Minden, amit Thrawn családjáról és népéről tudni érdemes
Tekintsük át Thrawn családját és népét még az Ahsoka második évada előtt.
Öt évvel ezelőtt fejeződött be Timothy Zahn legutóbbi Thrawn-története, a Chiss Birodalom (Chiss Ascendancy) trilógia. A széria újraolvasva is remek élményt nyújt, külön plusz volt, hogy immár folytatólagosan is lehetett olvasni, anélkül, hogy hónapokat kelljen várni az egyes kötetek megjelenésére. A Chiss Birodalom véleményem szerint a legjobb Thrawn-történet, éppen azért mert új, ismeretlen vizekre evezve a jedik és sithek unalomig ismert történetei helyett a chissekre és az Ismeretlen Területek (avagy a Khaosz) más népeire fókuszál. Jelen cikkemben e trilógia alapján szedtem össze mindent, amit a Thrawn családjáról és népéről tudni érdemes!
Család és barátok
Thrawn fiatalkorának megismerésén keresztül a kapcsolatrendszerét, barátait, támogatóit, illetve riválisait és ellenfeleit is megismerhettük. A Star Wars rajongók által csak Thrawn főadmirálisként ismert chiss teljes neve Mitth’raw’nuruodo, melyben a chiss névadási szokásnak köszönhetően a Mitth jelzi a családnevet, míg a név közepe az általában használt magnév. A tiszteletbeli „odo” utótagra később tett szert, de Mitt’raw’nuru sem volt mindig: eredetileg a jelentéktelen Kivu famíliában született a Rentor bolygón, neve tehát Kivu’raw’nuru, vagyis Vurawn volt. Vurawn családja ráadásul nem csupán a ifjú katonai géniusz miatt volt különleges, nővére, Vurika (később Zirika, majd végül, házasságát követően Borika) ugyan ozyly-esehembo, vagyis égjáró (azaz sky-walker) volt. Erről még később lesz szó, egyelőre elég annyi, hogy Vurawn családjától kiskorában elvitték nővérét, ami mély nyomokat hagyott a fiúban.
Az ifjú kadétra azonban hamar felfigyelt a Kilenc Uralkodócsalád egyikének, a Mitth-nek a vezetője, Thooraki patriarcha, aki gyorsan elintézte, hogy a kis Vurawnból Thrawn legyen. Itt érdemes tehát szót ejteni a chiss társadalomról, melynek szövetét a családok alkotják. Ebben ugyan elsőre nincs semmi különleges, ám a chisseknél a családok a legfőbb politikai tényezők, s egy családba nem csupán születés, de adoptálás révén is be lehet kerülni. A jelentősebb chiss családok presztízsét pedig tovább növeli, ha tehetséges katonatiszteket fogadnak be famíliájukba. A chiss családok hierarchiája azonban meglehetősen merev, egy új „befogadott” e ranglétra legalján áll. Ilyenkor bármikor „rematch”-elhetik, azaz egy másik családhoz kötik. Ha a befogadott teljesíti a próbákat, akkor már a stabilabb helyzetű „próbán született” kategóriába kerül, míg később „távoli rokon” is lehet belőle, akik már komolyabb politikai szerepet is betölthettek. (Sőt, esetenként az egyes családok egyből felajánlhatják a próbán született vagy távoli rokon szintet is felajánlhatják egy tehetséges idegennek.) A távoli rokonok vérvonala már hozzáadódik a család vérvonalához, az ő gyermekeik már kuzinok lesznek. A kuzinok lényegében már hasonló előjogokat élveznek mint akik „saját vérek”, a hierarchia élén álló, családba beleszületettek.

