Miként kapcsolódnak Az akolitus ikrei Anakin Skywalker teremtéséhez?

Konvergencia az Erőben.

Osha Mae akolitus

Forrás: Nerdist

Lesyle Headland, Az akolitus showrunnere beszélt a Nerdist portálnak a hetedik részben látottakról, Osha és Mae erejéről, a brendoki boszorkányokról, a konvergenciáról az Erőben és hogy ezek miként is kapcsolódhatnak Anakin Skywalkerhez vagy az előzményfilmekhez.

Mae és Osha nem olyan erősek, mint Anakin

Az akolitus hetedik része (Choice), ahogy várható volt, ismét a múltban, tizenhat évvel korábban játszódott és a harmadik részben bemutatott brendoki események másik oldalát mesélték el, javarészt a jedik szemszögéből. Az epizódból kiderült, hogy a négy jedi (Sol, Indara, Kelnacca és Torbin) valójában azért mentek a Brendokra, hogy egy különös és ritka konvergenciát tanulmányozzanak. Headland erről a következőket mondta a Nerdistnek.

„Miután kettészakítottuk a harmadik és a hetedik epizódot, úgy döntöttünk, hogy Brendoknak egy konvergencia helyszínének kell lennie, több okból is. Egyrészt a jedik motivációja miatt, a küldetésük szempontjából, és hogy egyáltalán miért vannak a Brendokon. Azt is nagyon fontosnak éreztük, hogy a boszorkányok is azért legyenek a bolygón, mert az erejük önmagában nem tudna szembeszállni egy külső fenyegetéssel. Szükségük van arra, hogy a konvergencia felerősítse képességeiket. Nem akartuk, hogy a boszorkányok automatikusan olyan erősek legyenek, mint a jedik”– mondta a showrunner.

Sol acolyte
Forrás: StarWars.com

Konvergenciáról leginkább a Baljós árnyakban hallhattunk korábban, amikor Qui-Gon Jinn a Jedi Tanácsnak elmondja, hogy Anakin Skywalker felfedezésénél konvergenciát észlelt. Ez amolyan nexus pont az Erőben, amely Anakin esetében egy személy körül koncentrálódott, de általában egyes bolygók pontjain fedezhető fel ez a ritka jelenség. A kánonban és a Legendákban viszont számos helyen találkozhattunk ilyen nexus pontokkal. Többek között ilyen volt a Dagobahn a sötét oldali barlang, az Ahch-Tón a verem, vagy maga a Mortis is ilyen hatalmas Erőközpont volt.

Mae Osha acolyte
Forrás: Nerdist

A Brendokon lévő konvergencia azután jött létre, hogy a bolygó ökoszisztémája a 100 évvel korábbi Nagy Hiperűrkatasztrófa során megsemmisült, általa pedig az élővilág gyorsabban tudott regenerálódni. A katasztrófával egyébként korábban az első A Köztársaság fénykora regényben, A Jedik fényében találkozhattunk. A brendoki boszorkányok ezen Erő nexus miatt telepedhettek meg a bolygón, hogy tanulmányozzák és használják annak az erejét. Aniseya anya a konvergenciát felhasználva teremthette meg az ikreket, Maet és Oshát. A konvergenciáról így beszélt Headland:

„Ez nagyon fontos volt nekem, Dave Filoninak és Pablo Hidalgónak is, hogy a lányok nem egy konvergencia. A lányok maguk nem konvergenciák az Erőben. A teremtésükhöz erősítésre volt szükség. Ezért arra a döntésre jutottunk, hogy a konvergencia a bolygónak képezi részét, és hogy ez rejtélyes marad. Így, ha a történet későbbi elbeszéléseiben visszamennénk oda, egy kicsit többet tudnánk felfedni arról, hogy mi is van ott valójában. Fontos volt, hogy ez a fajta konvergencia természetes legyen, nem pedig egy emberi lényben vagy egy idegenben jelenjen meg.”

Anakin Skywalker Shmi
Forrás: Nerdist

Az akolitus alkotója világossá tette, hogy Mae és Osha nem olyan konvergenciák, mint Anakin, csak annak segítségével jöttek létre. Azt azonban még nem árulta el, hogy Aniseya miként teremtette őket, mert az nyolcadik epizódból fog kiderülni jövő héten. Az eheti részből viszont megtudtuk, hogy az ikrek voltaképpen egy személyiség, egy tudat, csak ketté osztódva. Erre a jedik akkor jöttek rá, amikor elemezték a lányok vérmintáit. Noha Anakinhoz hasonlóan kiugróan magas az M-szám (midiklorián érték) a vérükben, de az ifjú Skywalkerrel ellentétben ők két testbe vannak szétválasztva. Így külön-külön sosem lehetnek igazán erősek, csakis együtt, amit még eddig nem láthattunk. Erre utal a Kettő ereje (The Power of Two) kifejezés, amit a boszorkányok is használtak. Headland ezt így magyarázta:

„A lányok kísérleti nyulak. Ők a zéró páciensek ezen erő kapcsán. Nem működött tökéletesen, ezért a lányok önmagukban soha nem lehetnek olyan erősek, mint Anakin. A teljes potenciáljukat együtt még nem fedezték fel. Túl sokáig voltak külön. Olyan ez, mint amikor egy kísérletet végzel, és ez az első kör. Talán nem ők az elsők, de az egyik első kísérlet az Erő ilyen módú felhasználásával.”

