Régen jobbvót? Mit tud a Galactic Racer a régi Star Wars versenyjátékokhoz képest?
Egyre többet tudunk meg az októberben érkező Galactic Racerről, ennek nyomán pedig kételyek is megfogalmazódnak. Vizsgáljuk meg, jogosak-e!
Rohamtempóban vágtázunk az augusztus felé, ami sajnos azt jelenti, hogy immár bőven a kedvenc évszakom, a nyár második felébe léptünk. Most viszont kevésbé szomorkodom emiatt, mint máskor, a nyár vége és az ősz ugyanis két Star Wars játékot is elhoz: augusztus végén a Zero Company, októberben pedig a Galactic Racer szegez minket a képernyő elé.
Noha mindkét játék rendkívül ígéretesnek tűnik és objektív szempontok szerint a Zero Company egy különösen forradalmi és összetett címnek ígérkezik, én mégis a Galactic Racert várom legjobban, mely visszahozza gyerekkorom első videójátékos élményeinek egyikét, a Star Wars versenyzést. Ahogyan közeledik a megjelenés, egyre több infó derül ki erről a projektről is, ám az izgatott hangok mellett fokozatosan megjelentek azok, melyek keveselni vélik a tartalmat, különösen a tényleges fogatversenyzést a játékban. Ebben az írásban így arra vállalkozom, hogy a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján megpróbáljam összevetni a Galactic Racert két korábbi versenyzős Star Wars játékkal, az Episode I Racerrel, valamint annak Racer Revenge című folytatásával.
A régi sem ugyanaz
Elsőként mindenképp érdemes kiemelni, hogy a két régi játék is sok szempontból eltér egymástól. Míg az Episode I Racer, ahogy a címe is mutatja, a Baljós árnyak környékére teszi magát kronológiailag és ebben az időszakban mehetünk végig több versenysorozaton, addig a Racer Revenge már A klónok támadása környékén játszódik. Ennek megfelelően pl. Anakin Skywalker is már felnőttként szerepel a játékban egy a régire hasonlító, de átalakított fogattal, és Sebulba is egy új, szürke járgánnyal versenyez, miután eredeti fogata megsemmisült a Boonta Eve Classic során.

A játékmenetben is van némi különbség, bizonyos szinten előre, más tekintetben viszont vissza is lépett a folytatás az eredetihez képest. Míg az Episode I Racer során konkrét alkatrészeket vásárolhatunk Watto boltjában járművünkhöz, melyek idővel roncsolódnak és pit droidokat kell szereznünk, akik rendben tartják azokat, addig a Racer Revenge-ben egyszerűen csak a fogatunk egyes tulajdonságait növelhetjük, az amortizáció mechanikája teljesen eltűnt. Ugyanakkor míg az első játékban a fejlesztések univerzálisak, és ha egy másik versenyzőre váltunk, az is megkapja a már megvásárolt felszerelésünket, a folytatásban a fogatokat külön-külön, egyesével tudjuk csak fejleszteni, így több értelme van adott esetben többször is végigjátszani a kampányt, hogy az összes kedvencünket kimaxoljuk.

Ezen felül míg az Episode I Racerben nincs következménye annak, ha összetörjük magunkat, csak egy kis időt veszítünk vele, mielőtt a játék visszarakna a pályára, addig a Racer Revenge-ben a K.O. végleges. Ha nem vigyázunk, teljes mértékben kiesünk az adott versenyből, így a javítás mechanikája is felértékelődik, valamint annak is több értelme van, ha ellenfeleinket zúzzuk szét, hiszen ugyanez rájuk is vonatkozik.
Ehhez képest…
A Galactic Racer mindkét játékból átvesz bizonyos elemeket, a legfontosabb különbség viszont az, hogy nem csak fogatokkal versenyzünk majd. A kampány egy jelentős része során három járműkategóriából, siklókból, motorokból és a kifejezetten ehhez a játékhoz kitalált skim speederből választhatunk. Ezek mindegyike másképp kezelhető, más erősségeik és gyengeségeik vannak, ennek megfelelően más és más módon kell őket bevetnünk az adott versenypályán. Természetesen mindhármat fejleszthetjük teljesítményük terén is, valamint testre is szabhatjuk őket különböző alkatrészek cserélgetésével és festéssel egyaránt.
