Star Wars: Hunters teszt

A júniusi hónap eleje sok érdekességgel kecsegtetett a Star Wars rajongóknak. Június 5-én rögtön egy dupla epizóddal nyitott Az akolitus sorozat, előtte egy nappal, 4-én pedig végre megjelent a Star Wars: Hunters, tetemes mennyiségű csúszás után. De vajon megérte várni?

Régóta várt játék

Annak idején mikor felröppentek a hírek egy új Star Warsos aréna shooterről vegyesek voltak az érzéseim. Nem vagyok egy multifan, ha pedig mások nem hozzáértésén múlik az én sikerem vagy bukásom, az finoman fogalmazva bosszant. E mellé az ellenérzésem mellé hozzájött az, hogy a Hunters alapvetően egy mobiljáték, amelyik platformért és annak piacáért nem különösebben rajongok, sőt. Az utolsó mobiljáték (és itt most nem a streamelt vagy portolt játékokra gondolok), amivel sokat játszottam az a Dragon Ball: Legends volt 2019 környékén. Star Wars játékokból, bár megjelent jó pár (ezek közül a Galaxy of Heroes, ami még fut) egyik sem érdekelt, utoljára az Uprisinggal játszottam, ami lekötött. Ennek is majdnem 10 éve már.

De akkor hirtelen miért kezdett el érdekelni egy olyan játék, amihez hasonlókat általában nem kedvelek, egy olyan platformon, amit általában elkerülök, merülhet fel bárkiben egy ilyen bevezető után, jogosan? A platform tekintetében fontos kiemelni, hogy annak ellenére, hogy alapvetően egy mobiljáték, már a bejelentéskor jelezték, hogy iOS és Android mellett Nintendo Switchre is elérhető lesz. Ennek nagyon örültem, mert keveset használom azt a konzolt és így kicsit hasznosabbnak tűnt, hogy van. A játék pedig azért keltette fel az érdeklődésemet, mert bár a meccsek maguk nyilván nem, a körítés, a helyszín és a karakterek mind a kánon részét képezik. Ráadásul a bemutató alapján igényesnek tűntek mind a helyszínek, mind a karaktermodellek, még ha az animálás nem is feltétlenül jött be elsőre. Ezekkel az ellentmondásos érzésekkel vártam a játék megjelenését.

A játék ezután a bejelentés után jó hosszú időre olyannyira eltűnt a radarról, hogy mikor bejelentették a hozzá tartozó Star Wars: Hunters: Battle for the Arena című könyv kiadását már nem is értettem, hogy egy halva született játéknak minek adnak ki könyvet. Így mikor idén elkezdtek szállingózni a hírek a megjelenésről és végül meg is jelent, nagyon örvendeztem. És úgy érzem bőven megérte várni rá.

Milyen lett a Star Wars: Hunters?

Természetesen már az előrendeléskor regisztráltam a Switch Shopban és a megjelenés előtti napokban többször is ránéztem hátha tölthető, de nyilván nem volt az, ráadásul a szerkesztőség többi tagjának visszajelzései alapján egyedül Switchen tartották a megjelenési időpontot, mobilokon már korábban tölthető volt június 4-én. Végül mikor ténylegesen elindítottam a játékot mindössze annyiban csalódtam, hogy a már jó előre kinézett rodiai karaktert (hail Rodia!) csak nagyon sokára lehetett játékon belüli fejlődéssel megnyitni. Mikor kiderült, hogy a játék annyira crossplatform, hogy a játékosok nem csak meccseken belül lehetnek más platformról, de az email címhez rendelt fiókkal mind Switchen, mind mobilon lehet haladni, így azonnal ki is próbáltam mobilon is. A grafikára nem volt semmi panaszom Switchen, még akkor sem, mikor kiraktam TV-re. Mobilon nekem gyengébbnek tűnt a grafika, kicsit darabosabbnak, de lehet erősebb telefonokon ez nem jön elő.

