Kik élték túl a dathomiri mészárlást?

Dathomir éjnővér

Elindult az Ahsoka című új élőszereplős Star Wars sorozat, amelyből kiderült, hogy Thrawn hű szövetségese, Morgan Elsbeth valójában dathomiri éjnővér volt. A klónok háborújából tudjuk, hogy az éjnővéreket Grievous tábornok vezetésével lemészárolták a szeparatista droidseregek és csak néhányan élték túl. De kik azok az éjnővérek és éjfivérek, akik a végzetes esemény után is életben maradtak?

Éjnővérek és éjfivérek

Az éjnővérek vagy más néven dathomiri boszorkányok egy sötét oldali szekta volt, amelyet a kánon szerint a Dathomirra száműzött volt jedi, Allya alapított Y. e. 600 körül. Allya fektette le az éjnővérek kultuszának alapjait és ő írta meg a hitvallásukat tartalmazó Törvény könyvét, amely arra tanította őket, hogyan gyűlöljék a jediket. Kezdetben Allya követői Dathomir őslakos zabrak asszonyaiból álltak, de később a Legendákból ismert Gethzerion követői keveredtek az emberekkel, így az éjnővérek új klánja zabrak-ember hibrid lett. Az éjnővérek egy matriarchális társadalom volt, ők uralkodtak a Dathomiron, élükön a vallási és politikai vezetővel, az Anyával. A zabrak fajú éjfivérek alávetettként éltek az éjnővérek uralma alatt.

Éjnővérek TCW
Éjnővérek A klónok háborújában

A boszorkányok sajátos módon használták az Erő sötét oldalát, amolyan sötét mágiaként. Képességük zöld színű, ködszerű alakot öltött és természetellenes módon is képesek voltak befolyásolni az Erőt. Az élet vizének köszönhetően képesek voltak táplálni a mágiájukat és gyógyítani is. A boszorkányok mérgeket is kevertek, illetve képességeik közé tartozott a teleportálás, a tiltott rítusok és a nekromancia is, vagyis a holtak feltámasztása. Az éjnővérek szimbiózisban éltek Dathomir élővilágával, még a rancorokat is képesek voltak irányítani, ezzel távol tartva a betolakodókat. Az évszázadok során klánok alakultak ki a Dathomiron, amelyek először harmóniában éltek, majd egymás ellen fordultak. A kialakult széthúzást végül Talzin anya klánja oldotta meg, aki egységbe kovácsolta őket. Talzin uralmának idején felvirágzott a Dathomir, amelyet az éjnővérek aranykorának is tartanak. Talzin egyre nagyobb befolyásra tett szert, amely idővel a rejtőzködő sith-ek figyelmét is felketette. Darth Sidious szövetséget kötött Talzinnal, amelynek zálogaként Talzin odaadta neki újszülött fiát, Mault, akit a sith nagyúr tanítványaként képezett ki.

Mire kitört a klónháború Talzin már a nővéreit is áruba bocsájtotta, hogy a galaxis gazdag polgárai zsoldosként használják őket. Dooku gróf is tanítványaként képezte ki a szintén éjnővér Asajj Ventresst, ám Dooku végül elárulta őt, a nő pedig visszatért a Dathomirra. Talzin ismét nővérének fogadta a megtért nőt és az éjfivér Savage Opress-szel együtt bosszút forraltak Dooku ellen (végül Ventress egyik kísérlete sem zárult sikerrel). A sith-ek azonban látván Talzin mesterkedését potenciális veszélyt láttak az éjnővérekben, így Dooku utasította Grievous tábornokot, hogy seregével támadja meg a Dathomirt és végezzen minden éjnővérrel. Talzin és Ventress komoly ellenállást szerveztek a támadó szeparatista droidok ellen. Ám ezek mind kevésnek bizonyultak, Grievous és serege végül győzedelmeskedett és kegyetlenül lemészárolták az éjnővéreket. Csak nagyon kevesen élték túl az ütközetet, a túlélőknek bujkálniuk kellett. A teljesség igénye nélkül lássuk, hogy kik is élték túl ezt a mészárlást.

