Az ébredő Erő lett minden idők legdrágább mozifilmje

Az Erő van ezzel.

Rey Az ébredő Erő

A mai blockbuster filmek gyártása költséges, így érthető, hogy a filmstúdiók miért várnak el hatalmas bevételeket egy-egy mozifilmtől. Ez alól természetesen a Star Wars sem kivétel. A Disney pedig tetemes összegeket fektetett a folytatástrilógia, az antológiafilmek vagy az új Disney+ sorozatok elkészítésébe. A milliárd dolláros bevételek mellett azonban ritkábban esik szó a költségvetésekről, amelyek közül egyelőre a dobogó tetején Az ébredő Erő áll. De mitől lett a VII. epizód minden idők legdrágább filmje?

Star Wars a Disney alatt

Tizenegy éve már annak, hogy a Disney felvásárolta George Lucas cégbirodalmát és a Star Warst. Bob Iger, a Disney akkori és mostani vezérigazgatója 4,05 milliárd dollárt adott a Lucasfilmért. Szinte rögtön bejelentették, hogy elkészítik a folytatástrilógiát, vagyis a VII-VIII-IX epizódokat. 2015 és 2019 között kiadtak öt filmet, a folytatástrilógia három epizódját és két antológiafilmet, amelyek együtt 6 milliárd dollárt hoztak a Disneynek. A befektetés tehát viszonylag rövid idő alatt megtérült.

A folytatástrilógia három filmje és a Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet mind 1 milliárd dollár feletti bevétellel zártak, a Solo viszont csekélyebb 392 milliót hozott, így azt bukásnak könyvelték el. Azonban nem pusztán a Lucasfilmért és a Star Wars franchise-zért kifizetett 4 milliárdot kellett a filmeknek visszatermelniük, hanem elsősorban az egyes filmek gyártási költségeit, amelyekről keveset hallunk a hírekben. Közülük is kiemelkedő Az ébredő Erő. A 7. rész rekordméretű költségvetéssel készült, bruttó 533 millió dollárból és ez alapján minden idők legdrágább mozifilmje lehet. De hogy lehetséges ez?

Az ébredő Erő és a brit adókedvezmények

A Forbes hozta le a hírt 2023 februári cikkében, amelyben hosszasan fejtegették az utóbbi tíz év Star Wars filmjeinek költségvetéseit. Egy ilyen volumenű blockbuster gyártása a forgatással, sztárok és filmesek fizetésével, vizuális effektekkel, díszletekkel, jelmezekkel + marketinggel együtt nagyon költséges. Az IMDB által üzemeltetett Box Office Mojo oldal szerint Az ébredő Erő (akkori árfolyamon) 245 millió dolláros büdzséből készült, viszont azt érdemes kiemelni, hogy ezek az összegek itt többnyire becsült értékek. Azonban a Disney egy zseniális módszert talált ki arra, hogy a Star Wars filmekből visszanyerje a belefektetett pénzt. Erre kiváló lehetőséget kínált az Egyesült Királyság. A Lucasfilmnek már volt tapasztalata a brit filmiparral, tekintve, hogy a klasszikus és az előzménytrilógia filmjei is javarészt az ottani stúdiókban készültek. A Disney is követte ezt a hagyományt és úgy döntöttek, hogy a Londontól nyugatra található Pinewood Studiosnál forgatják le Az ébredő Erő című filmet.

A Disney azért választotta a helyszínt, mert a brit kormány jelentős filmadó-kedvezményt ad az Egyesült Királyságban forgatott filmekre, sorozatokra, amely lehetővé teszi a produkciós cégek számára, hogy az országban felmerülő költségeik legfeljebb 25%-ának megfelelő készpénz-visszatérítést kapjanak. Csak összehasonlításképpen: Magyarországon ez a kedvezmény már 30%-os támogatást jelent a hollywoodi filmstúdióknak. A Disney vezetői nem akartak kockáztatni és már a kezdetektől fogva megszerezték a brit kormány jóváhagyását a Star Wars filmekre. George Osborne, az akkori brit pénzügyminiszter büszkén jelentette be 2014-ben, hogy a Pinewood nemcsak Az ébredő Erőnek, hanem a két folytatásnak, a később Az utolsó Jedik és Skywalker kora címeket kapó filmeknek is otthont ad majd. „Ez több munkahelyet és több beruházást jelent. Ez nagyszerű hír a Pinewood Studiosban dolgozó emberek számára, a díszlettervezőktől az ácsokig.” – mondta a brit pénzügyminiszter 2014-ben.

