Filoni: A legszomorúbb az egészben, hogy nem láthatta mindezt
Dave Filoni a Vanity Fairnek többek között beszélt Ray Stevenson elvesztéséről és Baylan Skoll befejezetlen útjáról is.

Forrás: StarWars.com
Dave Filoni vezető kreatív igazgató lett a Lucasfilmnél, ezt ő maga fedte fel a Vanity Fairnek adott interjújában, melyben többek között beszélt még Ray Stevenson elvesztéséről és Baylan Skoll befejezetlen útjáról is.
Baylan Skoll és tanítványa, Shin Hati, olyan elemeket hozott az Ahsokába, amit eddig nem igazán láthattunk. Már a fénykardjuk is arról tanúskodik, hogy ők bizony nem a megszokott felállások egyikéhez tartoznak, hanem valamiféle köztes vonalat képviselnek. Persze ez önmagában nem lett volna feltétlen elég, a karakterek érdekességéhez nagyban hozzájárult Ivanna Sakhno és a néhai Ray Stevenson alakítása. Stevenson még éppen befejezte az Ahsoka felvételeit, mikor májusban elhalálozott, kollégái pedig igen nehezen élték meg azt az időszakot. Elvesztésével Baylan további útját még nagyobb homály fedi, ráadásul Filoni a Mortis isteneivel olyan irányba terelte azt, amivel eleve kevesen vannak képben a rajongók közül.
„Óvatosnak kellett lennem velük (az istenekkel). Tudom, hogy őket még a keményvonalas rajongók között is kevesebben ismerik, de úgy gondoltam, hatásos zárókép lesz és sejtet valamit abból is, ami után Baylan kutat.” – mondta Filoni.

Filoni szerint Baylan sokban hasonlít Ahsokához, folyamatosan küzd benne az amit tanítottak neki, és az a világ, ami lerombolta azt az illúziót.
„Túlélte a klónháborúkat, és őt is abban az időszakban képezték, mikor a Rend már a végnapjaiban volt. Látta a rendjét, az életét darabokra hullani, és elkönyvelte, hogy ez így ítéltetett. Nem éri meg feléleszteni, ezért mondja Shinnek, hogy ő többnek tanította egy jedinél.” – magyarázta Filoni. – „Fogta mindazokat amiket tanítottak neki és megpróbált valami újat alkotni magában. Úgy gondolja, hogy van ez a körforgás, de nekem van hatalmam, akár használhatom is. Ha már van, akkor nekem kéne döntéseket hoznom. És nagyon biztos benne, hogy az a jó irány, amit ő képvisel.”
Bár Filoni sem tudja, mi lesz most a karakterrel, azt beismerte, hogy az útjának még biztosan nincsen vége.
„Nyilvánvalóan van benne még mesélni való. Egyelőre kivárunk…De örülök, hogy mindenki róla beszél. Mindig voltak kis vitáink, amikben én váltig állítottam, hogy Ray, te a negatív karakter vagy. Ő meg annyit mondott, nem hiszem. Mire én mondtam, hogy tudom, hogy így gondolja, és pont az tetszik benne, hogy így is játssza.”
A karakter gyorsan a rajongók kedvencévé vált, már jóval a sorozat előtt is nagy várakozás övezte.
„Szerintem Ray odáig lett volna. A legszomorúbb ebben az egészben, hogy nem láthatta mindezt. Hálás vagyok, hogy velünk lehetett az utolsó Celebrationön, láthatta az előzetest és kapott egy kicsit ebből a hihetetlen rajongásból is.”
