Miért a Kettő Szabálya a sithek filozófiájának alapja?

Yoda: „Azokból mindig kettő van. Egy mester és egy tanítvány.” Mace Windu: „De vajon melyik halt meg? A mester vagy a tanítvány?”

Yoda mester baljós szavai a Baljós árnyak idején először világítottak rá a sithek mélyebb filozófiájára. Windu mester pedig arra a hozzáállásra, amit végső soron ez a felállás kihasznál. De miért is olyan fontos ez a messzi-messzi galaxis történetében, s miért működött?

A rend szabálya

Bár a szabályt a sitheknek tulajdonítjuk, annak eredete egy náluk ősibb kapcsolathoz köthető, az Erő-diádhoz. A legenda szerint a diád két lény között kialakuló egyedülálló Erő-kötelék, amely törhetetlen és olyan mély, hogy a két fél gyakorlatilag egynek számít az Erőben [ilyen kapcsolat alakult Rey és Kylo Ren között, vagy a Régi Köztársaságban Revan és Bastila közt – a szerk.]. A probléma csupán ezzel annyi, hogy a sithek természetesen ezt az alapot a maguk filozófiájára formálták: a diád egyensúlyban működik, ők viszont alá-főlé rendeltségi viszonyban gondolkodtak. Náluk ez a kapcsolat a saját erejük növelésére törekszik, hiszen a tanítvány elvileg mindig egy olyan mesterré lesz, aki hatalmasabb az elődeinél, kvázi evolúciós léptékben.

De alapvetően miért is kellett egyáltalán szabályt hozni, hiszen a sithek sokáig elég jól megvoltak enélkül is, sőt birodalmakat uraltak. Nos, Darth Bane felismerte – pontosabban ő tett pontot végül erre a létező felismerésre –, hogy a sithek természete nem hagy sok teret a fejlődésre, mivel egyformán kapzsik. Így pedig legyenek akármilyen erősek is, előbb utóbb egymás ellen fordítják erejüket, ez pedig végül majd gyengeségbe torkollik. A jedik ezt persze kihasználták, s a sithek hiába voltak tisztában ezzel, Bane volt az egyetlen, aki végül győztesen jött ki a konfliktusból (persze ez csak a monda szerint van így, lehet, egyszer majd megtudjuk, hogy valójában ő nyírt ki mindenkit, mint a Legendákban). A nagyúr a diád koncepcióját felhasználva alkotta meg a Kettő Szabályát, bár Palpatine ezt egy elég halovány próbálkozásnak ítélte az eredeti diád potenciáljához képest.

A szabály lényege röviden: A mester birtokolja a tudást és az erőt, míg a tanítvány erre vágyik, tanul, fejlődik, és végül kihívja mesterét – ez általában egyikük számára halállal végződik. Ha a tanítvány győz, a mester helyébe lép, és maga is tanítványt választ. Ha elbukik, a mester keres egy méltóbbat.

Bane megreformálja a rendet

Akár a diádból indult ki, akár nem, az biztos, hogy Bane bebiztosította fennmaradásukat, ám gyökeresen megváltoztatta rendje működését. Bár ő maga erős volt, ilyen kis létszámmal botor lett volna galaktikus hatalomátvételt kísérelgetni, így egy másik oldalról is a hosszútávú megoldással élt. Háttérbe tette magukat, a sithek új útja a machináció és a kísértés lett, politikusokat befolyásoltak, összeesküvéseket szőttek, és rejtve manipulálták a galaxis eseményeit. Mindezt szinte a jedik orra előtt. A tervnek világos céljai voltak: egyrészt hiteltelenítse és felszámolja ellenségeiket, mely végül cirka ezer év alatt sikerült is. Másrészt a jedikben elült a gyanakvás a hosszú-hosszú felkészülésnek hála. Még Windu mester szavai is, bár aggódóak, feltételezik, hogy amennyiben a mester halt meg, előnyből indulhatnak, holott pont Bane tanítványa túlélése miatt fajultak a dolgok odáig.

Bane a szabályt kigondolván egyébként is okos volt, hiszen számításba vette kétes természetüket: miért követnének és tartanának be bármit is olyan hatalomra áhítozó egyének, akik csak saját magukat helyezik előtérbe? Mert így ígért nekik végtelen hatalmat és erősödést, ezzel pedig végülis kielégítette legmardosóbb vágyukat. A legtöbb sith pedig részben túl büszke volt ahhoz, hogy ebbe a gondolatmenetbe beleszámolja saját bukását is – sőt nagyjából mindegyikük úgy gondolta, pont ő lesz, aki majd a tervet véglegesen beváltja – részben pedig tényleg belátta a rendszer előnyét. Na persze, azért leszármazottai találtak kiskapukat.

