[VÉLEMÉNY] Az akolitus kaszája komolyabb hullámokat kelthet, mint gondolnánk

Noha sokan örülnek neki, baljós árnyakat vethet Az akolitus folytatásának törlése a Star Wars jövőjére nézve.

Untitled-1

A Deadline értesülései szerint nem tér vissza második évaddal az idén júniusban debütáló Star Wars-sorozat, Az akolitus, mely egy új korszakba, a Köztársaság fénykorába kalauzolta el a nézőket.

Noha a sorozat erős közepes kritikai értékeléseket kapott, jelentősen megosztotta a rajongótábort és ugyan az első két epizód erős nézettséget tudott produkálni, az évad előrehaladtával jelentősen csökkent a sorozatot megtekintők száma. Mi több, a Nielsen nevű független piaci elemző adatai szerint Az akolitus fináléját nézték a legkevesebben az összes Disney+ Star Wars-sorozat közül. Így hát nem meglepő, hogy a Lucasfilm úgy döntött, nem folytatja a szériát, hiszen az elkészítése emellett rendkívül költséges volt.

Az akolitus antagonistája, Qimir, avagy az Idegen.
Forrás: StarWars.com

Leslye Headland showrunner meglehetősen elszámolta magát, mikor a történet valójában legérdekesebb részét, mely a bejelentés alapján a sorozat központi eleme kellett volna, hogy legyen, gyakorlatilag meghagyta a folytatásra. Második évad híján viszont kaptunk egy sith tanítványt és egy Plagueist, akiknek kapcsolatrendszere zavaros és a jövőt illetően is számos kérdést vet fel. Utóbbi kapcsán pedig végre felbukkant egy olyan karakter, akire a rajongók nagyon régóta vártak, csak azért, hogy most minden bizonnyal évekig ne kezdjenek vele semmit.

A Lucasfilm sajnos hírhedten rossz következtetéseket von le a kritikai és/vagy pénzügyi sikertelenségből. Ennek egyik legékesebb példája a Solo: Egy Star Wars-történet, mely máig az egyetlen olyan Star Wars-mozifilm, mely összességében veszteséges volt. Ennek egyik oka az, hogy kevesebb mint fél évvel a rajongókat szintén megosztó Az utolsó Jedik után jelent meg, így sokakban még mindig jelen volt az afelől érzett keserűség. Másrészt a Solo tudhatta magáénak az egyik legkatasztrofálisabb marketingkampányt, ami nagyon sokára indult el, ráadásul ugyanabban a hónapban mutatták be a filmet, amikor a Disney másik nagy húzóbrandjének régóta várt darabját, a Bosszúállók: Végtelen háborút. A Lucasfilm vezetése viszont nem ezeket a tényezőket rótta fel a Solo bukásának, hanem azt, hogy a nézők nem akarnak antológiafilmeket látni (illetve a klasszikus trilógia főhőseit más, fiatalabb színészekkel előadva – a szerk.). Mindezt úgy, hogy az ezt megelőző antológiafilm, a Zsivány Egyes rendkívül sikeres volt, fogadtatás és anyagiak szempontjából egyaránt.

Solo Egy Star Wars-történet
Forrás: slate.com

A Solo: Egy Star Wars-történet abban is hasonlít Az akolitusra, hogy többé-kevésbé egy amolyan cliffhangerrel ért véget Maul felbukkanásával, mely történetszál mindmáig lóg a levegőben, a rajongókedvenc ex-sith története pedig azóta sem lett összekötve a Lázadók animációs sorozattal. Félő, hogy Az akolitus végén felvetett történetelemek is hasonló sorsa jutnak. És az még a jobbik eset lenne, ha csak azok.

Ugyanis Az akolitus volt a Lucasfilm első próbálkozása arra, hogy a Skywalker Sagának nevezett 9 számozott Star Wars-film időablakán kívül meséljen el egy élőszereplős történetet. Mivel sajnos elsősorban szakmai hiányosságok miatt nem lett sikeres, elképzelhető, hogy jó darabig nem tesz majd hasonló kísérletet a stúdió. Nem csak, hogy a történetmesélési potenciálban bővelkedő Köztársaság fénykora korszak kerülhet ki a pixisből, de azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy még a James Mangold nevével fémjelzett, A jedik hajnala korszakban játszódó mozi is veszélybe kerül, ami a várva-várt Régi Köztársaság sztorijai számára szolgálhatna kapuként.

A kánon legfrisebb idővonala
A kánon legfrissebb idővonala

Annyi bizonyos, hogy a Skywalker Saga időintervalluma kezd rendkívül telített lenni. A Star Wars jövője az ezután következő, illetve az ezt megelőző időszakok feltérképezésében rejlene, ahogyan a bejelentett filmes projektek alapján történne is. A jövő felkutatása viszont sokkal nehezebb terep, mint a múlté, és a Baljós árnyakat akár kis, akár nagyléptékben megelőző történetekben Az akolitus bukása ellenére rengeteg potenciál lenne még. Bízzunk benne, hogy a Lucasfilm nem tántorodik el ettől teljes mértékben és a tényleges problémák orvoslására fókuszál majd: megfelelő kvalifikációkkal rendelkező szakembereket (írókat, rendezőket, színészeket) szerződtet, akik garanciát nyújthatnak a minőségre az egyébként izgalmas, de hevenyészett módon összetapasztgatott ötletek helyett.

About Author