Ismerős sztori új köntösben – Elolvastuk az Ahsoka-adaptáció második kötetét
Már csak néhány hónap, és megérkezik a Dave Filoni által megálmodott és elkészíett Ahsoka élőszereplős sorozat második évada, mely egy nagyszabású összecsapást ígér az Új Köztársaság és a visszatérő Thrawn főadmirális erői között, miközben az első évadban felvezetett peridai misztikus szál is folytatódik. A két évad között meglehetősen hosszú idő telt el, 2023-ban vetítették az első felvonást, épp ezért szükség lehet az események felelevenítésére. Erre szolgálhat segítségül a széria képregény-adaptációja is.
Filmek és sorozatok képregény- vagy könyvadaptációja esetén felmerül a nagy kérdés, hogy mégis mi szükség van ezekre? Nos, az efféle könyves, képregényes műfaj rajongói körökben tapasztalt népszerűsége választ is ad erre a kérdésre. Bár én magam jobban szeretek eredeti történeteket olvasni, mint adaptációkat, máig azt mondom hogy a Matthew Stover által írt A Sith-ek bosszúja regény bőven jobb mint a mozifilmes verzió, de a Rae Carson féle Skywalker kora regény is többet tud adni mint a film, jobban el tudja mondani azt, amit JJ Abrams kuszán ábrázolt. A példák sora folytatható. Az ezekhez hasonló jobb adaptációk azért is hasznosak lehetnek, mert felhasználhattak a filmekből kimaradt jeleneteket, vagy épp jobban, mélyebben megvilágíthatják egyes karakterek belső világát. Erre ráadásul a képregényes műfaj is képes. Nekem az előzményfilmek közül Baljós árnyak és A Sith-ek bosszúja képregényadaptáció is megvan a polcomon, utóbbiban például olyan plusz képkockákat is találunk, mint Bail Organa, Padmé és Mon Mothma lázadás alapjainak megágyazó megbeszélése, vagy Quinlan Vos és Luminara mesterek a kashyyyki csatában. S ide vehetjük azt is, hogy Az utolsó Jedik képregény adaptációja is jobban kezelte Ackbar admirális halálát, mint a mozifilm.

Egy képregény-adaptáció tehát 1-2 plusz képkockával akár a filmek egy-egy hibáit is kijavíthatják, de legalábbis mélyíthetik egyes jeleneteit. Az Ahsoka sorozat képregényfeldolgozásában én magam nem találtam meghatározó, a fenti példákhoz hasonló adalékot, bár elismerem, hogy magam is régebben láttam már a sorozatot. Így a képregény elsősorban nem a szériában látottak kiegészítésére, hanem sokkalta inkább azok újbóli felelevenítésére szolgálhat. S valóban, a mai rohanó világunkban sokal gyorsabb néhány füzetet átpörgetni, mint több órán keresztül a képernyőt bámulni – bámuljuk azt így is eleget. Minden olyan kezdeményezés megsüvegelendő ami visszavezet minket a jó öreg Gutenberg-galaxisba (csak hogy egy harmadik galaxist is behozzak a messzi-messzi és a perideás mellé…)
A képregény lapjain olyan fontos események elevenednek fel újra mint Ahsoka találkozása Anakinnak a Világok közti világban, s a klónháború rémségeinek újraélése, vagy éppen Chopper Hera Syndulla hadbírósági tárgyalása. E második kötet talán az igazán fontos része a szériának, az Anakin cameók mellett ez az a pont, ahol eljutunk a Perideára, s visszatér Ezra Bridger és Thrawn főadmirális.

S ha már Thrawn és az események újjáélése: az élőszereplős széria kapcsán az egyik visszatérő kritika éppen a legendás chiss katonai géniusz ábrázolása, pontosabban vélt és valós ügyetlensége vagy kegyetlensége. A képregényben is találunk olyan képkockákat, pl. Thrawn és Morgan Elsbeth párbeszédét, ahol kimondja, hogy nem akarja pazarolni fölöslegesen az erőforrásait, azaz a katonáit, valamint kifejezetten a főadmirálisra vall az a kép, amelyben az ellenfele kiismeréséről, illetve egy lépéssel előtte járásáról szónokol. Ha ezt a szériában sem efféle frontális megközelítésben tálalták volna, hanem hagytak volna időt a nézőnek arra, hogy valóban belelásson Thrawn terveibe és gondolkodásába (azt persze körmönfontabban ábrázolják), talán jobban sült volna el az egész. Az akciójelenetek helyett több Thrawn kellett volna, ez tiszta sor. A másik sokat kritizált elem, Sabine váratlan erőérzékenysége. Ez is nagyon hirtelen módon lett bedobva a szériában, megfelelő megalapozás nélkül. A képregény természetesen itt is az alapanyagot követi, kész tényként veszi, habár a dolgon árnyal Ezra reakciója, aki előbb megrökönyödik, majd elismeri, hogy valóban, Sabine is tanult Kanantól.

A sztorit tehát jól ismerjük, bár be kell valljam szükséges volt felfrissíteni, például Ezra új fénykard-készítését. A képregény ennek a funkciónak eleget tesz, noha érdekes lenne, milyen egy olyan olvasó véleménye, aki a sorozat történetének ismerete nélkül találkozik vele. A rajzok mindazonáltal hagytak némi kivetni valót. Én nem értek ehhez, magam pocsékul rajzolok, de a különbségeket felismertem az 5. és 7. részeken dolgozó Steven Cummings és a 6. és 8. részeket jegyző Georges Jeanty között. Biztos stílusbeli különbségek okozzák, de utóbbinak lett néhány elég furcsa megoldása (lásd a következő képen pl.). Máshol persze kifejezetten szép rajzokkal is találkozunk, különösen a nem emberi fajok arcai ábrázolása esetében. A fordítás összességében jól sikerült, a sorozat Disney+-os emlékezetes hibáját, az Ahsokáékra kiküldött TIE vadászok számáról nem ismétli meg, helyesen két vadász szerepel. Egyedüli hibaként a dathmiri kifejezést hoznám, melyre két helyen is találtam példát a helyes dathomiri helyett, nem tudom, hogy egyszerű nyomdahiba, vagy már az eredetiben is így volt. E kis hibától eltekintve jó szöveget kaptunk.

A képregény-adaptáció tehát nem több annak, aminek mutatja magát, nem árul zsákba(loth)macskát, s leginkább arra alkalmas, hogy felfrissítsük vele az első évados emlékeinket a közelgő második felvonás előtt.