Darth Vader páncélzatának titkai
Utánanéztünk, mi mindent rejtett a nagyúr páncélzata.

Darth Vader első megjelenésétől fogva beégette magát a filmtörténelem kockáiba, s ez nagyrészt alakjának is köszönhető. A koponyát idéző rideg maszk azonban nem csupán elrettentésre szolgált, fekete öltözete pedig összetett rendszereket rejtett magában. A ruha csupán egy dologra nem volt képes, tompítani végtelen fájdalmát. Nézzük is végig, mi minden lapult a fekete rétegek alatt.
A Star Wars világának méltán leghíresebb alakja átalakulásától kezdve örök fájdalommal élt, kényszeredetten saját páncálzatába zárva. A belül szűk és sötét ruha volt azonban az egyetlen, ami életet biztosított számára Darth Sidious jóváhagyásával. Az ikonikus ruhát nagyrészt obszidián, dúracél és plasztoid alkotta, számos egyedi mechanikus kiegészítéssel, amik kívülről észrevétlennek hatottak.
A sisak részei és azok funkciói
A sisak volt Darth Vader ruhájának legfontosabb része. Bár első látásra csupán csak a légzésben segítette a nagyurat, valójában sokkal összetettebb funkcióval bírt. Felépítését nézve három részből állt: a nyakvédőből, magából a maszkból és a külső burkolatból, ami Vader ikonikus sziluettjét is adta. A nyakrész egyrészt megtámasztotta az egészet, másrészt viselője tartását is, illetve átfutott benne egy tápanyagellátó cső. Vader ezen keresztül nem hagyományos értelemben táplálkozott, hanem folyékony formában vitt be nitrátokat és egyéb, számára létfontosságú anyagokat. Ezen kívül a maszk levételekor láthatóvá váló két kiálló rész biztosította kissé különös hangját, mely ezek nélkül alig volt hallható.
Maga a maszk volt a sisak legbonyolultabb része. Ebben kapott helyet maga a lélegeztető rendszer, mely a levegő ki és benyomásával működésben tartotta összeomlott tüdejét. Ezt az Erő segítségével rövid időre ki tudta kapcsolni, ha például nem akarta, hogy szuszogása elárulja hollétét. Szemrészén olyan lencsék kaptak helyet, melyek növelték látómezőjét, illetve a fényeket és a színeket is gyengült látásához igazították. Ezeken kívül a maszk levegőt pumpált szét magában a ruhában is, ezzel valamennyire szabályozta viselője testhőmérsékletét. Végül pedig a burkolatrész egyrészt mágnesesen tartotta egyben az egészet, másrészt neurontűkkel összekapcsolta azt agyával és ezáltal a gerincével. Ezek nélkül nem tudta mozgatni kibernetikus részeit, ám ha valami miatt leálltak, a ruha a saját súlya alatt is összeomlott, igaz Vader ezt idővel kiküszöbölte, szintén az Erőt segítségül hívva.

A páncélzat és a ruha felépítése
Vader ruhájának többi része leginkább védelemre szolgált. A tíz rétegű, fekete, bordázott ruhadarabok ugyan szövetből készültek, de hála ennek ideálisan tudott mozogni szinte bármilyen környezetben, a beépített hűtésrendszer miatt pedig a túlmelegedéstől sem kellett gyakran tartania. A ruhának hála magas nyomás alatt és vákuumban is egyaránt könnyedén tudott mozogni, bár ezeknek is megvoltak a határaik, oxigéntartalékai például végesek voltak. Mellkasán és hasán plasztoid öv, illetve mell-és vállvéd kapott helyet, hogy kiemelten védjék a sérülékeny részit. Az ezeken található gombok funkciója szokta leginkább izgatni a rajongók fantáziáját, de azon kívül, hogy az életfenntartó rendszereihez van közük, konkrétabbat nem tudhatunk róluk. Csizmái mágnesezhetőek voltak, így tudott például az űrben a hajók kívül is közlekedni, de ellenálltak a fénykardnak is (akárcsak a ruha nem szövetes részei), így aki ott próbálta megsebezni csúfos kudarcra volt ítélve (nem mintha egyébként nem). Teljes felszerelése több mint 120 kilót nyomott önmagában.
Darth Vader a ruhán kívül csak rövid ideig tudott életben maradni, kamrájában például magas nyomás és extrém oxigéntartalom biztosította életfunkcióit. A másik mentsvára a baktatartály volt, melyben a gyógyító baktának hála fájdalmai is enyhültek, igaz a teljes gyógyulásra esélye sem volt. A ruha sérülése esetére bizonyos tartozékaiból helyett kapott pár személyes hajóinak fedélzetén, így ha arra került sor (múltjának is hála) saját maga is meg tudta javítani sérüléseit, illetve teljes tartalék páncélja is volt (egyszer például Thrawn hajójának, a Chimaerának a fedélzetén is helyet kapott egy, mikor a chiss oldalán a Batuura utazott.)

Bár Vader kezdetben gyűlölte a páncélt, végül saját hasznára fordította, hogy elszigeteli a külvilágtól, s egyre mélyebbre hatolt a Sötét Oldalon. Saját módosításokat is végrehajtott rajta, de Sidious mindig ügyelt rá, hogy ne lépjen túl egy határt vele és könnyen kordában tudja tartani tanítványát. Az Erővillámok használatát például nem igazán tudta alkalmazni, pedig elvileg lehetséges lett volna bizonyos átalakításokkal.
Lehet, hogy nekünk rajongóknak a Star Wars egyik meghatározó, sőt talán legikonikusabb eleme, Anakin Skywalker számára viszont egy börtön volt a titokzatos szerkezet, mely egyszerre volt hivatott életben és kordában tartani használóját.