Asajj Ventress

Asajj Ventress

A klónok háborúja egyik fő antagonistája, aki Dooku gróf tanítványaként, amolyan sith orgyilkosként mindig keresztbe tett hőseinknek. Ventress-nek nagyon érdekes életútja volt, Dathomirról még kislányként elvitték rabszolgának, majd rátalált egy jedi Ky Narec képében. A férfi megérezte benne a tehetséget, ezért magához vette és tanítani kezdte a jedik tudta nélkül. Az ő halála jelentette később Ventress első lépését a Sötét oldal felé és így kötött ki Dooku grófnál. Ventress fontos szerepet játszott a szeparatisták oldalán a klónháborúban. Dooku azonban elárulta és eldobta őt. Ventress bosszútól fűtve visszatért a Dathomirra, ahol visszafogadták éjnővérnek. Az ő biztatására szálltak szembe a szeparatistákkal, de alábecsülték Dookut és Grievoust, ami az éjnővérek vesztét okozta. A mészárlást szerencsésen túlélte, ezután fejvadászként, zsoldosként próbált egyedül boldogulni az alvilágban. Így találkozott össze az éppen bujkáló Ahsokával Coruscant alsó szintjein, amikor Tanót egy merénylettel gyanúsították tévesen. Végül Ventress kulcsfontosságú volt abban, hogy Anakinék bebizonyították Ahsoka ártatlanságát. Ventress később ismét kapcsolatba került a jedikkel, amikor a Jedi Tanács kitervelte Dooku gróf meggyilkolását. Quinlan Vos kapta a feladatot, aki összetalálkozott Ventress-szel. Ketten együtt szoros kapcsolatba kerültek, Quinlan pedig Ventress hatására egyre inkább elmerült a Sötét oldalban. Végül nem tudták megölni Dookut, a gróf végzett Ventress-szel, aki Vos karjaiban halt meg, nem sokkal a klónháború vége előtt.

Talzin

Talzin

Az éjnővérek vezetője, gyakorlatilag ő volt a felelős azért, hogy a szeparatisták lemészárolták őket. Évszázados mesterkedései a sith-ekkel a visszájára sült el, amikor Dooku ellenük fordult. Savage Opress-t is azért küldte Dooku tanítványának, hogy az éjfivér később végezzen a gróffal. Talzin mindent bevetett Grievous serege ellen, mágiájával feltámasztotta a halott nővéreket és egy vuduhoz hasonló rítussal meg is kínozta Dookut. Végül az éjnővérek elbuktak, Talzin viszont megmenekült és elrejtőzött a Dathomiron. Nem sokkal később Opress rátalált a túlélő Maulra, akit Talzin a mágiájával megjavított és visszaadta neki életét, tudatát. Talzin ezután szövetkezett Peteen főtanácsossal a Bardottán. Az Erő segítségével befolyása alá vonta a Dagoyan mestereket és a Frangawl kultuszt is. A szekta elfogta Julia királynőt, akit Mace Windu mester és Jar Jar Binks képviselő mentettek meg. Windu még párbajozott is Talzinnal, és Binksszel együtt meghiúsították az éjnővér tervét. Miután Opress meghalt és Maul Sidious fogságába került, Talzin pedig bosszút forralt. Mault kiszabadították a hozzá hűséges mandalóriak, aki aztán Talzin segítségét kérte. Sidious Mault használta arra, hogy előcsalogassa Talzint az Ord Mantellen, ám Maul és seregei győzedelmeskedtek és elfogták Dookut. A Dathomirra az éjfivérek már várták Talzin visszatérését, Maul pedig ide szállította Dookut is. Talzin megpróbálta elszívni Dooku életerejét, azonban ekkor érkezett meg Grievous és maga Sidious is. Talzin beköltözött Dooku testébe, de a sith nagyúr ellen nem volt esélye. Végül kiűzték Talzint Dookuból és Grievous végzett vele. Maul meggyászolta anyját és elrejtőzött a sith-ek elől.