Thrawn befogadott, majd próbán született státuszban volt a Mitth családban, Thooraki patriarcha pártfogása alatt (más családok, mint az Irizi vagy a Stybla igyekeztek elhappolni). Thrawn másik fő támogatója a családjában Mitth’ras’safis, azaz Thrass. A kuzin státuszban lévő Thrass hamar összebarátkozott a különc Thrawnnal, akit végül saját fivérének is fogadott. Thrass és Thrawn remek párosnak bizonyult, a szindikátorként tevékenykedő Thrass épp ott egészítette ki Thrawnt, ahol annak a legnagyobb hiányosságai voltak: a politika terén. Thrass azonban életét vesztette a trilógia nyitóregénye előtt, a vagaari kalózokkal való konfliktust követően, egy nagy hajóval kényszerleszállást végrehajtva (ezt a történetet részletesebben a Legendák közé tartozó Kirajzás meséli el, mely szorosan kötődik a Chiss Birodalom trilógiához, érdemes előtte azt is elolvasni. Kis túlzással olyan a Kirajzás a Chiss Birodalom trilógiának, mint a Hobbit A Gyűrűk urának.) Thrass halála után tehát Thrawn egyik fő családi szövetségesét vesztette el, ami azért is fontos, mert a famílián belül ellenségei is akadtak. Legfőképp a nagy politikai karriert csináló Thurfian szindikátor, majd a Thoorakit követő patriarcha személyében. Thrawn új családi szövetsége Mitt’ali’astov lett, a fiatal lány azonban szintén csak a Mitth család befogadottja, majd próbán születettje.

Thrawn számára természetesen családok kívül is voltak támogatói és barátai. A legfontosabbak közülük Irizi’ar’alani, azaz Ziara volt, egy idősebb kadéttárs a Taharim Akadémián. Ziara később is szoros szövetségese maradt Thrawnnak, akkor is, amikor már Ar’alani admirálisnak nevezték. Thrawn támogatói közé kell sorolnunk az Expanziós Védőflotta parancsnokát, Ba’kif tábornokot, valamint a Stybla család patriarcháját Lamiovot is.
Chiss társadalom és politika
A Chiss Fennhatóságot (nekem ez, a Thrawn: Árulás regényben használt fordítás jobban tetszik) számos csillagrendszer alkotja. A központi bolygó a fagyos Csilla, ez a Szindikatúra és a Véderő központja. A Csilla fővárosa Csaplar, e nevek bizony magyar eredetűek. A Csilla azonban nehezen lakható, leginkább a föld alatti hatalmas barlangokban laknak, egy régi katasztrófa következtében. Jelentősebb lakosság él a számos környező bolygókon, s a fontosabb ipari létesítmények is ott találhatók. Ilyen például az Aividich, a Celwis vagy az Ornfra.
A chissek egy sajátos politikai-társadalmi rendszert alkottak, melyben minden a családokon múlt. A Fennhatóságot lényegében a Kilenc Uralkodócsalád, valamint a Negyven Nagy Család irányítja. Az uralkodócsaládok száma nem konstans, az államot eredetileg egyetlen uralkodócsalád, a Stybla vezette, ám ők erről még a régmúltban lemondtak, átadva a helyüket a Három Uralkodócsaládnak. Volt több is, tizenkettő is akár, de a történet idején kilencen vannak: Plikh, Boadil, Clarr, Chaf, Dasklo, Irizi, Ufsa, Mitth, Obbic. Ezek a családok egymással szövetségeket alkotnak, illetve jelentős rivalizálások is vannak közöttük, mint például a Mitth és Irizi, vagy a Clarr és Dasklo között. E szövetségek szintén kiterjednek a következő szinten lévő kisebb famíliákra, a Negyven tagjaira.

