Dee Bradley Baker: Életem kiváltsága volt, hogy részt vehettem ebben

Crosshair és Omega párosára érdemes lesz figyelni az új évadban!

dee-bradley-baker-bbs2-interview2-featured_3e92ac3b

Forrás: StarWars.com

Dee Bradley Baker nem csupán a Rossz osztag, de az animációs Star Wars-világ megkerülhetetlen sarokköve. Nem véletlenül, hiszen hangjának egészen apró változtatásaival képes volt egyediséget kölcsönözni egy hadseregnyi, alapjaiban teljesen egyforma embernek.

Bár a magyar szinkronokban, legyen akár a 2008-as A klónok háborújáról, akár a későbbi Lázadókról szó, más-más emberek adják az egyes klónkatonák hangját, eredetiben bizony mindegyik mögött Dee Bradley Baker áll. Elmondása szerint ezeknél a sorozatoknál a fő kihívást abban lelte, hogy úgy adjon egyediséget az olyan karaktereknek mint Rex, Wolffe vagy Cody, hogy nem változtathatja meg a hangjukat, majdnem tökéletesen egyezniük kellett. A Rossz osztaggal egy teljesen másmilyen kihívás elé nézett: a fordítottját kellett véghezvinnie. Többek között erről is mesélt a StarWars.com-nak, a Rossz osztag közelgő záró szezonja kapcsán, amelynél még így a harmadik évad tájékán is néha nehéz elhinni, hogy a jelenetek többségében egy ember beszélget saját magával.

„Izgatott vagyok. És elégedett. Na és nyugtalan. Egy kicsit szomorú is, de izgatott, mert elérkeztünk a landoláshoz, és leginkább azért, mert alig várom, hogy halljam a rajongók reakcióit, hogy mennyire fogják szeretni és mennyire végeztünk jó munkát.” – mondta a StarWars.com-nak. „Brad (Rau), Jen (Corbett) és Dave (Filoni) gyönyörű munkát végeztek, s mindenki aki részt vett benne. Michelle pláne. Azt kell mondanom, hogy életem – a karrierem – kiváltsága volt, hogy részt vehettem ebben. Így érzem most magam.”

A második évad Tech halálával ért véget, mely eléggé meglepte a rajongókat, tekintve, hogy a csapat addig minden (sokszor nagyobb) csávából kiverekedte magát. 

„Az elmúlt időben rengeteg conon jártam, és a rajongók gyászolnak, megrendültek és reménykednek. De én azt mondom nekik, hogy ilyen egy jól megélt élet. Ez egy katona élete, csodálatra méltó és hősies a legjobb értelemben. A hősies áldozat az a vég, amit minden klónkatona kíván magának. Arra képezték ki őket, hogy harcoljanak, hogy együtt oldjanak meg problémákat, hogy győzzenek, s mindig helyesen cselekedjenek. Tech mindezeknek eleget tesz az utolsó pillanataiban, életben tartja a küldetést, a társait, a barátait, a családját. Nem is kívánhatnék neki többet. Személy szerint én is szeretném persze, ha tovább élne, de nem rontanám el ezért a nagy pillanatát.”

dee bradley baker rossz osztag
Forrás: Disney+

A harmadik évadban az osztag romokban lesz, összetörtek, s a korai epizódok egyik fő kérdésköre, hogy hogyan rakják össze magukat.

„A legnagyobb kényszerhelyzet az, hogy Omega és Crosshair az ördögi tudós, Royce Hemlock és asszisztense, Emerie karmai közé kerültek. Kérdés, hogy mit fognak tenni Omegával, és vajon Crosshair túléli-e ezt? Semmi jó nem történik ott, és a klónok nagyon is feláldozhatóak a Birodalom szemében” – mondta Baker.

Rámutatott Crosshair kiemelt karakterívére is, különösen a második évadban történt megvilágosodására, mely még folytatódik az új évadban is: „Rengeteg rajongó van, akiket nagyon érdekel ez az utazás, és jogosan” – mondta. „Gyönyörűen van megírva, és egy nagyon lebilincselő történet lesz.”

dee bradley baker rossz osztag
Forrás: StarWars.com

Baker korábban egyébként Crosshairt nevezte meg kedvenceként az osztag tagjai közül, elsősorban összetettsége miatt, s reméli, hogy a benne rejlő rétegek és mindaz, amin keresztülment, tükröződni fog az alakításában.

„Ő már megtört. Úgy értem, megváltozott, átalakult s közben megtört” – mondta. „Börtönben van, és körülbelül annyira van lelkileg mélyponton, amennyire ez csak lehetséges. És így ez már egy teljesen más helyzet a számára. Ő már nem szabad ügynök. Egyáltalán. Fogoly és egyben kísérleti alany is. Ki van szolgáltatva ennek a gépezetnek, amit az első évad végén, majd a második évadban is tévedésből kiszolgált, amíg végül rá nem jött, hogy mi a helyzet. Tehát a karakterének hangvétele, az energiája is teljesen más. Egy megtört emberé, egy olyané, aki rengeteg megbánást is hordoz magában, és nincs reménye, nincs útja ami a jövőbe néz. És ez teljesen más, mint amit korábban láttunk belőle.”

De Crosshair nem lesz egyedül. Omega is birodalmi őrizetben van, Baker pedig imádta az ötletet, hogy pont kettejüket hozták össze. „Ő a legvonakodóbb és legpesszimistább arc az osztagban. Messze a legrosszabb. S párosítod őt mindennek a szöges ellentétével, vagyis Omegával, aki ugyanolyan tudatos, de van ez a pozitív, találjuk meg a módját, higgyünk magunkban, együttesen képesek vagyunk megoldani a problémákat mentalitása. Számomra annyira örömteli és érdekes ebben az új évadban, hogy láthatjuk, ahogy Omega végre nagyon is magára talál. Nem csak mint csapattag, hanem mint vezető, mint valaki, aki a legijesztőbb probléma megoldását is elképzeli, és tudja, hogy a barátaiba vetett hite révén a megoldás megtalálható, és meg is lesz, és ő meg is fogja csinálni.”

dee bradley baker rossz osztag
Forrás: StarWars.com

A színész már természetesen a stábbal láthatta a befejező évadot, mely eddigi pályája megkoronázása lesz. „A harmadik évad tényleg mindent lefed. Most, hogy láttam, azt kell mondanom, hogy ez a legjobb a három évad közül, minden szinten a legtöbbet adja ez a történetmesélés, a legjobb, ami a Star Wars lehet” – mondta. „Hihetetlenül büszke vagyok rá, és nagyon le vagyok nyűgözve. Annyira gyönyörű, megható és jelentőségteljes. Emellett olyan irányokba is elmegy, amire szerintem a rajongók nem számítanak és ami üdvözlendő, nagyon maradandó és emlékezetes lesz.”

A Rossz osztag befejező évada tripla részes premierrel kezdődik majd a Disney+-on, február 21-én.

About Author

Vélemény, hozzászólás?