Azonban az Egyesült Királyságban történő forgatás hátulütője vagy következménye, amivel a Disneynél is számolniuk kellett, azaz, hogy a filmek pénzügyei nyilvánosak lesznek. A hollywoodi filmek költségvetései általában titkosak, főként azért is, mert a stúdiók az egyes filmek költségeit az éves kiadásaikba foglalják, így nem is lehet megmondani, hogy pontosan mibe kerültek ezek a blockbusterek. Az Egyesült Királyságban forgatott filmek költségeit azonban egyetlen cégben konszolidálják, amelyek éves pénzügyi kimutatásokat nyújtanak be, amelyekben szerepelnek a készpénz-visszatérítések, a létszám, a fizetések, a teljes költség és egyéb adatok.

A produkciós cégek ráadásul különböző kódnéven futnak az Egyesült Királyságban, hogy ne keltsenek nagy érdeklődést a szemfüles rajongók között. Az ébredő Erő a Foodles Production cég által készült a Pinewoodban, amely egy leányvállalata a Disneynek, míg a várhatóan jövőre érkező, A Köztársaság Fénykorához kapcsolódó The Acolyte c. sorozatot a Blue Stockings gyártotta szintén az Egyesült Királyságban. A Foodles Production nevét ráadásul az a kávézó ihlette, amely a kaliforniai San Rafaelben található Kerner Optical főhadiszállása mellett van, ahol egyébként a Lucasfilm és az ILM készítették a klasszikus trilógia praktikus effektjeit. Gyanús névválasztás, nem igaz?

De miért most derült ki Az ébredő Erő pontos költségvetése?

Ahogy a Forbes is írta: a brit kormány készpénz-visszatérítés feltétele, hogy a vállalatoknak a film előkészítésétől a film átadásáig mindenért felelniük kell, és ki kell fizetniük a kész filmmel kapcsolatos szolgáltatásokat. Ez az egyik oka annak, hogy a Foodles még nyolc évvel Az ébredő Erő megjelenése után is költségeket könyvel a pénzügyi kimutatásaiban. A másik ok az, hogy a vállalatok a pénzügyi kimutatásokat gyakran egy évvel az általuk lefedett időszak után nyújtják be. Ezért a Foodles legutóbbi eredményeit a múlt hónapban nyújtották be, és azok a 2021. december 31-ig tartó évre vonatkoznak. Ez idő alatt a cég 3,1 millió dollárt költött, amivel Az ébredő Erőre fordított bruttó összeg hatalmas, 533,2 millió dollárra nőtt, ami 74%-kal több, mint amit a média becsült.

A Disney valójában nem költött többet, mint amennyit előre jelzett, mivel a pénzügyi kimutatások szerint „az év végén a becsült összköltség a költségvetésen belül volt”. Csak a fizetések összesen 21,5 millió dollárt tettek ki, a személyzet létszáma pedig 258 fő volt, a szabadúszókat és az önfoglalkoztatókat nem is számítva, akik a stáb többségét teszik ki.

Az ébredő Erő a legdrágább film, de az Andor a legdrágább Star Wars sorozat

A Forbes összegyűjtötte a cikkében, hogy vajon mennyibe kerülhettek az Egyesült Királyságban készült Star Wars filmek és sorozatok. A bruttó kiadásokat figyelembe véve Az ébredő Erő vezet toronymagasan 533 millió dolláros büdzsével. Szorosan mögötte a IX. epizód, a Skywalker kora, amely bruttó 503 millió dollárba került, szintén nagyon drága film volt a Disneynek. Utána már jóval „kisebb”, bruttó 362 millió dollárból készült Az utolsó Jedik, 330 millióból a Solo és 280 millióból a Zsivány Egyes, amely a pótforgatások ellenére is eddig a legolcsóbb Star Wars filmje volt a Disneynek. A lista végén már nem egy filmet, hanem egy sorozatot láthatunk, nevezetesen az Andort, amelyet szintén az Egyesült Királyságban forgattak. Az első évadot rekordmagas, bruttó 242 millió dollárból készítették, hiszen javarészt valódi, külső helyszíneken és épített díszletek között forgott a széria. Az Andor második és záró évadát jelenleg is forgatják ugyanitt. A sorozat költségvetése tehát a blockbuster mozifilmek szintjén van és feltehetően ez igaz a Disney+-ra érkezett többi Star Wars szériára is A Mandalóritól az Obi-Wan Kenobi sorozatokig is, de mivel ezeket az Egyesült Államokban forgatták, nincsenek adataink.

