Évértékelő – a Star Wars 2024-ben
Összegezzük a 2024-es évet.

Repül az idő, hiszen eltelt egy újabb év és ilyenkor mindig visszatekintünk, hogy mi minden történt a messzi-messzi galaxisban. Idén is kaptunk több új Star Wars sorozatot, játékot, könyvet, képregényt és megannyi hírt, pletykát is a Lucasfilm háza táján készülő projektekről. Ahogy Rebo.hu vezetésében is történtek változások. Lássuk, hogy milyen volt a 2024-es év Star Wars fronton.
Változó feladatkörök, új tagok
Két és fél éve alakult portálunk, a Rebo.hu, amely a néhai Ziro.hu utódjaként jött létre. Idén is igyekeztünk a tőlünk megszokott minőségben és rendszereséggel beszámolni a Star Wars világát érintő érdekes hírekről, pletykákról. Emellett folyamatosan jöttünk egyedi elemzésekkel, véleményes eszmefuttatásokkal, érdekességekről szóló cikkekkel. Idén több exkluzív cikkünk is jelent meg, amely tovább emelte portálunk egyediségét, nívóját. Februárban mi írtunk először arról, hogy a magyar mozikban is látható lesz a 25 éves Baljós árnyak, illetve a később a Corvin moziban a teljes Skywalker saga. Októberben portálunk írta meg elsőként a világon, hogy A Mandalóri és Grogut követő (és várhatóan 2027-ben érkező) következő Star Wars filmet 2025 novemberétől forgatják az angliai Pinewood stúdióban.
A cikkeken kívül igyekeztünk jobban jelen lenni különböző online platformokon is. Elindítottuk a Zillo Stúdió nevű új Instagram oldalunkat, amely a Rebo és Rixon közös felülete a lore-t érintő érdekességekkel, évfordulós megemlékezésekkel, egyedi posztokkal. Hagyományunkhoz híven idén is folytattuk kibeszélőinket az aktuális sorozatokról, így Rixon YouTube csatornáján láthattátok Bad Batch Beszélő 3. évadát, az Acolyte Aforizmázót, majd a Kóbor alakulat elindulásával a Csontváz Csacsogót. Ezenkívül folytattuk ZilloCast nevű hírkibeszélő podcastünket, idén már öt alkalommal jelentkeztünk és ezt a jövőben is szeretnénk rendszeresebben összehozni. Az online tér mellett fizikailag is jelen voltunk a rajongói rendezvényeken. Rixon több egyéni előadást is tartott Star Wars témában idén a Fantasy Expón. Idén is jelen voltunk a szeptemberi Pécs The Force Be With You rendezvényen, illetve a Kóbor alakulat első két részének díszvetítésén is.

Szerkesztőségünk összetételében is volt némi változás idén. Kádas István két év után visszalépett a Rebo.hu főszerkesztői posztjától, innen is köszönjük eddigi munkáját. Helyét Kelemen Richárd „Rixon” vette át, mint főszerkesztő. A főszerkesztő-helyettes Faragó Dániel lett, István pedig felelős szerkesztőként maradt nálunk, ahogy Kajtár Virág is kreatív igazgatóként. Idén több új tagot is köszönthettünk szerkesztőségünkben. Csatlakozott hozzánk Bagyinka Brigitta, Mészáros Dániel és Polcz Máté is. Ahogy továbbra is itt van velünk Boros Bálint, Jégh Attila, mint állandó szerzőink, illetve kibeszélőink visszatérő tagja Földi Bence és Szegvári Zoltán is. Oldalunk látogatottsága és olvasottsága idén is szépen növekedett, több cikkünk elég magas számú megtekintést kapott, ahogy a keresőmotorok is nem egyet tartósan előre soroltak a találatokban.
Az öt legolvasottabb cikkünk 2024-ben:
- Minden érkező Star Wars film és sorozat
- A Clone elleni háború – így látták a klónháborút 2002 előtt
- Darth Vader páncélzatának titkai
- Itthon is mozikba kerül-e a 25 éves Baljós árnyak?
- Ilyen is lehetett volna A Birodalom visszavág
Star Wars sorozatok 2024-ben
2024-ben továbbra is a sorozatok jelentették a mozgóképes Star Warst a Disney+ streamingjén, hiszen a emozifilmek még váratnak magukra. Idén összesen hat új sorozat vagy évad érkezett, amely minden eddiginél több tartalmat jelentett. Az év elején jött a Rossz Osztag harmadik és egyben utolsó évada, amely lezárta a 99-es klónosztag történetét, de számos eleme már a későbbi tartalmakat vezethetett fel. Nem sokkal utána jött a Birodalmi históriák hatrészes minisorozata, amely Morgan Elsbeth és Barriss Offee karakterére fókuszált.

