Qui-Gon Jinn ihlette Sol mestert Az akolitusban

Újabb Baljós árnyak kapcsolódás?

Rebo borítók

Elindult Az akolitus a Disney+-on. A Köztársaság Fénykora végnapjaiban játszódó új élőszereplős sorozat duplarésszel vezetett be minket ebbe az eddig kevésbé látott időszakba. A sorozat megannyi új és izgalmas karaktert hozott be a kánonba, akik közül egyértelmű főszereplő és nagyon érdekes Sol jedimester személye. A karaktert alakító Lee Jung-jae elmondta, hogy a szerepét a Baljós árnyak jedimestere, Qui-Gon Jinn inspirálta.

Qui-Gontól Sol mesterig

Az akolitus egyik igazi főszereplője lett Sol mester, aki volt és jelenlegi tanítványával együtt nyomoz egy jediket célba vett sorozatgyilkos ellen. Solt az ötvenegy éves dél-koreai Lee Jung-jae alakítja a sorozatban, akit a szélesebb közönség a Netflix Nyerd meg az életed (Squid Game) című sorozatból ismerhetnek, de hazájában már régóta nagy sztárnak számít különböző filmekből. Jung-jae nem beszélt angolul, így Az akolitus előtt négy hónapon át nyelvleckéket vett, hogy felkészülhessen a szerepre. A színész az Entertainment Weekly-nek mondta el június 3-i interjújában, hogy Sol megalkotásánál egy dologra fókuszált: ez pedig a Star Wars.

„Nem igazán akartam, hogy bármi is befolyásoljon a Star Wars világán kívül” – mondta Lee Jung-jae.

Azt viszont elmondta, hogy Solt leginkább a Baljós árnyak jedimestere, Qui-Gon Jinn inspirálta.

„Határozottan inspiráltak a múltbeli jedimesterek és az őket alakító csodálatos színészek. Az egyik kedvenc karakterem Qui-Gon Jinn volt, akit Liam Neeson alakított. Tényleg megpróbáltam megtalálni a kapcsolódási pontot közte és az én karakterem, Sol mester között” – mondta a Solt alakító színész.

Qui-Gon Jinn
Forrás: StarWars.com

Valóban sok hasonlóságot lehet felfedezni Sol és Qui-Gon között. Mindketten nagyon emberségesek, diplomatikusak és bölcs mesterek. Azonban Sol sok tekintetben emlékeztet Obi-Wan Kenobira is, hiszen egy szabálykövető mester és a Rendben is nagy tisztelet övezi. Nem mellesleg Sol korábbi tanítványa, Osha Aniseya (Amandla Stenberg) viszonylag idősen, nyolcévesen lett jedi növendék, de tíz év után kilépett a Rendből, mert a múltbéli traumái és elvesztett szerettei túl sok veszélyt jelentettek a kiképzésén. Akárcsak később Anakin Skywalker esetében.

Az akolitus első két részéből megtudhattuk, hogy Sol hamar a nyomozás élére áll és egyedül akarja felderíteni a titokzatos sorozatgyilkos kilétét és egyúttal tisztázni Osha nevét is. Sol a Rend többi tagjával, mint Yord Fandar (Charlie Barnett) jedilovaggal és jelenlegi padavanjával, Jecki Lonnal (Dafne Keen) ellentétben kezdettől fogva hisz Osha ártatlanságában. Ahogy az előzményfilmek, úgy a Köztársaság Fénykora jedijeinek is vigyázniuk kell az érzelmeikkel, mégis Sol arcán megannyi érzelem figyelhető meg, különösen akkor, amikor találkozik volt padavanjával.

„Ő egy jedimester, de minél többet láttam a forgatókönyvet, annál inkább rájöttem, hogy több ilyen humánus elem van benne. Az érzelmei folyamatosan változnak. És amikor harcban van, valóban érzi a félelem elemét. És azt hiszem, emiatt [a showrunner Leslye Hedland] valóban egy olyan Solt hozott létre, amely rendkívül humánus. És ezt tette a többi karakterrel is – mindannyian az érzelmek sokféleségét testesítik meg, akárcsak az átlagemberek. És minden egyes karakterben nagyon világosan látszanak ezek az elemek” – mondta a színész.

Sol
Forrás: StarWars.com

Látványos és új harci jelenetek a Star Warsban

Az akolitus színészeire nem csak érzelmes jelenetek, hanem látványos harci koreográfiák is vártak. Már a legelső rész egy nagyon látványos és jól koreografált harcijelenettel indul a sorozatgyilkos Mae (Amandla Stenberg) és Indara mester (Carrie-Anne Moss) között. A második részben pedig Mae összetalálkozik Sollal is, aki igazi jedimester módjára tanítja móresre a lányt. Lee Jung-jae elmondta, hogy nagyon élvezte a kungfu szerű és a fénykardos harcokat is. A színésznek már korábban is nagy tapasztalata volt a harcművészetekben koreai karrierje során.

„A korábbi koreai projektjeimben sok akciót csináltam, így amikor beléptem a két hónapos edzőtáborba, észrevettem, hogy a harci koreográfusok elkezdték tanítani az alapokat. És egy részem azt gondolta, hogy »Ó, ezt már mind tudom«. De aztán rájöttem, hogy ahogy a képzés folytatódott, azok az alapok, amiket újra és újra gyakoroltunk, nagyon sokat segítettek abban, hogy ezeket a mutatványokat és a harci koreográfiákat a forgatáson végezzük” – mesélte Lee Jung-jae.

A második részben látott Mae és Sol közti rövid harcról Jung-jae a BBC Radionak is beszélt.

„Sol mesternek elég sok harci jelenete van Az akolitusban, de ez az első a sorozatban. [Ez] különösen sok gyakorlásba került, talán a legtöbb gyakorlásba, mert nincs benne fénykard. Szóval a legrészletesebb kézmozdulatoktól kezdve meg kell mutatnia, hogy ő egy jedimester, szóval minden nap gyakoroltam a kaszkadőrcsapattal, hogy ezt a jelenetet végig tudjam csinálni” – mondta a színész.

Mae és Osha ikerpárt alakító Amandla Stenberg a következőket mondta a BBC-nek a párbajról.

„Úgy értem, ez nagyon szórakoztató volt, mert JJ-nek [Lee Jung-jae] nemcsak a kaszkadőrmutatványok színészi, hanem a rendezői munkában is nagy múltja van, így már akkor is nagyszerű perspektívája volt, amikor a próbateremben voltunk” – mondta Stenberg.

Majd hozzátette:

„Olyan, mintha lenne egy táncpartnerem, és amit annyira szeretek ebben a sorozatban, és amin a kaszkadőrkoordinátorunk, Chris Cowen nagyon szorosan együttműködött Leslye-vel – az alkotónkkal –, az az volt, hogy a cselekmény minden egyes pontja valamiféle történetet mesél el. Valamilyen elbeszélő történetet, vagy valamilyen érzelmi töltetet, és ezért nagyon szeretem ezt a jelenetet, mert szerintem nagyon sok mindent kommunikál ez a két karakter fizikailag” – magyarázta Stenberg.

Az biztos, hogy bőven tartogat még az évad Sol és Mae számára is harcijeleneteket. Az eddig látott előzetesek alapján Sol még akár fénykardpárbajt is vívhat a titokzatos sith-tel, de mutatták már egy olyan jelenetet is, ahol Mae is fénykardot ragad. Az akolitus szerdánként folytatódik a Disney+-on.

Sol
Forrás: Entertainment Weekly

About Author