Idegenek, a külvilágból – elolvastuk a Vector Prime magyar kiadását

Mivel Pisti hatalmas rajongója a Legendák kontinuitás A Jedi visszatér utáni részének, így számos olyan könyvsorozattal kapcsolatban olvashattatok portálunkon, melyek ide tartoznak, ám magyarul korábban nem voltak elérhetőek. Ide tehető a Fate of the Jedi, a Legacy of the Force és a New Jedi Order is. A Maxim Kiadó jóvoltából viszont az utóbbi széria immár hazánkban is elindult, még idén pedig a Fate (azaz A Jedi sorsa) is elindul, így rengeteg izgalom várja az egykori Bővített Univerzum kedvelőit. Ennek a reneszánsznak az első hírnöke a Vector Prime, Az Új Jedi Rend sorozat első része.

A hőskor

1998-as születésem kapcsán gyakran viccelünk a srácokkal azon, hogy a Tanács tagja lehetek, de a mester címet nem kapom meg a 90-es évek gyermekeinek Jedi Rendjében. Ebből kifolyólag, noha annak idején az eredeti trilógiát láttam először, az előzményfilmek, illetve A klónok háborúja sorozat jelentette a legintenzívebb Star Wars élményt felcseperedésem során. Amikor rajongásunk tárgyáról és annak megítéléséről van szó, ahogy az évek során egyre több különböző generációból érkező rajongóval léptem kapcsolatba, újra és újra arra a megállapításra jutottam, nagyon fontos szempont, hogy ki mikor és mely Star Wars tartalommal találkozott először.

A 90-es évek Star Wars regényei egy nagyon fontos szerepet töltöttek be sok-sok rajongó életében. A Jedi visszatér 1983-as megjelenése után ezek jelentették a nagybetűs Star Warst, hiszen csak ilyen módon volt képes bővülni a messzi-messzi galaxis világa egészen a Baljós árnyakig. Ezek a történetek, kezdve Timothy Zahn Thrawn-trilógiájával, majd folytatva Kevin J. Anderson Jedi Akadémiájával és további történetekkel, egyfajta szent grál voltak a rajongók azon korosztálya számára, akik ebben az időszakban voltak rajongásuk csúcsán.

Az ebben a korszakban született regényeknek van egy sajátos hangulata, mely nem igazán hasonlítható más Star Wars könyvekhez. Ez jórészt annak tudható be, hogy a szerzők ekkoriban még csak és kizárólag az eredeti trilógiában bemutatott, vagy épp említett koncepciókból tudtak kiindulni, illetve azokat tovább gondolni saját történeteik kidolgozására. Már nem emlékszem pontosan, hogy mikor, de a 12. vagy a 13. születésnapom környékén kaptam meg az első Star Wars regényemet, mely a Jedi Akadémia-trilógia második kötete, a Sötét oldal volt. A könyv egyből berántott és hamar be kellett szereznem a trilógia első és harmadik kötetét, valamint a Thrawn-trilógiát is, hogy egy koherensebb képet kapjak a történet egészéről. Idővel viszont egyre inkább az előzménytrilógiához köthető történetek kezdtek vonzani és azon kaptam magam, hogy ezek a sztorik, mint a Republic Commando könyvsorozat, a Gonosz útvesztője és a Sötét nagyúr, a Darth Bane-trilógia vagy épp Darth Plagueis jobban érdekelnek, mint hogy mi történt az eredeti trilógia hőseivel a filmek után. Ennek pedig elsődleges okára most, a Vector Prime olvasása közben ébredtem rá igazán.A Legendák későbbi történetei egész egyszerűen jobban illeszkedtek abba a képbe, ami a fejemben a Star Wars volt, míg a 90-es évek regényei számos olyan koncepciót tartalmaznak, melyek – korukból fakadóan – számomra nem öregedtek annyira jól. Ide tartozik a Luke levágott kezéből született Luuke, a klón, Joruus C’baoth, az ysalamirik vagy épp a Napzúzó. Immár a yuuzhan vongokat is valamelyest ebbe a körbe sorolom, miután elolvastam Az Új Jedi Rend sorozat első kötetét.

Hogy mit csinált a szemével?