Júniusban érkezett az idei év legnagyobb figyelmet kapott Star Wars produktuma, Az akolitus. A nyolcrészes széria száz évvel a Baljós árnyak előtt mesélt el egy új történetet jedikkel és sithekkel a főszerepben a Köztársaság Fénykora végnapjaiban. A sorozat stílusában és karaktereiben is újszerű volt, számos érdekes kérdést boncolgatott és látványos fénykardpárbajokat hozott. A készítők azonban nem tudták beváltani a hozzá fűzött reményeket, ahogy a maguk által támasztott elvárásokat sem, a feltett kérdésekre sem kaptunk kielégítő válaszokat. A széria a Disney+ Star Wars sorozatainak legnagyobb bukását könyvelte el, rendkívül megosztó lett a nézők között is és kevesen is nézték, végül a Disney nem folytatta második évaddal.

Az év további részében a főként gyermekeknek szóló szériák kerültek előtérbe. Augusztusban folytatódott a Fiatal Jedik kalandjai, amely a második évaddal tovább mesélte a kicsiknek szóló jedi kalandot a Köztársaság Fénykora időszakában. Szeptemberben az éves kötelező Lego Star Wars egy négy részes minisorozat formájában érkezett Rebuild the Galaxy címen, amely eléggé megbolygatta az ismert univerzumot. Decemberben pedig elindult a Kóbor alakulat. A 80-as évek gyerekszínészekkel előadott kaland és sci-fi klasszikusait idéző széria egy teljesen új megközelítés a Star Warsban, amely egészen januárig tart a streamingen. Jon Watts és Christopher Ford sorozata nyolcrészes, az év végéig lement öt, januárra maradt még három. Eddig egy nagyon hangulatos és jól megkomponált széria kalózokkal, gyerekekkel, elveszett kincsek után kutatva.

Videójátékok, könyvek, képregények
2024-ben több kisebb és két nagyobb videójátékos Star Wars megjelenésünk volt. Felújított, remastered változatot kapott az eredeti Dark Forces, a Bounty Hunter és új kiadást is a két klasszikus Battlefront mai játékrendszerekre, konzolokra. Ugyancsak játszható lett PS4 és PS5 konzolokon az Episode I: The Phantom Menace és a hajdan konzolexkluzív The Clone Wars is.

Júniusban végre mindenki számára elérhető lett a Star Wars: Hunters, amely már évek óta korai tesztelés alatt volt. Az online multiplayer mobilokra és Nintendo Switchre érkezett, jövőre pedig PC-re is várható. Egy nagyon egyedi, színes, változatos karaktereket felvonultató 4vs4 fős arénashooter lett, amely újszerű a Star Wars játékok között. A játékot folyamatosan támogatják a fejlesztők.

Augusztus végén jelent meg a Star Wars Outlaws a Ubisoft gondozásában. Az első nyitott világú Star Wars játék egy csibészes történetet mesélt el Kay Vess és társa, Nix kalandjairól. Egy érdekes, Star Warsban eddig nem nagyon látott játék lett, amely megjelenéskor számos hibával és hiányossággal küszködött. Az eladások alulmúlták a Ubisoft elképzeléseit, a játék sajnos megbukott, de a játékkiadó kitart mellette. Elkezdték a rajongók visszajelzései alapján rendbe tenni a szoftvert. Novemberben egy nagyobb frissítés számos játékmenetbéli hibát javított és a Wild Card című DLC a történetet is folytatta. A következő DLC 2025-ben várható hozzá.

Könyvek és képregények terén a Lucasfilm Publishing folytatta a Köztársaság Fénykora harmadik fázisát, már ami az angol nyelvű kiadást érinti. Olyan művek jelentek meg idén itt, mind a Temptation of the Force, a Trials of the Jedi felnőtt, illetve a Defy the Storm, Tears of the Nameless, Escape from Valo és Beware the Nameless című ifjúsági regények. Ahogy a képregények is mentek tovább.

Egy-egy karakterre fókuszáló képregények is jöttek, mint Mace Windu, Jango Fett és Ahsoka életéből. A 2020-as Star Wars ongoing időben már közelít a folytatástrilógiához, már arról olvashatunk, hogy Luke Skywalker miként képzi ki Ben Solót jedinek. A 2020-as Darth Vader képregénysorozat szeptemberben véget ért az 50. számmal. Helyét már A Jedi visszatér után játszódó Battle of Jakku új sorozat vette át. Novemberben pedig új Enciklopédia is megjelent, amelybe furcsaságok és hibák is kerültek.
A magyar Star Wars kiadást tekintve sajnos rossz híreket kaptunk. Idén a Szukits bejelentette, hogy tizenhét év után megszűnik náluk a Star Wars könyv- és képregénykiadás. Az év folyamán szakaszosan vezették ki az eddigi műveket, az év végével pedig teljesen megszűnik ez az ágazat náluk. Sajnos az éppen futó Köztársaság Fénykora második és harmadik fázisának kiadása, avagy a Legendákból az X-szárnyúak sorozat további részeinek magyar változata is kétségessé váltak. Egyelőre nincs információnk arról, hogy a jövőben ki és miként venné át a hazai kiadást, így arra is fel kell készülnünk, hogy akár évekig nem lesz hazai Star Wars regény és képregény kiadás. Óriási veszteség ez a magyar rajongóknak. Reméljük a legjobbakat, hogy miharabb meglesz az új kiadó.