A Sunday Times februári cikkéből kiderült, hogy a Disney elképesztő összegű, 389 millió dolláros visszatérítést kapott az Egyesült Királyság kormányától, amelyből 86,6 millió dollárt Az ébredő Erőért fizettek, így a nettó költségek 446,6 millió dollárra emelkedtek. Még ezzel a nettó büdzsével is bőven a legdrágább mozifilmnek számít a Skywalker saga hetedik része. A nettó költségvetések alapján a korábbi lista sorrendje nem változik, csak arányosan csökken az értéke. De nem csak a Star Wars filmek voltak költségesek a Disneynek és a Lucasfilmnek. Az idén nyáron megjelent Indiana Jones és a sors tárcsája is nagyon magas 300 milliós büdzséből plusz 100 millió dolláros marketing költségből készült, azonban mindössze 375 millió dollár bevételt hozott, így kedvenc régészprofesszorunk legújabb kalandja csúfos bukásnak bizonyult. A megnövekedett költségekre már a Disney vezérigazgatója, Bob Iger is reagált, aki elmondta, hogy a jövőben kevesebbet fognak költeni Star Wars és Marvel produkciókra.

A Collider még januári cikkében próbálta listába szedni minden idők tíz legdrágább mozifilmjét. A lista élére A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken című szintén Disney film került 378 milliós büdzsével, Az ébredő Erőt nem is említették, a Solo lett a nyolcadik, a Skywalker kora pedig a kilencedik a felsorolásban. Ezt a listát azonban korábbi adatok alapján állították össze. A Forbes cikke szerint Az ébredő Erő jócskán lehagyta A Karib-tenger kalózai-filmsorozat negyedik részének költségvetését. Az ébredő Erővel feltehetően a Marvel Moziverzum legutóbbi két Bosszúállók filmjének (2018-as Végtelen háború és a 2019-es Végjáték) költségvetése veheti fel a versenyt. Ezeket a filmeket az Assembled Productions III gyártotta összesen 1,2 milliárd dollárt költöttek a filmekre. Azonban a benyújtott pénzügyi kimutatásunkban ez az összeg egyben szerepel, nem részletezték, hogy a két film külön-külön mennyibe kerülhetett a Disneynek.

A különböző pénzügyi jelentések alapján elmondható, hogy a Disney összesen 2,3 milliárd dollárt költött a fent említett öt Star Wars filmre és az Andor első évadára az Egyesült Királyságban. Az ébredő Erő ugyan rekordmagas büdzséből készült, de többszörösen megtérült, hiszen a film világszinten több mint 2 milliárd dolláros bevételt generált, amelyből 936 milliót az amerikai nézők hoztak a Disneynek. A film minden idők ötödik legnagyobb bevételű mozifilmje lett, amely nagyon szép eredmény. A folytatástrilógia másik két része és a Zsivány Egyes is 1 milliárd feletti bevétellel zártak, egyedül a Solo bukott meg a mozikban. Így a Star Wars filmek magas gyártási költségük ellenére nagyon is jövedelmezőek a Disney és a Lucasfilm számára. Egyáltalán nem meglepő, hogy a következő Star Wars film pont a Skywalker kora folytatása lesz 15 évvel később Rey új Jedi Rendjével, amely leghamarabb 2026-ban érkezhet a mozikba. Meglátjuk, hogy ez a film is ekkora összegből forog-e majd.

Cikkünk a Forbes 2023. február 26-i cikke alapján íródott. Nyitókép: Rey a Jakkun Az ébredő Erőben. (forrás: Peakpx.com)

About Author

Vélemény, hozzászólás?