Ackbar admirális utolsó csatája – A Destiny’s Way regény
Az utolsó Jedik egyik gyakran kritizált megoldása, ahogy a közkedvelt Ackbar admirálissal bánt a film: mindenféle hőstett, vagy legalább „utolsó szó” nélkül meghalt, súlytalan módon. Ezt persze azóta különféle képregények korrigálták, ám a rossz szájíz Ackbar halála kapcsán megmaradt. A Legendákban a Destiny’s Way mutatja be az idős mon calamari végnapjait. Lássuk ott mi is történt!
Bár már írtam a New Jedi Order zárókötetéről, a The Unifying Force-ról még koránt sem végeztem a sorozattal. Ezúttal a yuuzhan vong háborúk egyik mérföldkövének számító, a finálé felé haladó regénye, a Walter John Williams által írt Destiny’s Way került terítékre, mely bemutatja Ackbar admirális utolsó csatáját. Egy sorsdöntő győzelemét, mely lényegében megfordította a hadiszerencsét, s az Új Köztársaság elindult az egész háborút lezáró győzelem felé vezető úton. Nemcsak emiatt jelentős azonban ez a regény, ebben rendeződött az Új Köztársaság helyzete is Cal Omas államfővé választásával, aki végül új alapokra helyezte az államot, egy demokratikusabb(nak tűnő) föderáció, a Galaktikus Szövetség létrehozásával. A könyv – mely előszavában az író többek között a Trónok harcát jegyző George R. R. Martinnak is megköszönte a segítségét – remek olvasmány lett, nagyon hangsúlyos szerepet kapott benne a politika, valamint az űrcsaták. A harmadik erényként a főszereplőket említeném, bár itt is fontos karakter maradt Luke Skywalker és Mara Jade, ahogy Han Solo és Leia Organa is megkapták a maguk jeleneteiket, de a főhősök végre a fiatal generáció tagjai, Jaina és Jacen Solo lettek.
Generációváltás
Kezdjük az utóbbival! A pilóta-jedi Jaina Solo gyerekkorom óta kedves karakter számomra, így kifejezetten örültem, hogy ebben a kötetben ekkora szerepet kapott, ráadásul a háború kellős közepén az űrcsaták és vadászgép-harcok húsdarálójában. Jaina ekkora már őrnagyként egy saját vadászgéposztagot irányított, a nagybátyjától „örökölt” Twin Suns osztagot, melyben vegyesen szolgáltak tapasztalt pilóták, és zöldfülűek, Jainának pedig a legfőbb feladata éppen az volt – amellett, hogy életben tartsa pilótáit – hogy igazi harcosokat faragjon újoncaiból. Ebben segítsége is akadt, két jedi hadnagya, a vuki Lowbacca és a barabel Tesar Sebatyne személyében, akik remekül működtek Jaina sztorijában, a Jaina – Lowie kapcsolat néha még a Han Solo – Csubakka kémiát is megidézte. Jaina saját története igazi katonasztori: az állandó gyakorlat és nyílt összecsapás, a sorra elhulló bajtársak, és a bármikor lecsapható halál közelsége. Jaina ráadásul nemcsak ügyes pilóta, hanem vezér is, sőt az Obroa-skai melletti csatában ő dolgozta már ki a haditervet is, amelyben az Új Köztársaság hosszú idő után támadócsatában is győzni tudtak a vongok ellen, Keyan Farlander tábornok vezetésével. E szerepek persze hatalmas felelősséget is róttak a fiatal Solo-lányra.
Ikertestvére, Jacen története is meghatározó és előremutató. A fiú most szabadult ki Vergere segítségével a vongok fogságából, s lényegében végzetét és sorsát hajtja, mely később, a záróregényben a yuuzhan vongok legyőzésében, de életük és népük megkímélésében öltött testet. Remekül sikerült Jacen pihenésének, Danni Quee-vel töltött önfeledt pillanatainak bemutatása is, ahogyan az is, ahogy képességei kiteljesült a Traest Kre’fey admirális flottájában szolgáló jedik Erő-általi összekötésében, mely kötelék komoly fegyvertényt jelentett a csatákban. Jacen fontos döntéseket hozott a könyvben, melyeket az élet s testvére megmentése vezette. A Solo-ikrek mellett generációjuk többi fiatal jedije is felbukkan a kötetben, fontosabb szerepet azonban talán csak Lowbacca és Tesar kapott, mindenesetre ebben a regényben avatták végre jedilovaggá az ifjú hősöket.
Új kormány, új kihívások
Az „öregek” közül Luke Skywalkert és Mara Jade-et emelném ki. Luke erősen belefolyt a galaktikus politika sűrűjébe, az ő történetét előbb Cal Omas államfővé választásáért tett erőfeszítések, majd az Omassal szembeni, az Alpha Red vírus kapcsán kialakuló nézeteltérés jellemezte. Fontos építkezés zajlott egy vészterhes időben: az Új Köztársaság végre újra összeszedte magát egy új, ambíciózus vezetővel az élén, a jediket újra elfogadta és megbecsülte a kormányzat, s a hadsereg morálja is helyreállt. E pozitív változásokat azonban beárnyékolta a totális háború réme: a bothanok, s így Kre’fey admirális is, ar’krait (megsemmisítő háborút) esküdtek a vongok ellen, míg a Hírszerzés egy népírtó vírust dolgozott ki. Eme árnyak között azonban fényként pislákolt az, amit Luke Vergerétől és Jacentől tanult: a yuuzhan vongok nincsenek az Erőn kívül, nem különböznek más érző és intelligens lénytől, csak éppen a jedik érzékelése nem terjed ki rájuk.
Luke történetét kiegészíti Mara Jade-é, aki szintén üde színfoltja volt a történetnek, s nem csak annyi volt a szerepe, hogy ő Skywalker neje. Mara azt csinálta a regényben, amihez legjobban értett: kémkedett, pontosabban kémelhárított. A korábbi Császár Keze örömmel és hatalmas lelkesedéssel dolgozott együtt Ayddar Nylykerka flottahírszerzővel a yuuzhan vong kémhálózat felderítésében és megfelelően elcsepegtetett hamis információkkal történő félrevezetésében. Mara ugyancsak Ackbar mellett volt a nagy csata idején, így az öreg admirális tevékenységét is részben az ő szemén keresztül láthattuk.
Egy admirális végnapjai
A Destiny’s Way tehát elsősorban politikai és kifejezetten háborús dráma, ahol nagyon fontos szerepet kap az Új Köztársaság flottájának élete, új erőre kapása. Érdemes tudni, hogy az idős Ackbar admirális egy ideje már nyugállományba vonult, s régi riválisa, Borsk Fey’lya államelnöksége során esélye sem volt a reaktiválásra. Az Új Köztársaság flottájának élére a sullusti Sien Sovv került, aki remek szervezőként volt ismert, ám nem volt egy nagy stratéga. Békeidőben nagyszerű főparancsnok lehetett volna, de sajnos ez a Csillagok háborúja, itt folyton van valami konfliktus, Sovvnak pedig a hódító yuuzhan vongokkal kellett szembenéznie, s vereséget vereségre halmozott, a Coruscant is elveszett. A flotta új üdvöskéjének a bothan Traest Kre’fey számított, aki még rokonával, Fey’lyával is szembeszegült a háborús helyzet megfelelő kezelése érdekében, a jedikkel is jó viszonyt ápolt, ám az ar’krai némileg fanatizálta. E kettős mellett reaktiválták a kiváló stratégának számító, ám önfejű Garm Bel Iblis, illetve a remek taktikus Wedge Antilles tábornokokat, igaz előbbi a Coruscant elvesztése (mely csata során összetűzésbe került Sovvékkal) után magánakcióba kezdett, míg Wedge Borleias ostroma során mutatott hősiességével pezsdítette fel az Új Köztársaság harci morálját. Mellettük az X-wing játékokból ismert Keyan Farlandert kell megemlíteni, aki tábornokként, Jaina feletteseként tért vissza, és szerzett elévülhetetlen érdemeket Ackbar utolsó csatájában.
Mi lett tehát Ackbarral? Nos, megöregedett. Látványosan, betegesen. Az öreg admirális utolsó éveit szülőbolygóján, a Mon Calamarin töltötte, ahol társa és segítője egyedül Winter (Tycho Celchu felesége, a Solo gyerekek nevelője) volt. Bár Ackbar teste elfáradt és meggyengült, elméje továbbra is éles maradt, s nyugdíjas éveit azzal töltötte, hogy kidolgozzon egy stratégiát, amivel az Új Köztársaság legyőzheti a vongokat. Ehhez vérbeli stratégaként kielemezte a vongokat, és igyekezett megtalálni a gyenge pontjaikat, amiket valójában épp látszólagos erősségük okozott: feltétlenül lojálisak, félelem nélkül mennek a halálba, agresszívak, vakmerőek. Ezekre építve, Ackbar elkészítette mestertervét, ami nem volt más mint,
EGY CSAPDA!
Az új kormányzat, Cal Omas pedig végre hallgatott is az öreg, meggyötört mon calamarira, aki nemcsak egyetlen csata haditervét dolgozta ki, hanem azt is, hogy többnyire zöldfülű újoncokból és morálvesztett veteránokból álló seregből, hogyan formáljanak ütőképes erőt néhány hónapon át. Javaslatára az Új Köztársaság serege visszatért az alapokhoz, a Lázadáshoz: jól megtervezett rajtaütésekkel, portyákkal, kisebb ellenséges egységek megtámadásával győzelmekben edződve építették a morált és a tapasztalatot.
Ackbar haditerve szerint a sorsdöntő csatára a Mélymagban, az Ebaq 9. holdjánál kerül sor, itt építette fel Mara kémelhárító tevékenységének, illetve Sovv admirálisnak és a flotta más főtisztjeinek segítségével csapdáját. Az idős és beteg Ackbar maga már nem vett részt a csatában, csak távolról figyelte, ahogy Kre’fey, Farlander és társaik hogyan kivitelezik mestertervét. A csapda pedig működött, az Új Köztársaság diadalt aratott, Tsavong Lah yuuzhan vong hadmester és serege elpusztult. Ackbar azonban mégsem örült a végén. Az öreg mon calamari hiába volt kiváló stratéga, és hiába tette rá utolsó hónapjait egy tökéletes mesterterv kidolgozására, sajnos nem lett Thrawn, számításaiba hiba csúszott. Nem gondolt mindenre, nem ismerte ki egészen az ellenfelét, mely majdnem tragédiába, a fiatal jedik halálába torkollott. Bár a Solo ikreket védte a „plot armor”, és végül minden jól alakult, az öreg Ackbar azzal a tudattal élte le utolsó napjait, hogy elszámolta magát. Ackbar ugyancsak a The Unifying Force eseménye során hunyta le végleg hatalmas halszemeit, de a megtört, beteg admirális utolsó győzelme egyben utolsó kudarca is lett – legalábbis az önvád és önmarcangolás terén. Ez pedig talán még szomorúbb végkifejlet, mint Az utolsó Jedik inkább csak kicsit suta megoldása.
Verdikt
A Destiny’ Way egy nagyszerű Star Wars regény, különösen azok számára, akik rajonganak az űrcsatákért, is szeretik a politikát a messzi-messzi galaxisban. Kihagyhatatlan olvasmány azoknak, akik késztetést éreznek, hogy belevágjanak a hosszú New Jedi Order sorozatba, vagy azoknak az idősebb rajongóknak, akik nosztalgiára vágynak. A könyv eseményei a történet egésze szempontjából is megkerülhetetlenek, mind az Ebaq 9 mellett vívott ütközet, mind Cal Omas megválasztása, mind a fiatal jedik lovaggá avatása jelentős pillanat a nagy egész szempontjából is. Bár a könyv szerkesztője nem végzett tökéletes munkát, akad benne néhány szórakoztató baki, mindenesetre szívből ajánlom minden Star Wars rajongónak!
(A nyitóképen Ackbar admirális az endori csatában. A kép forrása: StarWars.com)
About Author