Azt már jó ideje tudtuk, hogy a fogatok elérhetőek lesznek többjátékos módban és különböző, a kampányon kívüli offline játékmódokban, ám a fejlesztők nemrég megerősítették, hogy a kampánynak is részét képezi a fogatversenyzés. A két korábbi játékkal ellentétben itt nem egy lineáris kampányról van szó, melyben egyszerűen csak egymás után következnek a versenyek, ehelyett egy amolyan roguelite mechanika teszi kissé izgalmasabbá a koncepciót. Itt is egy versenysorozatban, a galaktikus ligában fogunk versenyezni, viszont minden egyes fordulóban választhatunk majd több esemény közül, hogy melyiket szeretnénk bevállalni. Amennyiben viszont valamilyen oknál fogva nem sikerülne teljesíteni a továbbjutáshoz szükséges célkitűzéseket, akkor elölről kell kezdenünk az egészet úgy, hogy az elérhetővé tett fejlesztéseinket megtarthatjuk. Amellett, hogy ennek révén minden esemény tétje egyre nagyobb, ahogy haladunk előre, ez a mechanika az újrajátszhatóságot is növeli, hiszen egy-egy új próbálkozásnál más útvonalakat, más versenyeket is kipróbálhatunk. E tekintetben súlya van annak is, ha összetörjük magunkat. Minden versenyben három életet kapunk, ha háromszor „meghalunk”, akkor kiestünk a ligából és kezdhetjük elölről.

Mivel a történet szerint főhősünk, Shade azért szeretné megnyerni a ligát, hogy letaszítsa a trónról a versenysorozatot elbitorolni kívánó riválisát, Kestar Boolt, így meg kell másznia a ranglétrát ahhoz, hogy végül eljusson a Star Wars univerzum versenysportjainak csúcsára, a fogatversenyzéshez. Matt Webster, a játék fejlesztéséért felelős Fuse Games CEO-ja nemrég azt is megerősítette, hogy ennek implementálása kissé kihívást jelentett a csapatnak, mondván, a lore szerint egy emberi pilóta nem rendelkezik elég jó adottságokkal ahhoz, hogy elbírjon egy fogattal, ha nem Erő-érzékeny, ez tette lehetővé Anakin győzelmét is. Így állítása szerint a történetben valamiféle csavar is be fog következni, ami megteremti a lehetőségét annak, hogy a kampány fogatversenyzésben csúcsosodhasson ki. Mivel főhősünk maszkot visel, így a legegyszerűbb válasz erre a rejtélyre az lehet, hogy valójában nem is ember (hanem például egy ember alakú droid, amit egy anzelli irányít!), de azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a sztori közben átváltunk majd egy másik pilótára. Ez viszont még a jövő zenéje.
Az említett játékmeneti elemek mellett az is újdonság a Galactic Racerben, hogy a versenyek között a paddockban is sétálgathatunk majd Shade-et irányítva, ahol beszélgethetünk versenytársainkkal, szerelőkkel stb, ami hozzájárul a történet és a karakterek kibontásához, valamint a világépítéshez.
A számadatok
Ami viszont leginkább kételyeket keltett sokakban, hogy vajon mennyire lesz változatos a játék az irányítható karakterek, a bolygók és a versenypályák tekintetében. Még júniusban több sajtóorgánum és YouTuber lehetőséget kapott arra, hogy kipróbálja a játékot, közülük pedig többen, például Azzatru, részletesen beszámoltak tapasztalataikról pontos számokat közölve. Természetesen ők sem látták a játék minden egyes részletét, relatíve limitált idejük volt tesztelni ezt-azt, így a közölt számok sem feltétlenül teljesen pontosak, de kiindulópontnak megteszik. Hasonlítsuk hát ezt össze a két régebbi játékkal.