A történet szerint az Új Köztársaság és a jedik egyaránt egyfajta politikai válságban vannak. A bürokrácia egyre inkább behálóz mindent, ami megnehezíti a konfliktusok feloldását, miközben a jedik ebben az időben teljesen önállóan, koordináció nélkül, kvázi önbíráskodva tevékenykednek. Ebből kifolyólag Luke felveti egy Jedi Tanács létrehozását annak érdekében, hogy egykori tanítványai összehangoltan és bizonyos irányelvek mentén cselekedjenek, illetve felelőssége lehessen őket vonni. Ezzel kapcsolatban a jedik sem értenek mindannyian egyet, ami belső konfliktusokat is eredményez.

Ebben a törékeny helyzetben érkezik meg a galaxis peremére a Vong Preatoriátus nem kisebb célzattal, mint hogy uralma alá hajtsa az általunk ismert világot. A yuuzhan vong egy rendkívül érdekes és furcsa nép, talán egy kicsit túlságosan is furcsa az én személyes ízlésemnek. Az egyik legfontosabb alapvetés velük kapcsolatban, hogy minden technológia, amit alkalmaznak, legyen szó páncéljaikról, maszkjaikról, fegyvereikről és hajóikról, mind valójában egy (vagy több) élőlény, melyet arra a célra tenyésztettek ki. Ebből a kezdőpontból különösen furcsa, hogy gyakorlatilag nem képezik részét az Erőnek, ami éppen egy az életből származó energiamező. Nem lehet őket sem érzékelni sem befolyásolni az Erő segítségével, ami kétségkívül nagyobb fenyegetéssé teszi őket a megszokottnál (a szokatlan technológiájukon felül). Ez még nekem egy kicsit nehezen áll össze, különösen, hogy a yamossknak, vagy hadkoordinátornak nevezett lény az Erőhöz nagyon hasonlatos módon kapcsolja össze a harcosok tudatát, a harci meditáció képességére emlékeztető módon. Pisti szerint ezekre a dolgokra később fény fog derülni, de egyelőre nagyon furcsa számomra. Ezen kívül a yuuzhan vongoknak van egy nagyon különös szokásuk: öncsonkítás révén szándékosan eltorzítják külsejüket, ám ennek mértéke sok esetben már groteszk abszurditásba fordul át. Nom Anor például (akinek neve ismerősen csenghet korábban magyarul már megjelent történetekből, mondjuk A Vérvörös Birodalomból), a yuuzhan vongok előreküldött káoszfelelőse egy forró fémdarabbal kivájta a saját szemét, aminek üregét ezután egy kis lény töltötte ki, ami akár tíz méter távolságba is képes mérget köpni. Ennél a résznél azért felszaladt a szemöldököm. Érteni a vélem a szándékot, hiszen egy másik galaxisból érkező fajról van szó, de talán egy kicsit túlzásba vitték az idegenséget, ebből kifolyólag pedig nem csak egy másik galaxisból, hanem egy másik univerzumból származónak tűnnek, legalábbis az én ízlésemnek.

Ami a Vector Prime másik történetszálát illeti, a legfontosabb szereplők természetesen Luke, Leia és Han mellett Lando, valamint a kronológiailag korábban játszódó Bővített Univerzum regények néhány fontos figurája, mint Mara Jade, illetve a regény igazi fénypontjai karakterek szintjén, a Solo testvérek. Abszolút hozzájuk köthetők a regény legszórakoztatóbb részei, különösen egymással való interakcióik, egymáshoz való viszonyuk az, ami igazán emlékezetessé teszi Jacent, Jainát és Anakint. Noha más, korábban magyarul is megjelent történetben találkozhattunk is velük, mint az Ifjú Jedi Lovagok könyvek, én csak a Thrawn- és Jedi Akadémia-trilógiában találkoztam velük csecsemőként, így mindenképp újdonságként hatott dinamikájuk, és kellemes élmény volt. Ennek tükrében különösen kíváncsi leszek a folytatásra Az Új Jedi Rend sorozaton túl, melyben Jacen végül a Sötét oldalt választja. Ami a többieket illeti, rendben voltak, különösen Lando figuráját kapta el jól a könyv. Mara Jade esetében, az az igazság, hogy korábban sem volt számomra túlságosan szimpatikus. A Thrawn könyvekben még abszolút érthető volt viselkedése, a Jedi Akadémiában viszont nagyon erőltetettnek éreztem bizalmatlanságát Luke-ban, ami inkább irritálóvá tette őt számomra. Ebben a könyvben a páros már férj és feleség, így ez értelemszerűen eltűnt, bizonyos szituációkban viszont továbbra is megmaradt jégkirálynő attitűdje. Egy ponton még külön ki is emeli a regény, ezekkel a szavakkal, hogy Mara egy független nő, ami okvetlenül is elgondolkodtatott, hogy vajon mi lenne a rajongói reakció erre, ha ma jelenne meg, de ez más lapra tartozik.