Merrin

Merrin Jedi Fallen Order

Eredetileg a Jedi: Fallen Order játékban bukkant fel először, amikor Cal Kestis és csapata a Dathomiron keresték a zeffo sírt. Merrin még kislány volt a dathomiri mészárlás idején, amelyet túlélt, majd egyedül boldogult a bolygón. Ide került egy túlélő jedi, Taron Malicos is, aki Merrin hatására a Sötét oldal felé fordult. Merrin megtalálta az összetört gömböt is, amelyet Talzin használt korábban és vele neki is sikerült feltámasztania a halott nővéreket, hogy megnehezítse Cal dolgát. Végül Merrin szövetkezett az ifjú jedivel és ketten együtt legyőzték Malicost, majd a lány csatlakozott a Stinger Mantis legénységéhez. Merrint a bosszú hajtotta amiért a nővéreit megölték és a szeparatisták helyett a Birodalmon akarta ezt megtorolni. Később, amikor a csapat befogadott egy dezertőr rohamosztagost, Fretet, Merrin romantikus viszonyba keveredett a nővel, ám ez hamar véget ért, mikor rájöttek Fret valódi terveire. Miután felbomlott a Mantis csapata, Merrin egyedül járta a galaxist, ám később ismét csatlakozott Cere-hez, majd Calhoz is a Jedhán, hogy együtt megtalálják Tanalorr elveszett világát. Merrin és Cal végül egymásba szerettek és sikerült megtalálniuk az elveszett bolygót, amely innentől kezdve a Rejtett Ösvény menedékhelye lett.

Yenna és Falta

Yennát egy Falta nevű klánnélküli boszorkány hozta létre különböző anyagokból, amelyhez egy nem szokványos rítust használt. Yenna később csatlakozott Talzin klánjához, hogy megtanulja használni kiszámítatlan képességeit. Amikor a szeparatisták megtámadták az éjnővéreket Talzin mély álomba helyezte Yennát és bezárta egy mentőkabinba. Talzin egy általunk nem ismert koordinátát adott meg a mentőkabinnak, amely a Középső Peremvidékre vezetett. Yenna így túlélte a szeparatista mészárlást. Falta szintén a túlélők között volt, aki a haldokló Dakától kiderítette, hogy mi lett lányával. Elhagyta a Dathomirt és útnak indult megkeresni, rövidesen eljutott a Sídi bolygóra a Külső Peremvidéken, ahol egy üzenetet talált, amely szerint Yenna valahol a Középső Peremvidéken lehet.

Shelish

Shelish Star Wars Uprising

A dathomiri zabrak éjnővér először a Star Wars Uprising nevű, már megszűnt mobiljátékban bukkant fel. Shelish még fiatalon elhagyta a Dathomirt és a Hoth-rendszerben található, Jhas Krill nevű mocsaras holdon telepedett meg. A mészárlás után számos alkalommal visszatért a Dathomirra, hogy túlélő nővéreit keresse, de sikertelenül. Később életet adott egy Deathstick nevű lánynak, akit az Anoat-rendszerben nevelt fel. Shelish-hez csatlakozott egy Owacchi nevű vuki kalóz is. Kis csapatuk három másik kalózzal is kiegészült. Egy idő után a Marath nevű kalóz elárulta őket, akit Shelish megátkozott és száműzött. Y. u. 4-ben egy fiatal csempész érkezett a Jhas Krillre, akiben Shelish megérezte az Erőt és felajánlotta neki, hogy kitanítja az éjnővér mágiára. A csempész vonakodott először, így Shelish különböző látomásokkal vezette be az éjnövérek mágiájába, majd próbák elé állította a férfit. Az egyik próba az volt, hogy őket eláruló kalózokkal végezzen, amit a férfi meg is tett a Bespinen, ahol rájuk talált.

