Merre tovább Star Wars képregények?

star-wars-kepregenyek

Első rész: a Skywalker saga elé!

Hamarosan a végéhez érnek a Marvel A birodalom visszavág és A jedi visszatér közötti egy évet lefedő képregénysorozatai. Ezzel befejeződik az eredeti trilógia korszakának feldolgozása, de a Star Wars képregények kiadása nem fog megállni. Két cikkemben olyan korszakokat mutatok be, amik hosszú évekre meghatározhatják a Star Wars képregények jövőjét. Először nézzük a Skywalker saga előtti érákat!

A Köztársaság Fénykora

Bár A Köztársaság Fénykora projekt idén az utolsó fázisához érkezett, de ez még nem jelenti azt, hogy ne kapnánk a jövőben is történeteket ebből a korszakból. Ennek jó példája az idén érkező The Acolyte sorozat és az A fény és élet meséi novellás kötet. Biztosra vehető tehát, hogy a projekt lezárulta után is fognak érkezni történetek ebből a korszakból. Az eddigi sztorinak több olyan pontja is van, ami a Marvel számára lehetőséget ad a képregény kiadásra. Ilyen pont például az első és a harmadik fázis közötti. Bár a Shadows of Starlight képregény már mutatott fontos eseményeket ebből az évből, de a nagy időugrások és a korlátozott füzetszám miatt még nincsen lefedve a teljes év. Már csak abból az okból is logikus döntés lenne ennek az évnek a feldolgozása, mert itt az első fázisból már jól ismert karakterek történetét lehetne tovább mesélni, és áthidalni a két fázis közötti űrt. Különösen Avar Kriss karakterében látok lehetőséget egy ongoing sorozatra. Egy ilyen sorozatban megismerhetnénk Avar Nihil elleni harcának történetét az Okklúziós Zónában. Ezen keresztül pedig a zónán belül ragadt túlélő jedik sorsára is jobb rálátásunk nyílna.

Avar Kriss (StarWars.com)

Emellett az első fázis idején is van lehetőség egy hosszú sorozatra, mégpedig Yoda főszereplésével. Yoda ugyanis az első fázis idejének nagy részét egy titkos küldetésen töltötte, a részleteiről azonban nem tudunk semmit. Ez kiváló lehetőséget biztosít egy képregénysorozatra. Mivel a jedimester az Erő használatát ellenző Tromakkal indult küldetésére, így arra is lehetőség van, hogy megismerjük a világnézeti különbségeket, beleértve azt is, hogy hogyan vélekednek a Nihil konfliktusról. Ami miatt viszont történetileg is fontos lenne egy ilyen képregény az nem más, mint annak az elmesélése, hogy Yoda hogyan találta meg Azlin Rellt. Rell egy olyan jedi volt, aki a második fázis idején volt aktív, ám a Névtelenek feltűnése az őrületbe taszította, és elhagyta a Jedi Rendet, hogy mindent megtudjon erről az ismeretlen fenyegetésről. Ennek során azonban elnyelte a Sötét oldal.

Az első fázis előtti években is van lehetőség. Egy ongoing sorozat keretein belül bővíteni lehetne az Avar-Stellan-Elzar trió közös kalandjait a Legacy Run katasztrófája előtt. Egy Ty Yorrick sorozatot is lehetségesnek tartok, amiben, az ex-jedi szörnyvadász kalandjait ismerhetnénk meg. Hosszú sorozatok mellett minisorozatokra is van lehetőség. Az idei Dark Droids crossover esemény egyik droid karaktere, Ajax Sigma ebből a korszakból származott és egy droid lázadást vezetett. Ez egy olyan történet, amivel egy érdekes konfliktussal gazdagítanák a korszakot, és megismerhetnék, hogy ebben az időszakban hogyan vélekedtek mind a jedik, mind pedig a Köztársaság vezetői a droidok szabadságának kérdéséről. Emellett Loden Greatstorm története is tovább bővülne, ő ugyanis részt vett az Ajax által vezetett felkelés leverésében.

star-wars-kepregenyek
Ty Yorrick (StarWars.com)

