Közelebb lehet a KotOR Remake megjelenése, mint hinnénk, de a fénykardot azért még ne izzítsuk

Kiderülhetett, hogy mikor mutathatják be a régóta várt Knights of the Old Republic Remake játékot.

KotOR Remake

Forrás: Saber Interactive

Amikor 2021-ben bejelentették, hogy készül a Knights of the Old Republic felújított, remake változata, okkal örültek egyként a játékos és a Star Wars rajongói közösségek. Sajnos korai volt az öröm, mert a játék fejlesztése nem ment jól, időközben másik stúdiónak adták át, s azóta sem tudjuk, hogy mi a helyzet a projekttel, vagy hogy mikor érkezhet. A kiadó és fejlesztő Saber Interactive mintegy elkotyogta, hogy mikor is várható a játék bemutatása, amelyet most megerősített egy megbízható bennfentes is. Még várnunk kell rá, de már nem olyan sokat.

A 2027-es Celebrationön érkezik a KoTOR Remake új előzetese?

Valami mozgolódás lehet a KotOR Remake táján. Ugyan hivatalosan semmi konkrétumot nem tudunk, de nemrég az r/kotor subredditen felbukkant egy bejegyzés, amelyben a Saber Interactive pénzügyi vezetője, Steve Allison árulhatta el, hogy a játék 2028-ban jelenhet meg. Legalábbis erre az évre van beidőzítve állítása szerint.

„További megjelenésekre készülünk, és azért vagyok itt, hogy megszervezzem a csapatot a 2028-as játékválaszték összeállítására. Ide tartozik a Space Marine, a Wick, remélhetőleg a KotOR Remake, valamint néhány még be nem jelentett cím” – fogalmazott a Saber pénzügyi vezetője.

A hírt most kiegészítette és alátámasztotta a 100% Star Wars YouTube-csatorna tulajdonosa, akinek már korábban is voltak megbízható bennfentes hírei a játék fejlesztéséről. A legújabb videójában 7 perc 40 másodpercnél beszélt arról, hogy mit is hallott a KotOR Remake várható megjelenéséről.

„Bár tudom, hogy erre az évre terveznek egy bejelentést, mivel a 2027-es Star Wars Celebration olyan hamar lesz az év elején, elképzelhetőnek tartom, hogy elhalasztják az idei bejelentést, és inkább jövőre tolják át” – mondta a bennfentes YouTuber.

Amennyiben jók az értesülései, úgy a Saber már idén bemutatta volna a KotOR Remake-t, de most már inkább áttolják jövőre és erre a Los Angeles-i Star Wars Celebrationön kerül majd sor. A rendezvény ideális arra, hogy méltó figyelmet kapjon a játék és talán a 2028-as megjelenési dátumot is megerősítsék.

Régóta fejlesztik, de megéri várni rá

Rendkívül elhúzódott ennek a játéknak a fejlesztése, de tekintve, hogy máig mennyire népszerű a Knights of the Old Republic, érdemes lesz rá várni. Az eredetileg bejelentett formában azonban már nem várható, tehát nem az Aspyr készíti el PlayStation exkluzívként. Helyette a Saber egy másik csapata, a Scars Above és az idén érkező Clive Barker’s Hellraiser: Revival fejlesztői, a Mad Head Games dolgozhat rajta, de ez még csak pletyka.

Az biztos, hogy a Saber kitartott a projekt mellett a kezdeti nehézségek ellenére is. A vállalat vezérigazgatója évek óta minden pénzügyi jelentésnél világosan elmondja, hogy dolgoznak rajta. A 100% Star Wars korábban elárulta, hogy ő már látott részleteket a játékból és igen jól néz ki, megéri rá várni és jó döntést hozott a Saber, amikor elvették a projektet az Aspyrtól. Eközben javában készül a KotOR szellemi örököse is Fate of the Old Republic címen, amelyen a BioWare és a Knights of the Old Republic eredeti fejlesztői ügyködnek.

Kotor Remake
Forrás: Saber Interactive

About Author