„Furcsa volt egy utált filmben szerepelni, amiből még kettő volt hátra”
Az Obi-Wan Kenobi esetleges második évadáról nyilatkozott Ewan McGregor
Forrás: StarWars.com
McGregor beszélt arról is, hogy furcsa volt a közönség által lehúzott előzményfilmekben játszani, egyúttal szót ejtett az Obi-Wan Kenobi folytatásáról is.
Obi-Wan Kenobi visszatért a tévéképernyőn
Január 31-én adott interjút Ewan McGregor a Variety-nek. Az ötvenkét éves skót színészt a Star Wars rajongók Obi-Wan Kenobiként ismerik, aki az előzménytrilógiában és nemrég az Obi-Wan Kenobi minisorozatban alakította a jedimestert. Az interjú során áttekintették a színész karrierjét. McGregor beszélt arról is, hogyan válogatták be a szerepre annak idején a 90-es évek végén. Eleinte vonakodva fogadta el Kenobi szerepét, amellyel kapcsolatban a következőket mondta a lapnak.
„Számomra ez nem volt egy elintézett ügy. Egyáltalán nem gondoltam, hogy ilyen vagyok. Akkoriban azt hittem, hogy Danny Boyle-színész vagyok. A part [c. film] fontosabb volt, és komolyan gondoltam, nem meggondolatlanul. Rengeteg embertől kértem tanácsot.” – mondta McGregor – „Boldog vagyok, hogy sok ember számára én vagyok ez a karakter, de amikor ezek a filmek kijöttek, annyira nem szerették őket. Ez nehéz volt. Az elsőt lehúzták, és még kettőt kellett csinálnunk! Furcsa volt egy olyan filmben szerepelni, amit kalapács alá vettek.” – folytatta.
McGregor akkoriban Hollywoodban még egy ismeretlen fiatal színész volt, többnyire kisebb költségvetésű produkciókban szerepelt addig. Úgy tűnik vonzóbb volt számára a 2000-ben megjelent A part című film, hiszen a rendező Danny Boyle-lal már jó kapcsolata volt a Trainspotting után. McGregor végül mégiscsak a Star Wars mellett döntött, A part főszerepét pedig Leonardo DiCaprio kapta. Nekünk rajongóknak tökéletes választás volt, McGregor remekül alakította a fiatal padawant, majd jedimestert az előzménytrilógiában.
Hosszú szünet és megannyi halasztás, forgatókönyvíró váltás után McGregor végül 2022-ben visszatért Kenobi szerepében az Obi-Wan Kenobi című minisorozatban. A projekt eredetileg egy antológiafilm lett volna, de a Lucasfilm végül egy hatrészes sorozatot faragott belőle. A produkció McGregor szívügye volt, ugyanis produceri feladatokat is elvállalt és kollégája, Hayden Christensen is visszatért Darth Vader/Anakin Skywalker szerepében. A széria nagyon népszerű volt a Disney+-on, azonban úgy tűnik nincs tervben a folytatása, amelyet McGregor most megerősített.
„Szeretném megcsinálni a második évadot, de egyelőre nincs róla szó. Sok minden történik a Disney-nél.” – erősítette meg a színész.
Az interjú további részében McGregor beszélt arról, hogy fiatalkorában milyen nagy hatással volt rá nagybátyja, Denis Lawson, aki Wedge Antillest alakította a klasszikus trilógiában.
„Először a színházban láthattam, ami hatalmas élmény volt egy gyerek számára, majd a tévében. Aztán a Csillagok háborúja című filmben szerepelt. Eldobtuk tőle az agyunkat akkoriban.” – emlékezett vissza a színész.
A pletykák ellenére mégsem Lawson alakítása miatt állt színésznek McGregor.
„Ezeket nevezik nem engedélyezett életrajzoknak. A nagybátyám még mindig értetlenül áll az előtt, hogy a Csillagok háborúja ekkora hatással volt. Olyan akartam lenni, mint ő, de engem is nagyon mélyen megérintett. Benne voltam, és ugyanez volt a helyzet a filmekkel is. Elmondtam neki, amikor kilenc éves voltam, és azt mondta: »Gyere vissza hozzám, ha idősebb leszel«. Amit meg is tettem.” – mesélte McGregor.
Nincs tervben a második évad
Hiába McGregor lelkesedése és a széria sikere, úgy tűnik sem a Disney, sem a Lucasfilm egyelőre nem nyitottak a folytatásra. Némileg fenntartással kezeljük a színész kijelentését, hiszen McGregor közel négy éven át hazudott a rajongóknak és a sajtónak, amíg hivatalosan is bejelentették a sorozatot.
Azonban a Lucasfilm elnöke, Kathleen Kennedy is hasonlókat nyilatkozott a 2023-as londoni Star Wars Celebrationön.
„Ez nincs aktív fejlesztés alatt. De soha nem mondom, hogy soha, mert mindig van rá lehetőség. Az a sorozat olyan jó fogadtatásban részesült, és [a rendező] Deborah Chow olyan látványos munkát végzett. Ewan McGregor nagyon szeretne még egyet csinálni. Mindenki elfoglalt azzal, amit most csinálunk, ahogy azt láthatjátok abból, amit megmutattunk [az ünnepségen]. Talán majd később visszatérünk arra az útra is.” – mondta Kennedy 2023 áprilisában.
Azonban ne csüggedjünk, ha egyhamar nem folytatódik az Obi-Wan Kenobi. A Disney+-on idén négy Star Wars-sorozat jön. Február 21-én indul a Rossz Osztag harmadik évada, után valamivel később A Köztársaság Fénykora végnapjaiban játszódó The Acolyte, a Jedihistóriák második évada, illetve a Skeleton Crew. 2025-ben jön az Andor második évada és készül az Ahsoka második évada és elviekben A Mandalóri negyedik évada is. Utána pedig ismét a mozifilmeké lesz a terep.
