Luke Skywalker Jedi Tanácsa

A Bővített Univerzum sokat foglalkozik Luke Skywalker Új Jedi Rendjével, ifjú jedi lovagok kiképzésével, kalandjaival és a Skywalker körül körvonalazódó mesterekből álló tanáccsal. Hogyan is alakult Luke Skywalker Jedi Tanácsa? Kik voltak a tagjai? S van-e bármiféle esély hasonlóra a kánonban?
Luke Jedi Tanácsa a Legendákban
Ahogy a kánonban, úgy a legendákban is szinte hamvaiból kellett újjáépítenie a Jedi Rendet az ifjú Luke Skywalkernek. Luke első Jedi Akadémiáját a Yavin 4-en alapította meg, itt kezdte legelső növendékeinek oktatását, azokat a többnyire idősebb korú Erő-érzékeny személyeket (Kam Solusar, Tionne, Clighal, Kyp Durron, Corran Horn, Kyle Katarn, Mara Jade), akikre útja során talált rá. Később kiskorúak is a yavini akadémia növendékei lettek, elsősorban Han és Leia gyermekei, Jacen, Jaina és Anakin Solo, illetve barátaik, Lowbacca, Tenel Ka, Zekk vagy épp Tahiri Veila. A Jedi Rend új generációja tehát eleinte a Yavinon nevelkedett, elsősorban Luke Skywalker, másodsorban az ő első generációs tanítványainak irányítása alatt. A yavini létesítmény azonban a yuuzhan vong háborúk során elpusztult, a vongok legyőzését követően az új jedi akadémiát Kam Solusar mester javaslatára a régi jedik ősi bolygóján, az Ossuson hozták létre. (Megjegyzendő, hogy a kánonban Luke Skywalker alapból az Ossuson építette ki a Boba Fett könyvében és Az utolsó Jedik visszaemlékezésében is látott iskoláját.) Az akadémia vezetője Kam Solusar és felesége, Tionne Solusar lett, már a yuuzhan vong háborúk alatt is ők vigyáztak a legkisebb jedinövendékekre.

A yavini létesítmény elpusztítását, valamint a Coruscant vong kézre kerülését követően az összetört Új Köztársaságban komoly vita zajlott a Jedi Rend kapcsán. Az egyik irányzat hevesen képviselte, hogy nincs szükség a Rendre, a jedik és erő-érzékenyek ugyanúgy csatlakozzanak a sereghez, a diplomatákhoz vagy az igazságszolgáltatás polgári testületéhez, mint más állampolgár. Luke természetesen a másik jelölt, Cal Omas pártjára állt, aki – Lando Calrissian és Talon Karrde ráhatásának is köszönhetően – végül megnyerte a választást, s az Új Köztársaság utolsó, illetve az azt felváltó Galaktikus Szövetség első államfője lett. Omas a vong háború tetőzésekor nagyban számított a jedikre, s Luke javaslatára Y. u. 28-ban egy olyan Jedi Tanácsot hozott létre, melynek tagjai fele-fele arányban voltak jedik és az állam polgári és katonai vezetői. Ez a Tanács végül nem is vált igazi Jedi Tanáccsá, sokkal inkább az államot irányító és a háború legfőbb kérdéseit tárgyaló Nagytanáccsá. A Nagytanács jedi tagjai öt mester és egy lovag lett, élükön természetesen Luke Skywalkerrel. A többi tanácstag az idősebb, képzett jedik közül került ki: Clighal, Kenth Hamner, Kyp Durron és Tresina Lobi mesterek, valamint a barabel Saba Sebatyne jedilovag. A tanács civil tagjai közé tartozott maga az államfő, Cal Omas, valamint a főparancsnok, Sien Sovv admirális, a szenátust képviselő vuki szenátor, Triebakk, a belügy- és az igazságügyi miniszter, valamint a hírszerzés és a flotta-hírszerzés vezetői. A Nagytanács tehát valójában inkább Cal Omas bizalmas tanácsa, az államfő tanácsadó testülete lett, ráadásul az Alpha Red vírus bevetésével kapcsolatos nézeteltéréssel a Luke és Omas közötti bizalom is csorbát szenvedett.