Az első fázis kivesézését követően térjünk rá a második fázisban rejlő további lehetőségekre. Egyrészt kézenfekvő a The Blade című képregény folytatása, amiből kiderülne miért kapta Porter Engle a Bardotta Kardja becenevet. Mivel a második fázisban fontos a Köztársaság terjeszkedése és a felfedezés ezért ebben is lehetőség van egy ongoing sorozatra. Egy útkereső csapatot középpontba állító képregénysorozatban megismerhetnénk ezen csapatok működését. Kalandjaikat, új és egzotikus bolygókat, civilizációkat, rég letűnt fajok romjait láthatnánk egy ilyen sorozatban. Bár ez már túlmutat a második fázison, de történetileg mindenképpen érdemes lenne megjelentetni egy Azlin Rell sorozatot, amiben megismerhetnénk, hogy mi történt vele a második és első fázis közötti százötven évben. Elmerülhetnénk az emberi psziché mélységeiben az erő misztériumaiban, a korszak alvilágában és sötét oldali csoportjaiban, sőt még a sihek-et is láthatnánk és megtudhatnánk, hogyan is vélekednek a Névtelenekről. A felsoroltakon túl is még számtalan lehetőséget rejt ez a korszak. Annak ellenére, hogy nem ismerjük a kiadó jövőbeli terveit, szinte biztos, hogy A Köztársaság Fénykorának bővítése tovább folytatódik, és csak a Lucasfilmen és a Marvelen múlik, hogy ezt meddig akarják csinálni.

star-wars-kepregenyek
A Névtelen (StarWars.com)

A Baljós Árnyak előtti évek

A Baljós árnyak előtti évekből jelenleg még nagyon kevés történetet ismerünk, de úgy tűnik, hogy a Marvel idén egy kicsit jobban fog foglalkozni ezzel a korszakkal. Ethan Sacks egy öt füzetes minisorozatot ír Jango Fettről, Marc Bernardine pedig egy szintén öt füzetes Mace Windu képregénnyel fog előrukkolni. Áprilisban pedig egy négy füzetes Darth Maul sorozat fog elindulni a Marvelnél. A nyitottság eddig is megvolt a Marvelnél, ám az eredeti trilógia korszaka volt mindig is a fókuszban. Tény, hogy nem is voltak bolygó szintnél nagyobb konfliktusok, ám mégis számos lehetőség van az első részt megelőző években. A legjobb formátum ennek a korszaknak a feldolgozására talán az antológiasorozat lenne, amiben egyaránt lehetne a meghatározó vagy eddig kevéssé ismert jedik és fejvadászok történeteivel foglalkozni. Olyan kevéssé ismert jediket lehetne így előtérbe helyezni, mint Yarael Poof, Oppo Rancisis, Quinlan Vos, Eno Cordova vagy Sifo Dyas. Egy ilyen antológiában megismerhetnénk az addig csak háttérben lévő jedik személyiségét és kalandjaikat. Láthatnánk, hogy milyen volt a viszonyuk a Rendhez és a Köztársasághoz. Emellett pedig helyi konfliktusokat is bemutathatnának, kezdve békefenntartó misszióktól, háborúkon át egészen a szervezett bűnözés és a rabszolgaság elleni harcig.

star-wars-kepregenyek
Oppo Rancisis mester (StarWars.com)

Ahogy már fentebb említettem, szintén egy antológia sorozatban lehetne foglalkozni a korszak fejvadászaival és az alvilággal is. A bűnözés elleni harc ugyanis meghatározó eleme volt ennek a kornak. Egy fejvadászokra fókuszáló antológia kibővíthetné a már ismert karakterek élettörténetét, és újakkal gazdagíthatná a Star Warst, hasonlóan, mint egy jedikre fókuszáló antológia. Aurra Sing, Embo, Cad Bane, Jango Fett, vagy a nemrég rekanonizált Durge mind olyan karakterek, akik szereplői lehetnének egy ilyen sorozatnak. A karakterek részletezésén túl pedig az alvilág építésére is lehetőség lenne. Egy ilyen képregény megfelelő lenne a korszak alvilágának és konfliktusainak mélyebb elmesélésére, és a sith-ek alvilági machinációinak ismertetésére, melynek esetén Sidious és Plagueis is feltűnhetne.

star-wars-kepregenyek
Durge (StarWars.com)

Ám nem csak az antológia az egyetlen lehetőség erre a korszakra nézve, a karakterspecifikus sorozatokban is ugyancsak van potenciál. Például ilyen lehetne egy Qui-Gon Jinn és Obi-Wan Kenobi párosára fókuszáló képregény. Ebben jobban megismerhetnénk a mester és tanítvány közötti viszonyt és arra is lehetőség nyílna, hogy végre elmeséljék Kenobi és Satine találkozásának a történetét. Mellettük még Mace Windu karaktere az, akiről elképzelhetőnek tartok egy saját ongoingot. Ebben láthatnánk visszaemlékezéseket a padavankorából, megismerhetnénk küldetéseit jedilovagként, majd mesterként és azt is, hogy hogyan képezte ki padavanját, Depa Billabát, illetve hogy milyen volt a kapcsolat kettejük között.

star-wars-kepregenyek
Depa Billaba (StarWars.com)

A Star Wars képregényekről szóló cikksorozatunk második részében az eredeti trilógia utáni korszakokat vizsgáljuk. (A nyitókép forrása: TBS Comics)

About Author

1 thought on “Merre tovább Star Wars képregények?

Vélemény, hozzászólás?