Mi várható 2025-ben?
A Disney vezetője, Bob Iger, már korábban is hangoztatta, hogy visszavesznek majd a Disney+ Star Wars tartalmaiból és átállhatnak akár az évi egy élőszereplős sorozatra. Idén még a korábban bejelentett sorozatok mentek le, de 2025-re már látványosan kevesebbet kapunk. Csupán az Andor második évada van bejelentve élőszereplős sorozatnak, amely április 22-én jön a streamingre. Azonkívül csak a Látomások harmadik évada van még beígérve jövőre. Ezenkívül az egyedüli produkció, amiről hivatalosan tudunk, azaz Ahsoka második évada, ezt várhatóan a jövő év folyamán forgatják le és így 2026-ban várható leghamarabb a streamingen. A Star Wars sorozatok nagy korszaka így lezárul, kapunk még szériákat, de nem az eddig megszokott mennyiségben. A Disney vezetése felől viszont megerősítették, hogy számos új Star Wars szérián ügyködnek, amelyek még nincsenek felfedve.

2026-tól a franchise hosszabb kihagyás után végre visszatér a mozikba. Immár biztosan A Mandalóri és Grogu érkezik májusban, amely a korábban tervezett negyedik évad helyett készül filmként. Ezenkívül még számos film van fejlesztés alatt, amelyekről nagyon sok negatív, zavaros és ellentmondásos pletykák keringtek, amelyek néha nekünk is okoztak fejtörést. A Disney kivette a 2026 decemberi mozibemutatót, egyedül a 2027 decemberi maradt. A hírek szerint nem tudták tartani az ütemtervet az Új Jedi Rend tematikájú filmmel, amiben Rey is szerepelne. Elképzelhető, hogy A Mandalóri és Grogut követő film a James Mangold féle Jedik hajnala témájú film lesz, de ezt sem tudjuk biztosan. Dave Filoni filmje még odébb van, ahogy a Lando mozi vagy Shawn Levy filmje és Simon Kinberg trilógiája is csak pletyka, ez még a jövő zenéje.

Videójátékos dátumunk egyelőre nincs 2025-re, de számos ígéretes projekt készül, mint a KotOR Remake, Star Wars Eclipse, a Bit Reactor új stratégiai címe vagy a Jedi: Survivor folytatása. Egyik játékról sem kaptunk infót, hogy mikor érkezhetnek.
Így, hogy a Szukits abbahagyta a könyvkiadást, 2025-től az angol nyelvű megjelenésekre támaszkodhatunk csak. Számos könyvet és képregényt jelentett be a Lucasfilm Publishing. Február 5-én indul a Star Wars: Legacy of Vader képregénysorozat, amely Kylo Renre fókuszál a 8. és 9. epizód közötti időben. Február 25 -én érkezik a Reign of the Empire: The Mask of Fear Alexander Freedtől, amely egy előzménytrilógia nyitókötete lesz az Andor sorozathoz. Májusban érkezik Justina Irelandtől The Acolyte: Wayseeker című könyv, felvezetve Az akolitus karaktereit. 2025-ben véget ér a Köztársaság Fénykora harmadik fázisa is, ezzel lezárul ez a nagyívű kiadási projekt, amely négy éve indult útjára. Folytatódik tovább a Battle of Jakku képregénysorozat, ahogy a The Essential Legends Collectionben is további könyveket adnak ki a Legendákból, mint pl. a The Force Unleashed II vagy a Shadows of the Empire. A New York-i Comic-Conon rengeteg izgalmas könyvet és képregényt jelentettek be, ahogy a Dark Horse-nál is van mozgolódás, amelyek a közel jövőben elegendő mennyiségű olvasnivalóval szolgálnak a rajongóknak.
A nagy bejelentésekre viszont várhatóan a 2025 áprilisi tokió Star Wars Celebrationön kerül sor, amelyre szerkesztőségünk néhány tagja is kiutazik a szigetországba. Jövőre is hasonló mértékben és a tőlünk megszokott minőségben jelentkezünk hírekkel, elemzésekkel, kibeszélőkkel, hogy folyamatosan napra készek legyetek Star Wars világából.
Köszönjük nektek az egész éves figyelmet és támogatást!
Az Erő legyen veletek és boldog új évet kívánunk!
A Rebo.hu szerkesztősége