A Nagytanács Y. u. 36-ig működött, utána már egy civil politikai tanácsadó testület váltotta fel. Luke ugyanis ekkortájt – az ún. „rajháború” idején – kivonta a jediket a politikai vezetésből, aggasztotta, hogy túlontúl összenőtt a Rend és az állam. A Y. u. 35-ben tartott ossusi konklávén Luke nagymesternek nyilvánította magát, majd egy 12 fős tanácsot kreált a megújult Rend élére, amit Mesterek Tanácsának hívtak. Ez először nem egy abszolút vezetőtestületként jött létre, mint amilyen a Galaktikus Köztársaság Jedi Rendje idején, később azonban lényegében egy régihez hasonló Jedi Nagytanács vált belőle. A Rend központja ekkor már újra a vongoktól visszafoglalt, s szívós munkával nagyjából visszaalakított Coruscant lett, a régi rend templomának tanácstermében ülésezett immár Luke tanácsa is.
A Mesterek Tanácsának tagjai
Luke Skywalker nagymester
Ő az a tag, akit különösebben nem kell bemutatni. Luke Skywalker lényegében az alapoktól építette újjá a Jedi Rendet, majd különféle próbálkozásokat követően létrehozta a Jedi Nagytanácsot, melyet nagymesterként irányított egészen Y. u. 43-ig, amikor is a Galaktikus Szövetség tíz év száműzetésre ítélte, abbéli bűne miatt, mert nem ismerte fel időben Jacen Solo Sötét oldalra állását, s csak megkésve cselekedett. Súlyos konfliktus tört ki a Galaktikus Szövetség – és vezetője, Natasi Daala admirális –, valamint a Rend között, a kormányzat megpróbálta betörni és hatalma alá vetni a Rendet. A Daala elleni sikeres puccsot követően azonban visszavonták Luke száműzetését. Luke visszatérve elrendelte a Rend kivonulását a Galaktikus Szövetségből, s a Jedi Rend elhagyta a Coruscantot. (Ez arra is szolgált, hogy végül megtalálják és legyőzzék Abeloth-ot és az elveszett sith törzset.)

Mara Jade Skywalker mester
Luke jobbkeze, felesége és legfőbb tanácsadója. Mara Jade korábban Palpatine-nál tanult és a Császár Keze, azaz ügynöke és végrehajtója volt, utolsó küldetése éppen Skywalker meggyilkolása lett volna. Thrawn visszatérése idején azonban Luke mellé állt, majd hamarosan szerelem szövődött közöttük és házasságot kötöttek. E frigyből egy fiú született, Ben Skywalker, aki a yuuzhan vong háborúk kellős közepén látta meg a napvilágot, azt követően, hogy Mara sikeresen kigyógyult abból a halálos betegségből, amivel a vongok fertőzték meg. Mara a jediképzést Luke-tól szerezte, illetve kölcsönösen tanították egymást Kyle Katarnnal. Maga is mesterré vált, a tanítványa Jaina Solo lett. Mara a második galaktikus polgárháború idején Y. u. 40-ben halt meg, gyilkosa a Sötét oldalra átállt Jacen Solo, azaz Darth Caedus volt.

Clighal mester
A mon calamari nő Luke talán legmegbízhatóbb híve volt a Jedi Rendben, legalábbis azon tagok közül, aki nem volt családtag. Clighal a legelső jedik egyike volt, akit Luke a yavini akadémián tanított ki. Clighal jedi gyógyító lett, a Rend legfontosabb és legképzettebb gyógyítója. Tanítványul az apró chadra-fan Teklit vette maga mellé, aki szintén a gyógyítást választotta Renden belüli hivatásaként. Clighal tagja lett a Luke és Omas féle Nagytanácsnak, majd a Mesterek Tanácsának is, Luke száműzetése idején pedig gyakran jelentett neki titokban.

Kenth Hamner mester
Kenth Hamner azon jedik közé tartozott, akik az Új Köztársaság hadseregében edződtek. A yuuzan vong háborúk idején Hamner afféle összekötőként tevékenykedett a Jedi Rend és a Hadsereg között. A koréliai férfi tanítványául az arcona Izal Wazt fogadta, ám őt végül kicsapták a sófüggősége miatt. Hamner hadsereghez fűződő szoros kapcsolatai később is jó szolgálatot tettek, tagja lett a Luke-Omas féle Nagytanácsnak, valamint később a Mesterek Tanácsának is. Luke száműzetése idején a Galaktikus Szövetséget irányító Daala admirális benne látta a megfelelő jelöltet a Rend élén, Hamner pedig ideiglenes nagymesterként át is vette a vezetést. Később maga is összetűzésbe keveredett mind a kormányzattal, mind a többi jedimesterrel. E kettős lojalitás lett a veszte, amikor mindenáron meg akarta állítani a jediket, hogy segítsenek Luke-nak az elveszett sith törzs ellen, Saba Sebatyne mester végül párbajban végzett vele.