A hatalom összpontosul

Ez a körforgás biztosította, hogy minden új sith-nemzedék erősebb lehessen az előzőnél, ámde csoda, hogy fennmaradtak. Mivel csak ketten voltak a bukás esélye hatalmasabb volt, mint valaha, ráadásul nem szabadultak meg az alap problémától, s ez a kettő is egymást fúrta, tették akármilyen magasztos célért is. Ezek mellett azért meglepő, hogy ezer évig bírták. De vajon, hogy csinálták?

Hát úgy, hogy nem ketten voltak. Pont a saját természetükből adódóan eleve elárulták magát a szabályt. A legtöbben hivatalosan egy tanítványt tartottak, de valójában jóval többet, sőt a tanítványok is tartottak tanítványokat, hogy csőbe húzhassák a mestert és így tovább. Őket jelenleg sötét akolitusnak nevezi a kánon, lényegében kiskapuk és biztosítékok a rendszerben [Az akolitus sorozatban is láthattunk ilyenek tanítványokat Mae és Osha képében pl. – a szerk.]. Nem is beszélve az agymosott követőikről, vagy a köréjük épült kultuszokról. A legegyszerűbb példa erre maga Sidious is, aki Vader mellett is megannyi inkvizítort tartott, aki Maul mellett már rég összejátszott Dookuval, s nagyjából fél napig sem tartott neki a gyászidőszak. Aztán Dooku három tanítványt is képzett, sőt még Grievous is ott volt neki egy esetleges puccshoz. (A Legendákban a grófnak egyébként legalább kilenc akolitusa volt.) Hiába nem voltak hivatalos részei a láncolatnak, nélkülük csak és kizárólag kettesével sosem tudott volna működni az elképzelés de az tény, hogy az igazi beavatottak ELVILEG csak ketten voltak.

Míg a Jedi Rend jobb napjain az önuralmat, a közösséget és a békét hirdeti, a sith filozófia egyénközpontú, erőorientált és hierarchikus. A Kettő Szabálya ennek minden pontját végletekig húzza: a túléléshez a hatalom, ahhoz pedig az árulás és azzal a verseny vezet. Csakhogy az árulás végzetes is lehet, ha épp nincs talonban egy tanítvány sem. Ezt elkerülendőn sem spóroltak épp velük.

Honnan tudhatott Yoda a szabályról?

Sokak legnagyobb kérdése a sithek sikeres ármánykodásával kapcsolatban, hogy mégis honnan tudta Yoda a legnagyobb titkukat. Alapvetően a szavai alapján úgy hangzik, hogy a szabály ténye egy természetes dolog számukra, sőt van egy olyan vonulata is Bane ötletének, hogy a kettő számszerű pontosítása egyfajta elterelés is, ami hamis nyugalmat áraszt a jedikben. Márpedig ehhez tudniuk kell róla.

A kánonban a Köztársaság Fénykorában is megemlítésre kerül a szabály, sőt az alapján a jediknek szerepe volt Bane legyőzésében is (noha azt nem tudjuk, ez a közvetlen halálát jelenti-e). Ellenben a Legendákban és az elvileg kánonnak számító The Secrets of the Sith könyvben is végül saját tanítványa végzett vele. Akárhogy is, a jedik elég korán rájöttek az új törvényre. Amennyiben tényleg ott voltak a halálánál, tűnhetett úgy, hogy tényleg sikerült eltüntetni őket, amennyiben mégsem, akkor is annyira eltűntek a színről, hogy valószínűleg a jedik inkább kivárásra játszottak, tekintve hogy fölényben voltak. Ezt olyan tökélyre fejlesztették, hogy a végén a nagyobb események is elkerülték őket, igaz, addigra már jócskán teret nyert a Sötét oldal, ami, szintén Yoda szavaival élve, elhomályosította a dolgokat.

A harmadik opció, hogy rábukkantak egy sith holokronra vagy egyéb dologra, amiből megtudhatták, bár Yoda olyan átéléssel mondja, amit mond, hogy inkább tapasztalati útra tippelnénk. Az, hogy tudtak róla annyira nem is meglepő, inkább a felkészületlenség az, ami Bane malmára hajtotta a vizet.

Tehát a válasz, hogy azért, mert a Kettő Szabálya alapvetően egy a természetükhöz hű, azt kielégítő dogma volt, mely bőven hagyott teret a saját kis machinációikra is, miközben azokkal is a nagy egészet szolgálhatták. S az sem volt hátrány, hogy egyben a jediket is saját maguk ellen fordította.

About Author