A menü Switchen kicsit átláthatatlan a joystickokkal navigálás nehézkesebb, bár az tény, hogy az érintőképernyőt nem próbáltam használni. Mobilon sokkal könnyebben kezelhetőnek tűnt a menürendszer, nekem jobban tetszik a bal oldali menüsor elrendezés, mint a Switches fejléces. Persze ha ez állítható valahol, megkövetem a Nintendót, de annyira nem érdekelt, hogy emiatt túrjam a menüt.
Switchen a meccseken belüli irányítás nagyon élvezetes, akár handheld, akár gamepadbe összeállítva játszik az ember. A miralukai mesterlövésznél azért lehet izzadni, hogy a joystickel az ellenfél fejére tudjunk célozni és időben tudjuk meghúzni az elsütőbillentyűt a kritikus találatért. A többi karakternél valahogy könnyebbnek tűnt bevinni találatot, de lehet csak a tűzgyorsaságbeli eltérések miatt tűnt így.

Mobilon ebben éreztem a legnagyobb különbséget/visszaesést. Az irányítás a képernyő két szélén történik, de sokkal kevésbé hatékony, mint a joystickes verzió (nyilván?), a fegyverek elsütése viszont nem gombhoz rendelt, hanem automatikus, amit valahogy egyszerre találtam bénának és igazságtalannak is. Simán elsütik olyan esetben is a fegyvert a karakterek, mikor nem feltétlenül ideális aztán az újratöltéssel meg lehet kínlódni az ellenfél támadása közepette. Ez azoknál a karaktereknél, akik keveset lőnek egy “tárból” különösen érződik. A játékmenet egyszerű, a játékosok egy-egy karaktert irányítanak 4v4 felállásban, egy adott karakter csapaton belül exkluzív, de a másik csapatban simán felbukkanhat. Egyelőre négy féle játékmenet van a játékban: Squad Brawl, Power Control, Dynamic Control és Trophy Chase.

Mindezeket lehet természetesen casual vagy ranked módban játszani, amik esetében a kioldott karaktereket lehet harcba vinni némi csapaton belüli versenyzés után (mindenkinek Sentinel kell!?!?!). Ezek mellett van egy mashup mód, ahol véletlenszerűen, akár nem kioldott karaktereket oszt ki a játék csatázni, de a csaták után ezek a karakterek is ugyanúgy fejlődnek, mint a feloldottak a másik két módban. Minden karakter egyedi képességekkel rendelkezik melyek változatosan okoznak meglepetéseket. Például egészen addig, míg nem kioldottam Skorát, a rodiai medicet, nem értettem, hogy a korábban (botként vagy más játékosként) mellém sorsolt rodiai miért engem lő, mint egy idióta, ahelyett, hogy az ellent kezelgetné. Aztán mikor megszereztem jöttem rá, hogy ő supportként az ellenfeleket üti, míg a saját társakat gyógyítja, ha rájuk lő, utólag is hálásan köszönöm a healt az érintetteknek.

A pályák változatosak és igényesen vannak felépítve (ebben az esetben szó szerint). Tatuin utcái után átkerülhetünk az Endor holdjára egy ewok faluba, a Vandor vonatállomására, vag akár a Halálcsillagra is.
Ez a helyszínek közötti ugrálás úgy történhet meg a kánonon belül, hogy az egész játék a Vespaara nevű peremvidéki bolygón játszódik, ahol Balada egy hutt tanyát vert és megépíttette az arénát a rengeteg helyszínnel. Ha a játékon belül felnézünk az ég felé láthatóak is az aréna falait. Az arénán túl a legtöbb felszerelést is a hutt gyűjtötte össze hosszú élete folyamán, így jutott fénykardhoz például J-3DI és így kapta meg a sith páncélját és vörös fénykardját Rieve, a Sötét oldal használó lány.

A játék tudósítását is univerzumon belüli tudósítókkal oldották meg, akiknek a bejelentése (és a korábbi információk) alapján, bővülni fog még az aréna újabb helyszínekkel és minimum egy új játékmóddal, a Huttlabdával, amivel a Legendákban már megismerkedhettek a rajongók. Izgatottan várjuk.

Verdikt

A Star Wars: Hunters egy jól sikerült aréna shooter lett, amit ajánlok bárkinek, aki kicsit szeretne lövöldözni. Egy-egy meccs maximum öt perc így nagyon hamar vége van akkor is, ha épp nem úgy fújnak a szelek, ahogy ideális. Switchen szerintem sokkal élvezetesebb játszani, így aki megteheti játssza inkább azon. A játék történetének kialakítása teret enged annak, hogy a jövőben még több pályát és vadászt láthassunk, így ezek a feltételezhető és a már bejelentett változások arra engednek következtetni, hogy egy változatos játékot fogunk kapni, aminek talán nem engedik el hamar a kezét.

About Author