Az Episode I Racer 8 bolygót vonultatott fel, melyek a következők:
- Tatooine
- Malastare
- Ando Prime
- Aquilaris
- Oovoo IV
- Mon Gazza
- Ord Ibanna
- Baroonda
Ezen világokon összesen 25 versenypályán száguldozhatunk 23 versenyzőt irányítva (közülük a játék elején 6 elérhető, a többieket menet közben lehet kioldani), az egyes versenyeken pedig egyszerre 12 fogat vesz részt.
A Racer Revenge ezzel szemben szerényebb számokkal büszkélkedhet. A kvázi második rész 5 bolygóra kalauzolja csak el a játékosokat, melyek:
- Tatooine
- Sullust
- Mon Cala
- Ryloth
- Gamorr
Ezek összesen 13 versenypályának adnak otthont, tehát alig több mint az első rész felére csökkent ezek száma. A versenyeken 22 különböző versenyzőt irányítva vehetünk részt, melyek között új, kifejezetten a játékhoz kitalált pilóták is helyet kaptak (pl. Occo Ninebar), illetve néhány, inkább easter eggnek tekinthető karakter is volán mögé ül, mint Darth Maul és Darth Vader, akik hajóik által inspirált fogatokban szállnak be a versenybe.
A Galactic Racer ennél azért magasabbra lőtt, de az Episode I Racer számait azért nem éri el. A megjelenéskor összesen 6 bolygó/helyszín lesz benne elérhető:
- Tatooine
- Ando Prime
- Jakku
- Sentinel One (volt skakoi lehallgató-állomás)
- Lantaana (dzsungeles bolygó lávafolyamokkal)
- Derven Acos (egy kietlen világra épített aréna versenypályával)
Ezeken a bolygókon az Azzatru által közölt információk szerint legalább 18 különböző versenypálya van, melyek egy része visszafelé is játszható, ami teljesen átformálja a pálya képét. Ami a kampányt illeti, ott saját karakterünket, Shade-et tudjuk csak irányítani, multiban és a különböző offline módokban viszont természetesen választhatunk a filmes fogatversenyző pilóták közül is. A kampány három járműkategóriája csak egymás ellen versenyzik, a fogatok egy teljesen külön kategóriát képviselnek a játékban. Előbbi versenyek esetében 12 versenyző, a fogatoknál viszont csak 8 lesz egyszerre a pályán (ezt a fejlesztők elsősorban a járművek puszta méretével indokolták). Azzatru elmondása szerint 6 különböző fogatversenyzőt tudott kipróbálni, de az előbbi infó nyomán valószínűsíthető, hogy a végleges játékban ennél több, legalább 8 lesz, hogy ne irányítsa két játékos ugyanazt a versenyzőt. Azért bízom benne, hogy legalább a Baljós árnyakban látott fogatok és pilóták mindegyike bekerül a játékba.

Ennyi?
Fontos kiemelni, hogy ez még nem feltétlenül a végleges szám sem a pályák, sem a bolygók, sem a pilóták kapcsán. Noha a fentebb is említett Matt Webster korábban arról beszélt, hogy nem terveznek a rajt után további tartalmi bővítésekkel, pár hete már ennek ellenkezőjéről nyilatkozott, és úgy fest, a megjelenés után is érkeznek még újdonságok. A döntés megváltoztatása mögött valószínűleg az áll, hogy korábban nem látták, pontosan mekkora érdeklődésre is tart számot a játék, miután viszont elindult az előrendelés, már jobb képet kaptak arról, hogy megéri-e a jövőben is foglalkozni még vele. Hogy ezt fizetős DLC-k, vagy ingyenes tartalmi frissítések formájában szeretnék megvalósítani, az egyelőre nem világos.
A Galactic Racer tehát ötvöz bizonyos elemeket a korábbi Star Wars versenyjátékokból, és meghúz néhány tartalmi kompromisszumot, viszont egy teljesen újszerű kampányfelépítést és több különböző járművet is behoz a képbe, melyre korábban nem volt példa. Az eddigi tapasztalatok alapján a játékmenetre nincs panasz, reméljük hát, hogy megjelenéskor boldogok lehetnek majd a hozzám hasonló, versenyzésfanatikus Star Wars rajongók.