A trilógiában a Mitth család mellett az Irizi és a Clarr játszanak fontosabb szerepet, de például Thrawn első tisztje, Samakro az Ufsa famíliához kötődik. A Negyven is jelentős szerepet játszik, különösen a második regényben (Államérdek), ahol az uralkodócsaládi státuszra vágyó, korábban odatartozó Xodlak família kiemelkedő jelentőségű. Ide tartozik Lakinda, a Grayshrike cirkáló parancsnoka (később az Irizihez csatlakozva Ziinda). Ahogy a második kötetben a Xodlak és Lakinda, úgy a harmadikban (Járulékos veszteség), a Clarr család és Roscu kapitány kap fontos új szerepet. Az egykor uralkodó Stybla család a regények idején már szintén a Negyven közé tartozik, ám viszonylagos gyengeségük mögött egy remek információs hálózat húzódik, valamint ők, illetve vezetőjük, Lamiov patriarcha felelős a Sposia bolygón működő Általános Elemzőcsoportért. Az ÁECS létesítményeiben őrzik és tanulmányozzák az idegen fajoktól származó eszközöket és technológiát, maga Thrawn is több fontos darabbal gyarapította e gyűjteményt.
A Kilenc és a Negyven mellett természetesen többezer kisebb família is volt. A családok élén az atya (eredetiben: patriarcha) állt, aki a név ellenére nő is lehetett. A patriarchák munkáját tanácsadók segítették, tisztségét haláláig viselte, melyet követően új patriarchát választottak. Ebben a családfők (eredetiben: patrielek) játszanak kulcsszerepet, ők irányítják a különféle bolygókon a család érdekeit. Bár a családoknak van egy központjuk (pl. a Mitth és Irizi központ a Csilla bolygón), több más bolygón is rendelkeznek támaszpontokkal, ezeket vezetik e családfők. Ugyancsak fontos szerepet játszik a családban a szószóló, aki a legfőbb politikai testületben, a Szindikatúrában képviseli az érdekeit. A a család legfőbb szindikátora. A szindkiátorok alkotják a Szindikatúrát, a legfőbb kormányzati irányító testületet. Szindikatúra irányítja a Chiss Fennhatóságot, mely a könyvek alapján egyszerre tűnik törvényhozó és kormányzó testületnek. Nagy ritkán, különleges esetekben összehívhatták az uralkodócsaládok patriarcháit is, ez volt az Egység Köre.
A Chiss flotta
Thrawn természetesen nem a politikában (amiben teljesen analfabéta volt) vitézkedett, hanem a csatatéren. Kadétként a Taharim Akadémián tanult, mely a Naporar bolygón található. Ez a világ számít az Expanziós Védőflotta főhadiszállásaként. Ez egy viszonylag új katonai egység a Chiss Fennhatóságban, Ba’kif tábornok irányítása alatt. Míg a chiss Véderő hadihajói a Fennhatóság katonai védelméért felelnek, addig az Expanziós Védőflotta a Fennhatóság határain kívül végez felderítő feladatokat, az úgynevezett Khaoszt kutatja a chissekre leselkedő esetleges fenyegetések nyomán. Az Expanziós Védőflotta azonban ugyancsak felel a Védelmi Kormányzótanácsnak, illetve Ja’fosk legfőbb admirálisnak.
A chissek katonai hierarchiája eltér a miénktől, illetve a Galaktikus Köztársaság vagy Birodalom hierarchiájától, bár ez a különbség a magyar fordításba végül nem került át. Ami azonban lényeges, hogy a flottában hivatalosan nincs helye a családi politikának. A gyakorlatban persze más a helyzet, viszont a tábornokokat, admirálisokat (a dandártábornok rangfokozattól felfelé) megfosztják a családi kötelékeitől, ők onnantól csak a Fennhatóságot szolgálják, s a flotta és a Chiss Birodalom lesz a családjuk. Így lett Irizi’ar’alaniból Ar’alani vagy Stybla’ba’kifből Ba’kif.

A Chiss Fennhatóság egyik legfontosabb katonai doktrínája a megelőző csapások szinte teljes tiltása. Bár Thrawn ezzel már csak taktikai okokból sem ért egyet, s rendre megtalálja a kiskapukat, a chiss hajók rendre megvárják, hogy előbb az ellenség nyisson tüzet, vagy tegyen hasonló támadásra utaló magatartást. Ez a doktrína a chissek izolációs politikájához is kötődik, a Fennhatóságnak nincsenek szövetségesei, nem avatkoznak bele a szomszéd népek konfliktusaiba, Thrawn itt is szemben úszik az árral. A chissek fegyverzete is sajátos, a lézerek mellett gyakran használnak savval töltött zúzórakétákat, ami szétmarja az ellenség hajóját, műszereit. Az Expanziós Védőflotta hajóhada közül az Ar’alani admirális vezette Hatos Járőrhadtest játszik szerepet, élén az admirális saját hajójával a Vigilant nevű Nightdragon osztályú cirkálóval. Ehhez tartozik Thrawn saját nehéz cirkálója, a Sprinkhawk, illetve Lakinda/Ziinda hajója, a Grayshrike. A kötetekben ezen hajók legfőbb tisztjeit is alaposabban megismerhetjük, ez esetben csupán az első tisztetek nevesítem: a Vigilanton szolgál Thrawnnal és Lakindával azonos rangban Wutroow, míg Thrawn helyettese Samakro, Lakindáé pedig Apros.