Mondta Headland, majd így folytatta a magyarázatot:

„Tehát az ikrek gyengébbek, mint Anakin, az biztos. Elmaradnak attól, amiből végül a Kiválasztott lesz. Soha nem fogják elérni azt, mert az én szememben Aniseya csak ennyire volt képes. Nem elég erős ahhoz, hogy egy teljes embert teremtsen. Az ikrek szétváltak, Aniseya ereje szétvált, és ezért a filozófiája nagy része a kettő erejéről szól. Arról, hogy együtt kell maradniuk. Az ikrek együtt erősebbek, ezért neki együtt kell őket tartania. És nyilvánvalóan van egy analógia az elszigeteltség érzésével, nem csak a boszorkányok, hanem a család elszigeteltségével is. »Ha biztonságban tudlak tartani, akkor nem esik bajod.«”

Koril Aniseya acolyte
Forrás: StarWars.com

Egy ilyen fajta konvergencia és az ikrek teremtése érthető módon felkeltette a jedik és vélhetően a sithek figyelmét is. Ugyan a hetedik részből úgy tűnt, hogy a sitheknek nem volt közük közvetlenül a brendoki eseményekhez, az világos már a korábbi epizód alapján is, hogy Qimir, vagyis a sötét oldali Idegen tudja, hogy Mae és Osha milyen különlegesek. Egyelőre nem egyértelmű, hogy ő maga valóban sith-e, de Headland előrevetíti, hogy lesznek erre utalások az évadzáróban.

„Az ő szájából nem fogod ezt hallani, de történik néhány dolog, ami sejteti a választ erre a kérdésre” – mondta Headland.

Az éjnővérek harcosok, a brendoki boszorkányok viszont másak

Az epizód nem csak az ikrekről, de a brendoki boszorkányokról is kicsivel többet elárult. Headland most is és már korábban is kifejtette, hogy Az akolitus boszorkányait az éjnővérekről mintázta, főként A klónok háborúja alapján. A showrunner elmondta, hogy Aniseya is erősen hasonlít Talzin anyára, hozzá hasonlóan egy erős, spirituális vezetője a gyülekezetnek. Ám egy dologban viszont lényegesen eltérnek az éjnővérektől.

Talzin
Forrás: StarWars.com

„A sorozat készítése során az egyik első dolog, amivel foglalkozni szerettem volna az volt, hogy megalkossam a boszorkányság ezen verzióját. Úgy képzeltem, hogy az Éjnővérek egy kicsivel hataloméhesebbek. (Az akolitus) boszorkányai, alapvetően nem akarnak mindenkinek az útjába állni, és nem ragaszkodnak semmiféle hatalomhoz. Nem keverednek semmiféle politikai csetepatéba vagy háborús mozgalomba. Ez lenne az utolsó dolog, amit tenni akarnának” – magyarázta a showrunner.

Az éjnővérek mágiájától jelentősen eltér az, ahogy a brendoki boszorkák használták az Erőt. Már a harmadik részben is pedzegették ezt, erre utalt az ikrek beavatását célzó ceremónia, vagy az, hogy az Erőt egy fonálként fogják fel. Azonban igazi hatalmukat a hetedik részben demonstrálták. Itt láthattuk, hogy pontosan mi zajlik le Torbin elméjében, amikor Aniseya a padavan fejébe férkőzik. Hasonló ahhoz, ahogyan a jedik vagy a sithek telepatikus úton mások elméjébe hatolnak, de mégis másként hatott ez a művelet.

Aniseya Torbin acolyte
Forrás: Nerdist

Amikor pedig nyílt konfrontációra kerül sor a jedikkel, akkor a boszorkányok egyrészt köddé is képesek válni, másrészt erejüket összehangolva átveszik az irányítást Kelnacca felett. A vuki jedi rátámad társaira, Torbint súlyosan megsebesíti, Solal is elbánik, végül Indara fékezi le a vukit. Indara ráadásul az Erővel megakadályozza a boszorkányok befolyását, amelynek hatására a nővérek mind életüket vesztik. Headland a jelenetet ezzel magyarázta.

„Ez egy nagy kérdés volt, amikor az epizódon dolgoztunk. Számomra nagyon fontos volt, mert két történetet mesélt el. Az egyik, hogy Indara, annak ellenére, hogy ebben az epizódban teljesen a tökéletes Jedi, fontosnak éreztem, hogy valamit ő is rosszul ítéljen meg. Ha ezeket a témákat akartuk feltárni, nem lehetett tévedhetetlen Jedi, valami másnak is történnie kellett vele. Amikor megpróbálta megszakítani a kapcsolatot Kelnacca és a boszorkányok között, egy olyan hatalommal volt dolga, amit nem értett és nem ismert” – mondta Headland.

Sol acolyte
Forrás: StarWars.com

Míg Sol szándékosan végzett Aniseya anyával, addig Indara akaratán kívül, a művelet megszakítása közben ölhette meg a boszorkányokat. A jedik a maguk módján jó szándékkal vezérelve és a Rend, illetve a Köztársaság korabeli szabályait is követve akarták magukhoz venni az ikreket. Akár erőből, a boszorkányokkal szembeszegülve is, amelyben leginkább Sol hibázott a legnagyobbat, mert hagyta, hogy az érzelmei vezéreljék, amely egyáltalán nem a jedik útja. Ezen túl Torbin is nagyon türelmetlenül, felelőtlenül viselkedett, amely végül a boszorkányok és a négy jedi vesztét is okozta. Aniseya egyik mondata már előrevetítette az epizódban, hogy „egy nap azok a nemes szándékok, amik mindannyiótokban vannak, elpusztítanak minden jedit a galaxisban”. Ahogy ezt már láthattuk az előzménytrilógiában és A klónok háborújában is. Az epizódban látottakat főszerkesztőnk, Kelemen Richárd „Rixon” is kielemezte, értelmezte videójában.

About Author