Deathstick

Deathstick

Shelish lányaként, Deathstick már a Dathomiron kívül született boszorkány volt. Deathstick soha nem tanulta meg az éjnővér mágiát, helyette ügyes harcosnak képezte magát és lassan az Anoat-rendszer egyik legjobb bérgyilkosává vált. Remekül bánt a szúrófegyverekkel és a pusztakezű közelharcban is jártas volt. Egyre veszélyesebb, alvilági melókat vállalt el, míg végül a Birodalommal is összetűzésbe került, amely során a fél arcát elvesztette és innentől kezdve protézisekkel élt, illetve kénytelen volt takarni is az arcát. Ő lett a vezetője a Kouhun nevű titkos orgyilkos rendnek, amely a Mataou világán működött. Y. u. 3 körül Deathsticket felbérelte Qi’ra, a Vörös hajnal vezére, azzal a feladattal, hogy öljön meg néhány fejvadászt, mint pl.: Dengart. Az akció sikertelenül zárult. Deathstick ezután nagyrészt Qi’rának dolgozott és a Vörös hajnal egyik fontos személyévé vált. Az endori csatát követően a Birodalom a Vasblokáddal lezárta az Anoat-rendszert és a Bespint. Deathstick is a bolygón tartózkodott, aki ezt követően kapcsolatba került a helyi alvilági Ivax szindikátussal és szövetséget kötött velük. A találkát egy Burnin Konnról származó csempész szervezte meg, akit aztán beavattak a Kouhun tanaiba. A Birodalom ellen felkelés tört ki a Bespinen, amelyhez csatlakozott Deathstick is. A Kouhun sikeresen elfogta Bragh parancsnokot, a purge trooperek vezetőjét is. Azonban a Kouhun majdnem összes tagját elfogták, mikor az Ivax szindikátus elárulta a felkelőket a Birodalomnak. A felkelés végül sikerrel járt és Deathstick is kapcsolatba került a Lázadók Szövetségével.

Morgan Elsbeth

Morgan Elsbeth

Morgan először A Mandalóri második évadában bukkant fel. Az ember származású éjnővér egyike volt a mészárlás túlélőinek, ám ő később csatlakozott a Birodalomhoz. Morgan a Birodalmi Flottánál szolgált, így került kapcsolatba Thrawn főadmirálissal, akinek hű szövetségese lett. Morgan fontos beszállítója volt a Birodalomnak, számos ipari létesítményt üzemeltetett, mint pl.: a Korélián, amelyek fegyverrel, hajókkal látták el a Birodalmi Flottát. Morgan a Dathomiron elszenvedett traumákat ártatlanokon vezette le, így a Birodalom szolgálatában számos világot dúlt fel és igázott le. Thrawn eltűnése és a Birodalom bukása után sem hagyott fel a kegyetlenkedéssel, ahogy azt a Corvuson is láthattuk, ahol ő volt az elnyomó magisztrátus. Ahsoka és Din Djarin kiűzték őt a Corvusról, majd így került az Új Köztársaság fogságába, ahonnan Baylan Skoll és Shin Hati kiszabadították. Morgan továbbra is Thrawnt szolgálja és azon munkálkodik, hogy előkészítse a főadmirális visszatérést, amelyhez a Perediára vezető térkép és az Eye of Sion (Sion szeme) hajó is szükséges lesz.

Savage Opress

Savage Opress TCW

Az egyetlen férfi a listán, hiszen Savage Opress egy dathomiri éjfivér volt és nem mellesleg Darth Maul fivére. Anyja Talzin eszközként használta Opresst, hogy legyőzzék Dooku grófot, amely azonban nem sikerült. Opress ezután fivérét kutatta, aki túlélte a Naboo-n szerzett sérüléseit, így távol volt a dathomiri mészárlás idején. Végül a Lotho Minor nevű szemétlerakó világán talált rá fivérére. Talzin a mágia segítségével megjavította Maul testét és visszaadta neki tudatát. A két fivér ezután együtt dolgozott. Maul nagyobb terveket szövögetett és egy alvilági birodalom megalapítását tűzte ki célul. Az Árnykollektíva egyesítette a mandalóri Halálőrséget, a Fekete Napot, a Pyke Szindikátust és a Hutt kartellt is Maul és Opress vezetésével. Maul végül Mandalore trónjára és a független rendszerekre pályázott, de tervei meghiúsultak, mikor Obi-Wan és Bo-Katan közbelépett, majd maga Darth Sidious is megjelent. A sith nagyúr nem nézte jó szemmel, hogy Maul visszatért és egy fénykardpárbajban legyőzte a két zabrakot. A párbajban Opress alul maradt és fivére karjai közt halt meg. Maul még sokáig működött az alvilág titkos vezéreként, megalapította a Vörös hajnalt. Végül nem tudott szabadulni nemezisétől, Obi-Wan Kenobitól, ami a vesztét okozta.

About Author

Vélemény, hozzászólás?