Oda ne rohanj, az Erő?

Így hétezer karakter után azt hiszem épp itt az ideje megemlíteni, hogy a Vector Prime-ot egyébként R.A. Salvatore jegyzi, akinek a neve sokaknak A klónok támadása adaptációjából, illetve esetleg Dungeons and Dragons és más fantasy könyvekből is ismerős lehet. És hát, ha teljesen őszinte akarok lenni, nem igazán dobtam magam hanyatt tőle, különösen a regény első kétharmadában. Kezdésnek a párbeszédek, különösen a tárgyalások nagyon furák. Rögtön a regény legelején két olyan tárgyalási szituációt is látunk, melyben a résztvevő felek álláspontja nem a párbeszédekből derül ki, hanem előzetesen leírja a könyv, hogy ki miről mit gondol. Majd, amikor a felek találkoznak egymással, rögtön gyakorlatilag veszekedni kezdenek kimondatlan dolgok kapcsán, ami fejben vizualizálva nagyon furán veszi ki magát. Ezen kívül az Erővel kapcsolatos fejtegetések is rendkívül felszínesnek hatottak, különösen egy A Köztársaság fénykora regénnyel párhuzamosan olvasva a Vector Prime-ot. Korábban említettem a konfliktust annak kapcsán, hogy centralizálódjon-e a jedik működése, vagy sem, ami egy érdekes vitaalap is lehetne. Salvatore több ízben lehetőséget is teremt ilyen párbeszédekre, majd mégis rettenetesen gyorsan és sekélyesen letudja azokat. A regény elején pl. Jacen és Luke között van egy kisebb vita ennek kapcsán, ami nagyjából abból áll, hogy Jacen szerint a jediknek szabadon kellene tevékenykedniük, hogy az Erő vezesse a cselekedeteiket, mire Luke mindössze annyit reagál, hogy hát igen, de hát a politikusok. Egy tökéletesen megteremtett szituáció volt, ahol Luke remek érveket hozhatott volna arra, hogy miért cselekszik úgy ahogy, és a tervezett struktúrában hogyan szolgálhatnák hatékonyabban az élet védelmét, de erre egész egyszerűen nem került sor. Több hasonló értekezés is van az Erővel kapcsolatban, melyek egyszerűen nem érik el azt a színvonalat, amit más, akár a Legendákba tartozó regényekben olvastam.

Valószínűleg ez is annak tudható be, hogy mikor íródott a regény, de a cselekmény tempója sem segített ezen túl sokat. Legalább kettő, de lehet, hogy akár három könyvnyi esemény van ebbe a 430 oldalba sűrítve, ami azt eredményezi, hogy noha a galaxis és a főhőseink csapatának szempontjából is sorsfordító dolgok történnek, egyetlen pillanatban sem időzünk, nem hagy időt semminek leülepedni, mert folyamatosan rohanunk az események után. A Sernpidalon például egy kataklizmikus eseménynek vagyunk szemtanúi, mely olyan gyorsan megtörténik, hogy az olvasó még alig fogja fel, hogy mi történik és már túl is vagyunk rajta. Ráadásul egy komoly tragédia megy itt végbe, ami érzelmileg is alig van alátámasztva, és annyira sietős az egész, hogy kb. fel sem fogod, hogy most ez komolyan megtörtént.

Összességében véve tehát amellett, hogy abszolút megértem, például Pisti miért lelkesedik ennyire ezekért a könyvekért, számomra elég vegyes felvágott volt a Vector Prime. Mindettől eltekintve viszont a figyelmemet végig fenntartotta és a végső csata kifejezetten tetszett, így minden bizonnyal folytatni fogom a szériát.

About Author