Kyp Durron mester
Az egyik legerősebb s egyben legellentmondásosabb jedi az Új Jedi Rendben. Nyolc éves volt amikor a Birodalmat kritizáló szüleit letartóztatták, őt magát pedig a Kessel fűszerbányáiba küldték. Itt ismerkedett meg az idős Vima-Da-Bodával, aki elkezdte tanítgatni. Kyp később Luke Skywalker yavini akadémiájának az egyik legtehetségesebb diákja volt, ám a Birodalom elleni gyűlöletét kihasználva a néhai Exar Kun sith nagyúr lenyomata megszállta a fiút, aki a Napzúzó szuperfegyvert felhasználva elpusztította a Carida bolygót. Luke az Exar Kun befolyása alól kiszabadult fiúnak engedte, hogy folytassa jedi tanulmányait. Kyp hamarosan jedimester lett, heves véleménye azonban gyakran ütközött Luke-éval. Tanítványa Miko Reglia a yuuzhan vong háború elején vesztette életét. Kyp kezdeti harciasságát követően lemondott büszkeségéről, sőt segített Jaina Solónak a Sötét oldaltól való megmenekülésében. Luke amolyan belső ellenzékként jelölte a Nagytanácsba, ám később a Mesterek Tanácsának is meghatározó tagjává vált.

Tresina Lobi mester
Lobi mester az emberszerű chev faj női tagja volt. A yuuzhan vong háború idején már mesterként tevékenykedett, tanítványa Thrynni Vae volt, akit még a háború első éveiben gyilkoltak meg. Lobit később Luke jelölte a Nagytanácsba, majd a Mesterek Tanácsának is tagja lett. A második galaktikus polgárháború idején halt meg, mikor egy párbaj során Lumiya sith úrnő, valamint a Sötét oldalra áttért Alema Rar végzett vele.

Saba Sebatyne mester
Saba Sebatyne-t nem Luke Skywalker képezte ki jedivé, hanem egyik korai tanítványa Eelysa, aki a Barab I bolygón felfedezte az Erő-érzékenységet a barabel nőben. Sebatyne jedilovagként számos tanítványt vett maga mellé hüllőszerű népe tagjai közül, köztük fiát, Tesar Sebatyne-t is. Az ifjú barabel jedikből vadászgéposztagot is formált Wild Knights néven, amely jelentős szerepet vállalt a yuuzhan vongok elleni harcokban. E tevékenységének is elismeréseként Luke Skywalker még lovagként beválogatta a Nagytanácsba. A yuuzhan vong háború végén lett mester, majd népes tanítványkörét egy igazi „celebbel” bővítette, ő vette át ugyanis Leia Organa Solo képzését, s faragott belőle igazi jedilovagot. Később meghatározó tagja lett a Mesterek Tanácsának is, s annak száműzetése idején is hűséges maradt Luke-hoz. Hamner ellenzékének számított a tanácsban, majd párbajra is kényszerült a bukott nagymesterrel, s legyőzte őt. Ezt követően Sebatyne lett a rend ideiglenes nagymestere. Beleszólt a politikába is, mely végül Daala admirális lemondatásában és letartóztatásában csúcsosodott ki, s Sebatyne Haydnat Treen szenátor és Merratt Jaxton tábornok társaságában tagjai lett a hatalmat átvevő triumvirátusnak. Sebatyne mester később Luke döntésének megfelelően kivonult a politikából.

Kyle Katarn mester
Kyle Katarn először a lázadásban hívta fel magára a figyelmét, sok fontos küldetést végzett a Lázadók Szövetsége számára, melyek közül a legjelentősebb talán a Halálcsillag terveinek megszerzése volt. Később az Új Köztársaság szolgálatában vitézkedett, majd miután kiderült Erő-érzékenysége a felkereste a Jedik völgyét. Katarn legyőzte Jerec inkvizítort, de őt magát is megkísértette a Sötét oldal. A Sötét oldalról végül Mara Jade segítségével szabadult meg, majd egy időre elvágta magát az Erőtől. Partnere, Jan Ors megmentése végett visszatért az Erő útjára, majd később jedimesterként a yavini akadémia munkáját is segítette. Többek között ő győzte le Luke Sötét oldalra áttért korábbi tanítványát is, a chistori Desannt. Katarn később padawant fogadott maga mellé Jaden Korr személyében. Katarn igyekezett úgy tanítani Korrt, hogy őt ne kísértse meg a Sötét oldal. Ketten együtt végül legyőzték Desann sötét tanítványát, Tavion Axmist a sithek ősvilágán, a Korribanon. Kyle Katarn mester később a Mesterek Tanácsának is a tagja lett.

