„Örvendj, hisz egyesült az Erővel!” – Elolvastuk az Inkvizítor regényt
Elolvastuk Delilah S. Dawson Inkvizítor kötetét, mely két elfeledett karakter sorsán keresztül enged betekintést a jedivadászok életébe.

Elfeledett karakterek új életre kelnek
2017-ben indult útjára a második ongoing Darth Vader képregénysorozat, mely A Sith sötét nagyura alcímet kapta. A történetet a kánon Star Wars-képregények egyik nagyágyúja, Charles Soule írta, és a nagyúr életének egyik legérdekesebb korszakát térképezte fel, A Sithek bosszúja eseményeit követően. A történet időbeli elhelyezkedése miatt értelemszerű, hogy szinte minden inkvizítor felbukkan. Az inkvizítorok egykori Jedi-lovagok, akik a 66-os parancs után akár önszántukból, akár kínzás hatására a Birodalom oldalára álltak, Vader vezetésével pedig a tisztogatás túlélőire vadásztak.
A képregény 19. és 20. füzetében, az utolsó történetszál elején felbukkant két inkvizítor, akiket sehol máshol nem láthattunk. Sem nevük, sem a jedivadászok közötti sorszámuk nem derült ki. A két fiatal egy küldetésre kísérte el Vader nagyurat, ahol Eeth Koth felkutatásában vettek részt, illetve segítettek elrabolni az egykori jedi mester újszülött gyermekét. A bevetés végén az inkvizítorok első, coruscanti főhadiszállásán ünnepelték meg a sikert, ahol azonban Vader nagyúr megérezte, hogy a fekete bőrű twi’lek és a vörös bőrű, ismeretlen eredetű idegen nő érzelmeket táplálnak egymás iránt, amit gyengeségnek értékelt. Miután végighajszolta őket a városon, végül természetesen elfogta őket, és saját fénykardjaik segítségével vetett véget életüknek.

Ezután évekig nem hallottunk erről a két karakterről, akik már csak ebben a két füzetben is meglehetősen érdekes hátteret kaptak, noha eredetükről semmit nem tudtunk meg. Ezt a helyzetet orvosolja az Inkvizítor: A vörös penge felemelkedése, melynek főszereplője Iskat Akaris, az a későbbi inkvizítor, akit a Vader képregényben láthattunk. Fontos szereplő későbbi szerelme, Tualon Yaluna is, a fekete bőrű twi’lek férfi. A könyvet Delilah S. Dawson írta, aki korábban a Phasma, illetve a Fekete torony című írásokon dolgozott, melyek nekem egyaránt tetszettek, így kíváncsi voltam, mit hoz ki ebből a témából. Végül az Audible-ön, hangoskönyv formájában hallgattam meg.
A legfontosabb kérdések
Azon felül, hogy a regény számos felmerülő kérdést megválaszol ezzel a két karakterrel kapcsolatban, rengeteg lényeges dolgot árul el az inkvizítorokkal kapcsolatban is. Miért ábrándultak ki a Rendből? Hogyan élték túl a 66-os parancsot és hogyan kerültek kapcsolatba az új államszervezettel? Miben más és miben hasonló az inkvizítor és jedi lét? Milyen viszonyban állnak egymással? Ezen kérdésekre, és még sok másra választ kaphatunk ebből a regényből. Ilyen részletes betekintőt nem láttunk korábban erről a szervezetről, és szerintem erre nagy szükség volt.

A Rend, mely árnyéka egykori önmagának
A történet egészen a klónok háborúja kezdetétől a korábban említett képregény eseményéig tart. A regény legnagyobb része, nagyjából kétharmada viszont a háború idején játszódik, mikor Iskat még a Jedi Rend tagja. Ezalatt Dawson számos kulcsfontosságú témát boncolgat, mely segít megérteni főszereplőnk motivációját a jövőre való tekintettel, illetve tovább fejtegeti azt, hogy miért tudta Palpatine olyan könnyedén kivitelezni terveit. A jedik dogmáikhoz való görcsös ragaszkodása miatt olyan szinten eltávolodtak az érzelmektől, hogy többségükből teljes mértékben hiányzik az empátia. Képtelenek lelki segítséget nyújtani azon társaik számára, akiknek erre szükségük volna. Ehelyett visszafogják és veszélyesnek bélyegzik azokat, akik kérdéseket tesznek fel, vagy áldozatokat hoznak a cél elérése érdekében. Mindezt egy olyan háborús helyzetben, amelyre senki nem készítette fel őket.

A Jedi Rend ezen aspektusa, mely, noha valamelyest a filmekből is átjön, remekül lett kibontva a regény története során. Érdekes módon, mikor Iskat végül elmerül a sötét oldalban és inkvizítor válik belőle, döntései egy darabig érthetőnek, sőt kielégítőnek tűnnek. Cselekedetei viszont fokozatosan elérnek egy olyan szintet, melyre az olvasó először úgy reagálhat, hogy „oké, ez azért talán egy kicsit már sok”. Végül személyisége teljesen eltorzul, helyét átveszi a gonoszság. Annak ellenére, hogy ezzel már abszolút nem lehet azonosulni, az egyértelműen látszik, hogy ennek elsődleges oka bizony a jedikre vezethető vissza.
„Örvendj, hisz egyesült az Erővel!”
A címben is elővett mondat számtalanszor tér vissza a regény során. Ez a gyász feldolgozásának fontosságát keni el, lelki megnyugvás helyett pedig csak egy semmitmondó mantra. A regény végén viszont egy olyan kontextusban hangzik el, ami borzasztó erős hatást keltett. Katartikus élmény volt különösen ebben a formában, felkerült a kedvenc Star Wars pillanataim listájára.

Természetesen a regény nem hibátlan. Különösen a vége felé volt egy-egy időhúzásnak tűnő. Néhol még ismétlődő gondolatok is előfordultak. Ezen felül viszont annyi emlékezetes pillanatot hordoz, hogy számomra egyértelműen a legjobb Star Wars könyvek közé lépett elő. Fantasztikus élmény volt, valószínűleg olvasva is az, de így, hangoskönyv formában teljesen magával ragadott.
Értékelés
Az Inkvizítor – A vörös penge felemelkedését tehát mindenkinek jó szívvel ajánlom elolvasásra, már magyarul is előrendelhető a Szukits webáruházban. A klónok háborúja és a Lázadók, illetve általánosságban véve a kánon kedvelői számára kötelező olvasmány, az új idővonal írott oldalának egyik ékköve lett a regény.
A fentieket YouTube-csatornámon is megénekeltem, íme: