Megjelentek az utolsó Star Wars képregények Magyarországon a Szukits gondozásában
Megjelentek a Szukits által kiadott utolsó Star Wars képregények.

Magyarországon a Star Wars képregények kiadása több évtizedes múltra tekint vissza. Miután a Semic 14 év után befejezte tevékenységét a hazai Star Wars kiadást a Szukits Könyvkiadó vette át 2017-ben. Hét éves tevékenysége azonban a mai napon véget ért, ugyanis megjelentek az utolsó Szukits által kiadott Star Wars képregények.
Rejtett Birodalom
Charles Soule tizenöt füzetes Qi’ra trilógiájának történetére tesz pontot a Rejtett Birodalom című ötfüzetes képregény. A kötetben végre szemtől szemben megmérettetnek a Vörös Hajnal és a sith-ek erői az Amaxine állomásnál vívott csatában. Soule a történettel lezárást adott a Solo: Egy Star Wars történetben megismert Qi’ra és Vörös Hajnal történetének. Amellett, hogy ezeket a szálakat elvarrta, Soule még Maul karakterét is tudta egy kicsit bővíteni, de a Ren Lovagjaihoz is jól nyúlt hozzá és a lehetőségekhez képest még a lovagok múltját is tovább szőtte. A képregények konfliktusát is sikerült úgy megírni, hogy A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér közötti egy évben fontos dolgok történjenek benne, és hogy a történtek hatással legyenek a Lázadók Szövetsége és a Galaktikus Birodalom közötti háborúra. Bár korábban is voltak már crossover események a kánonban – ilyenek voltak a Vader lezuhan és a Sikolyok Fellegvára – de Soule ezen a téren is újítást hozott, ugyanis a Qi’ra trilógia volt az első olyan crossover, aminek a történetébe négy ongoing-sorozatot is bevont, emellett pedig minisorozatokkal is kiegészítette azok történetét. Összességében mindenképpen mérföldkőnek tekinthető a Qi’ra trilógia, és nagyon jó, hogy a Szukits kiadónak még sikerült megjelentetnie a lezáró kötetet.

Fejvadászok: Vörös uralom
A Rejtett Birodalom képregény mellett az utolsó Star Wars képregény, ami a Szukits gondozásában jelenik meg az nem más, mint az Ethan Sacks által 2020-ban indított Fejvadászok sorozat negyedik kötete. A képregény A vörös uralom crossover-esemény kiegészítő történeteként jelent meg. A kötetben tovább követhetjük a Birodalom szolgálatába kényszerített Beilert Valance és a T’onga által vezetett fejvadászcsapat történetét, akik a Töretlen Klán és az Üvöltő-Gyászoló Szindikátus örököse, Cadeliah után kutatnak, hogy véget vessenek a Vörös Hajnal által előidézett alvilági káosznak. A kötetben a rajongók a sorozat 18-22. füzeteit olvashatják el, azonban ez még messze nem a képregény végét jelenti. A Marvel ezt követően ugyanis még húsz füzetet publikált Ethan Sacks sorozatából, ami három további történetszálat jelent. Ezek a Raid on the Vermillion, a Bedlam on Bestine és a Dark Droids voltak, és csak a negyvenkettedik füzetben zárult le Beilert Valance története. Azt azonban, hogy folytatódik-e valamikor a sorozat kiadása magyarul, nem tudni. Ám azoknak, akik a Star Warsban az alvilági történeteket és a fejvadászokat szeretik és nyitottak új karakterekre, érdemes elolvasni a Fejvadászok sorozat Szukits által megjelentetett négy kötetét.