Corran Horn mester
A koréliai Corran Horn ugyancsak kalandos utat járt be, mire eljutott a jedimesterségre. Nagyapja Nejaa Halcyon maga is jedimester volt, még a régi Rend idején. Corran nem volt tisztában ezzel az örökséggel, amikor apja nyomdokain járva a Koréliai Biztonsági Erőknél (KorBiz) szolgált, amolyan nyomozóként. Később az Új Köztársaság vadászgépflottájához csatlakozott, s a Wedge Antilles vezette Zsivány osztag tagja lett, Zsivány Kilencesként. Részt vett a Coruscant felszabadításában, majd Ysanne Isard börtönébe, a Lusankya szupercsillagrombolóra került, ahonnan megszökve szembesült jedi örökségével. Ennek ellenére folytatta a pilótaéletet, végigharcolta a Zsiványok kötelékében a Thrawn elleni küzdelmeket is. Közben meg is nősült, a hírhedt csempész, Booster Terrick lányát, Mirraxot vette feleségül, akitől később két gyermeke is született (Valin és Jysella). Ahhoz, hogy végül a jedik mellett köteleződjön el, az kellett, hogy elrabolják Mirraxot. Rájött ugyanis, hogy felesége megmentéséért végig kell járni a jedi utat, így Luke Skywalker yavini akadémiáján tanult. A yuuzhan vong háború során párbajt vívott a vong parancsnokkal az Ithor megmaradásáért, ám ez visszájára sült el, a bolygó győzelme ellenére is elpusztult. Ideiglenesen a Rendet is elhagyta, majd visszatért, s a háború után mesterré avatták és tagja lett a Mesterek Tanácsának. Tanítványai közé tartozott Tahiri Veila, Anakin Solo szerelme, Jacen Solo későbbi sith tanítványa.

Kam Solusar mester
Kam Solusar Luke Skywalker első diákjainak egyike volt a yavini akadémián. Ő is egy korábbi jedimester fia volt, akivel Vader végzett. Kam egy ideig bújkált, majd őt is levadászták, megtörték és a Sötét oldalra állították. A Világos oldalra Luke Skywalker segítségével tért vissza, és részt vett a klónként visszatérő Palpatine legyőzésében. Később a yavini akadémia diákja lett, ahol megismerkedett tanonctársával, a jedi történész Tionne-nal, akivel egymásba szerettek és összeházasodtak. Ő vezette le Luke és Mara Jade esküvőjét. A yuuzhan vong háború idején Tionne-nal a jedi ifjoncokra vigyázott, majd a győzelmet követően az ő javaslatára alapították újjá az akadémiát az Ossuson. Majdnem belehalt, amikor Darth Caedus megpróbálta kiírtani az ossusi jediket.

Tionne Solusar mester
Tionne ugyancsak Luke yavini akadémiájának első diákjai közé tartozott, aki ráadásul komoly segítséget nyújtott Luke-nak a Rend újraalapításában. Tionne ugyanis a Rend történésze lett, igyekezett felkutatni a jedikkel kapcsolatos elveszett tudást. Az akadémián maga is oktatta az ifjú növendékeket a régmúlt jedijeiről, illetve balladákat is írt. Összeházasodott tanonctársával, Kam Solusarral, akivel az ifjú jedik nevelésével foglalkoztak, mind a Yavin 4-en, majd a yuuzhan vong háborúk alatt a menedékül szolgáló Bendő Állomáson, később pedig az Ossuson. A galaktikus események során férjével osztozott közös sorsban, hozzá hasonlóan ő is tagja lett a Mesterek Tanácsának.

Octa Ramis mester
Octa Ramis már a fiatalabb generációhoz tartozott, ő már a yavini csatát követően született. A chandrilai lánynak lényegében két mestere is volt, Kam és Tionne Solusar faragott jedilovagot belőle. A yuuzhan vong háború elején súlyos tragédiák érték, ekkor vesztette el pédául szerelmét, Miko Regliát is. Ramis végigharcolt a háborút, melyet követően jedimesterré léptették elő. Saját tanítványa lett Seha Dorvald személyében, majd a Mesterek Tanácsának is tagja lett.