A chiss flotta féltve őrzött titka a navigáció megoldása. Az Ismeretlen Régió ugyanis azért ismeretlen mert feltérképezetlen, a fekete lyukak és egyéb bizonytalan, folyton változó jelenségek miatt nehéz benne navigálni. A chissek erre a célra égjárókat (ozyly-esehembo, sky-walker) használtak. Ezek általában 7 és 14 év közötti kislányok, nekik van meg ugyanis az úgynevezett harmadik látás. Ez egy fajta Erőérzékenység, amivel pár másodperccel előre látnak a jövőbe, s így érzékelik a változó csillagközi jelenségeket. E képesség azonban egy idő után kifakul. Ilyen égjáró volt az említett Thalias is, akinek éppen a fiatal Thrawn kadét adott lelki támaszt a képessége kifakulásakor érzett bizonytalanságában. A sky-walker kislányok a gondviselőket (anyusokat) kapnak, akik vigyáznak rájuk és ellátják. Thalias is ilyen szerepet tölt be a Springhawk égjárója (s a regények fontos szereplője) Che’ri mellett. Ahogy a névből is látszik, az égjárókat is megfosztják családjaiktól, majd a képességeik kifakulása után új, többnyire befolyásos családok fogadják be őket, így lett Ali’astovból Thalias, vagy így került Thrawn nővére az Izirihez.
A Khaosz népei
A chiss Expanziós Védőflotta az Ismeretlen Régiót, azaz a Khaoszt járja, itt óhatatlanul összetalálkozik és összeütközik egyéb népekkel. Ezek némelyike a regényekben is fontos szerepet játszik. A legfontosabb nép talán a paccok, a Rapacc bolygó lakói. Thrawn az első könyvben ismerkedik össze Uingali foar Marocsaa pacc vezetővel, mely ismertség, illetve barátság később is meghatározó lesz. A Marocsaa alklán szimbóluma az a kiméra-jelkép, amit később Thrawn is átvesz saját birodalmi csillagrombolójára. Uingali ugyanezt festi a népe által elfogott nikardun cirkálóra, az Aelosra is, mely hajót később Thrawn is irányítja. A pacc nép kissé madárszerűnek tűnik, fejükön tollas fejtetővel, mely képes érzékelni a legapróbb távoli neszeket is, különleges előnyt biztosítva kommandósaiknak.

A Rappac mellett szintén fontos szerepet kap a könyvekben a Vakh Államszövetség és a Garwiai Unió, akikkel Thrawn szintén kapcsolatba kerül. A vakh nép különlegessége, hogy ők a döntéshozásban összegyűjtik és megvizsgálják az állampolgár gondolatszálait. A garwiaiak nagy ellenfele a Lioaoi Impérium. Ugyancsak meg kell említeni a Paataatust, mely a Fennhatóság határaitól a csillagászati déli irányban található, s többször összetűzésbe keveredtek a chissekkel. A trilógia egyik kulcshelyszíne egy ismeretlen bolygó, melyet Thrawn csak Napfelkelte néven nevez. Az itt élő nép jellegzetessége, hogy egy a magys rangot viselő asszony vezeti, aki egyértelműen erőérzékeny, sőt rá is tud kapcsolódni a chiss égjárók tudatára, és képes messzebbre látni az időben.
Míg a chissek titkos navigátorai az égjákról, addig más népek a Navigátorok Céhének különféle erőérzékeny navigátorait bérlik fel a Khaoszban történő utazáshoz. Ilyen például az Üresség Kísérői vagy az Útkeresők. A regényekben fontos szerepet játszó Qilori ez utóbbi csoporthoz tartozik. Az Útkeresők plusz képessége, hogy transzuk során egymást is képesek megérezni és követni a hiperűrben.
A gryskek és egyéb ellenfelek
A trilógiában Thrawn és a Chiss Birodalom legfontosabb ellenfelei a gryskek, és a Khaosz ezen részének leigázását koordináló parancsnokuk Jixtus. Jixtus amolyan rejtélyes ellenfélként szerepel, arcát, testfelépítését fátylok takarják. A gryskek titkolják magukat, a Fennhatóság és szomszédjai térdre kényszerítéséhez kliensfajokat használnak. A gryskek jelentős katonai potenciállal rendelkeznek és félelmetes manipulátorok. A Thrawn: Szövetségek képregény az előbbiről úgy fogalmaz: „olyan sok űrhajóval utaznak, hogy eltakarják a csillagokat.” A Thrawn: Árulás regényben leírásuk még szemléletesebb, mely már elsősorban a manipulációs képességüket mutatja:
„Láttam mit tettek vele a gryskek. Hogyan hatoltak az elméje és lelke mélyére. Hogyan kutatták fel legmélyebb vágyait és félelmeit, legkellemesebb emlékeit és legkedvesebb reményeit. Hogyan torzították el és mocskolták be mindezt a saját céljaik elérése érdekében. Hogyan törték össze a lelkét” – mondta Vahy’nya, majd a beszélgetés során később ezzel folytatta Vantónak: „A maga Birodalma… a maga egykori Birodalma katonákon és fegyvereken és hadihajókon kényszeríti rá az akaratát a rabszolgáira. De a gryskek… Hárman elvezethetnek egy országot. Százan uralhatnak egy egész világot. Megtört szívű és lelkű lények milliárdjai állnak készen, hogy harcoljanak és meghaljanak egy maroknyi idegen parancsára. Nincs ellenállás, nincs lázadás, nincs felkelés, nincs remény.” (Rusznyák Csaba fordítása)

Jixtus maga is hatalmas manipulátor, s különféle fajokat használ fel céljai elérésére. Ilyen a nikarduni faj, Jóságos Yiv tábornok vezetésével, aki a nevével ellentétben igazán könyörtelen hadvezér. A nikarduniak a Fennhatóságot körülvevő népek leigázásával igyekeztek bekeríteni a chiss világokat. Jixtus ugyancsak rászabadította a chissekre az agbui faj tagjait, egy bizonyos Haplif vezetésével, aki arra szakosodott, hogy belső konfliktusok szításával roppantson meg bolygókat, államokat. A kiváló manipulációs érzékeit a faj azon tulajdonsága is segítette, hogy érintés révén képesek voltak mások érzéseit, érzelmeit megérezni. Végezetül a Kilji Illuminátust kell megemlítenünk, melyet Nakirre tábornok vezetett. Ők is könyörtelen hódítók voltak, egyfajta „megvilágosodás” nevében, mely lényegében azzal járt, hogy a meghódított „megvilágosodottak” lemondtak a saját szabadságukról, sőt önálló gondolataikról, s lényegében hagyták, hogy Nakirre tábornok gondolkodjon helyettük. ű
Utolsóként a vagaarit kell megemlítenünk, ők akár függetlenül is működhettek a gryskektől. A vagaari kalóznép inkább a Kirajzásban ellenfelei Thrawnnak, de ezen összecsapás következményei egyértelmű hatással bírnak a Chiss Birodalom trilógia eseményeire. A két szájjal rendelkező vagaarik előszeretettel viselnek nagy maszkokat, élükön pedig az úgynevezett miskara áll. Hajóikon „élő pajzsot” használnak, a foglyaikat a hajóburkolatba kívülről létesített külső cellákba zárják.

A regények egy egységes kerek képet alkotnak, az első kötetben bemutatott népek és fajok megkapják szerepüket a történet végén is. A chiss társadalom és a konfliktus mikéntje is szépen bővül a sztoriban, remek karaktereket felvezetve. Mindenkinek ajánlom, aki MÉG többet szeretne tudni Thrawn családjáról, népéről is száműzetését megelőző életéről.

Ahsoka
After the fall of the Galactic Empire, former Jedi Ahsoka Tano investigates an emerging threat to a vulnerable galaxy.