További tagok
A felsorolt mesterek alkották lényegében a Y. u. 35-ben megalakult jeditanácsot. A Tanács lassan változott, nem ragaszkodott ahhoz, hogy elhunyt tagjai helyét mihamarabb betöltse: Mara Jade és Tresina Lobi halálát követően például évekig üresen állt a helyük. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy nem volt olyan sok jedimester. Úgy tűnik, a mester címet kiérdemlők részt vehettek a Tanács ülésein, de nem volt minden mester tanácstag, pl. Luke egyik legelső tanítványai közé számító, a Dathomiron jedi létesítményt alapító Streen mester esetében nem tudunk ilyesmiről. A Tanács üléseinek egy részén ráadásul nemcsak mesterek, hanem a Rend más különösen megbecsült tagjai is részt vehettek, mint például Leia Organa és Jaina Solo jedilovagok.
Jaina később, Y. u. 44-ben maga is kiérdemelte a mester címet, és elfoglalhatta rendes helyét is a Tanácsban. Han Solo és Leia Organa leánya komoly megpróbáltatásokon esett át: gyerekként ikerbátyjával, Jacennel és öccsével, Anakinnal a yavini akadémián nevelkedett, majd a yuuzhan vong háborúk idején át kellett élnie Anakin halálát, és Jacen foglyul ejtését, akit szintén halottnak hitt. E tragédiák során a Sötét oldal felé fordult, de Kyp Durronnak hála megmenekült. Zseniális pilótaként tagja lett a Zsivány osztagnak, majd vezetője a Twin Sun osztagnak. Luke Skywalker a Jedik kardjának nevezte, mely szerep keserű valósága a második galaktikus polgárháborúban öltött testet, amikor végeznie kellett Sötét oldalra áttért ikertestvérével. Jaina később összeházasodott Jagged Fellel, aki a Birodalom államfője lett. A másik friss tag sem sokkal Jaina előtt csatlakozott a Tanácshoz, Kenth Hamner ideiglenes nagymestersége idején. Ő a yuzzem fajú Barratk’l mester volt.

Luke Jedi Tanácsa a kánonban?

Köszönöm kedves Olvasó, hogy eddig eljutottál, végigrágtad magad ezen a hosszú összefoglaláson. Végezetül nézzük meg, mi a helyzet a kánonban: lehet-e Luke-nak Jedi Tanácsa? Elsőre azt mondhatnánk, hogy nem, a folytatástrilógiában nem hemzsegnek a jedik, s akiket Luke nagy üggyel-bajjal kiképzett az évek során, azok is odavesztek az ossusi jeditemplom pusztulásakor. A Kylo Ren felemelkedése képregényből azt is tudjuk, hogy Ben Solo növendéktársai vele egykorú fiatalok voltak, nem volt tehát megfelelő képzettségű személy ahhoz, hogy egy Jedi Tanácsot alkothassanak. Tegyük hozzá, ez így természetesen, ahogy láttuk a Legendákban is csupán elég későn, Y. u. 35-ben formálódott ki a tanács, mégha voltak is előzményei.
Megjegyzendő azonban, hogy a Dave Filoni és Jon Favreau fémjelezte Mandóverzumban Luke Skywalker mellett egyéb jedik is fel-felbukkannak. Ahsokát láttuk is Luke-ot meglátogatni az Ossuson, de talán a főgalaxisba visszatérő Ezra Bridger is felkeresheti majd a vele egykorú Skywalkert. S ki tudja, mi történt a Tanalorron menedéket építő Cal Kestissel, s esetleges további túlélő jedikkel, vagy jedik gyermekeivel (az ifjú Corran már az Obi-Wan Kenobi sorozatban is felbukkant)? Akár ezekből a jedik is kiadhatnak a végén valamifajta Tanácsot, ám akkor mindüknek oda kell veszniük az osssusi templommal (igaz láttunk már túlélő és elrejtőzi jediket, nem is egyszer…). Mégis valószínűbb, hogy új Jedi Tanács kiépítése a kánonban már nem Luke Skywalker, hanem inkább Rey feladata lesz. Erre pedig leginkább a közelgő Új Jedi Rendként emlegetett mozifilmben kerülhet sor, 15 évvel a Skywalker kora eseményei után, akár úgy is, hogy idősebb Erő-érzékenyeket (pl. Finn), vagy túlélő bújkáló jediket gyűjt maga köré. Időben sem esne olyan távol a Legendák Jedi Nagytanácsától, a Skwalker kora c. film ugyanis éppen Y. u. 35-ben játszódik…

(A nyitóképen Luke Skywalker Jedi Tanácsa a Star Wars: Purge: Seconds to Die c. képregényből. Forrása: Wookieepedia)