Ahsoka magyarázó: rejtélyes emlékek

Ahsoka young

Nagyot ütött az Ahsoka ötödik része, Dave Filoninak ráadásul sikerült úgy beleépítenie a sorozatba a várva várt fanservice jeleneteket, hogy a történet közben szépen haladt előre, így igazából nem is nagyon nevezhetjük fanservice-nek őket. A sorozatot érő egyik legnagyobb kritika azonban továbbra is az, hogy sokszor érthetetlen azok számára akik nem látták az animációs szériákat, éppen ezért kicsit kielemezzük, vajon mit és miért is láthattunk a Világok közötti világban.

Élet vagy halál?

Mivel Ahsoka az előző rész végén a Világok közötti világban landolt, így az egyértelmű volt, hogy ebben az epizódban láthatunk majd néhányat élete legmeghatározóbb pillanatai közül, így a klónháborúkból is – a kérdés csupán az volt, hogy mennyit és, hogy sikerül-e megtölteni elég jelentéstartalommal ahhoz, hogy ne érződjön céltalannak a szekvencia. Mint utólag kiderült, ezen igazából kár volt aggódni, Filoni biztos kézzel választotta ki ezen részleteket. Anakin azért jelent meg volt tanítványának, hogy befejezze tanítását, ráadásul egy olyan leckével, amit ő maga annak idején elmulasztott. 

Hiába állították az alkotók, hogy az Ahsokához nem lesz szükséges a többi sorozat ismerete, azért ez az epizód kifejezetten rájátszott ezekre, mivel hiába érthető természetesen önmagában is a tanulság, de sokkal több rétegűvé válik és jóval érzelmesebbnek hat, ha tisztában vagyunk az eredeti jelenetekkel és azzal, hogy mit is jelentettek Ahsoka fejlődésében.

Sokan már a Szájas (angolul Snips) becenévnél elakadtak az előző epizód végén: ezt Anakin adta padawanjának rögtön első találkozásuk után a Christophsison, mivel a lány szinte egyfolytában visszabeszélt vagy neki, vagy Rex századosnak (vagy úgy bárkinek igazából). Ahsokát A klónok háborúja sorozatot elindító mozifilmben láthattuk először, itt rendelte Yoda Anakin mellé azért, hogy a fiú végre megtanulja az elengedés fontosságát. És ez lett az a lecke, amin végül elbukott, magával rántva az egész Jedi Rendet és a galaxist is. Hogy Yoda mennyire volt körültekintő, azon lehetne vitatkozni, hiszen egy újabb kötelék kialakításával végeredményben csak olajat dobott a tűzre, ráadásul Ashoka bezavart Sidious tervébe is, akinek végül sikerült félreállítani a lányt, ezzel újabb éket verve a Tanács és Anakin közé. 

The Clone Wars Ahsoka Anakin
Ahsoka és Anakin a christophsisi csata után

Anakin a jelenet elején rögtön szó szerint belevágott a tanításba, Ahsoka pedig a múltban találta magát, vagy inkább annak egy kivetülésében. Az első szekvenciában egy erősen lila füstben úszó csatamezőt kaptunk, ami jelképezheti a Teth bolygót, vagyis konkrétan az animációs mozifilm egyik jelenetében járunk, méghozzá Ahsoka első olyan bevetésén ahol a frontvonalban harcolt. Az atmoszféra is erre utal, bár a Teth-nek jóval dzsungelesebb volt az összhatása. A következő ugrásnál már viszont egyértelműen a ryloth-i csatában vagyunk az első évad végéről, és bár lehet az előző is a Ryloth akart lenni, a lényeg egyáltalán nem a helyszínben rejlik. Mindkettő lényegében azt az értelmetlenséget szimbolizálhatja, amiért a jedik küzdöttek, és azt, hogy tanaikkal lényegében vakon szembe kellett menniük. Ahsoka egészen addig a Templomban a béke követének készült, de hirtelen padawanná avatták és egy olyan háborúba kellett bevonulnia amit még a lovagok sem értettek. Anakin egyik tanítása, és talán a legfontosabb amit átadott neki a sorozat során is, hogy mindig mennie kell előre. Az emlékben sem áll le magyarázni, hiszen ha megállnak, meghalnak. Anakin amúgy is inkább a „mutasd és ne magyarázd“ elv mentén haladt a tanításban, ami később a 66-os parancsnál vagy a coruscanti menekülése során is Ahsoka életét mentette meg.

A ryloth-i emlékhez kapcsolódik talán a legtöbb konkrét háttértartalom, ugyanis Ahsoka első saját bevetése a Ryloth felett zajlott, ahol felelőtlen döntései miatt elvesztette az osztaga nagy részét. Bár később kijavította a hibát, az elesett klónokat már nem tudta visszahozni és sokáig emésztette magát a történéseken. Részt vett Anakin oldalán a földi csapásokban is, ezt a sorozatban csak említés szintjén kaptuk meg és ebből ragadták ki ezt a második jelenetsort. Az élet és halál kérdés itt nem csupán rá vonatkozik, hanem azokra is akiket a csatába vezet, és ezt remekül szimbolizálták a haldokló klónok is. Ahsoka annak idején hevesen, sőt lelkesen vetette bele magát az újabb és újabb ütközetekbe, sőt a Felucián is kockáztatta az emberei életét, ám itt az emlékben egyértelműen tiltakozik a helyzet ellen, hisz nem akar mások élete felett rendelkezni. 

A harmadik foszlány már a sorozat végén játszódik, a Mandalore ostrománál, ahol Ahsoka már nem volt a Rend tagja. Miután árulással vádolták kilépett, így sosem ért véget a kiképzése. Mikor Bo-Katan segítséget kért a Rendtől, Ahsoka ideiglenesen visszatért és egy kisebb osztaggal Maul ellen vonult a Mandalore-ra. Rex is vele tartott, akit először láthattunk élőszereplős formában. Ekkora már Ahsoka a tökéletes ellentétévé vált annak az ifjúnak, aki meggondolatlanul rohant a háborúba. Biztos kézzel vezette a rá bízott életeket, bár nem szívesen. A háború értelmetlensége eddigre már nyilvánvalóvá vált számára, sőt a civilekére is, akik szemén keresztül a jedik már csupán vérontó tábornokok voltak. A hagyatéka nem csupán azért a halál és a pusztítás, mert a mestere maga Vader nagyúr, hanem mert az egész generációja a háborúban formálódott. Ráadásul a Mandalore ostroma is az egyik eleme volt annak a láncreakciónak, ami végül Sabine családjának a halálához is vezetett.

ahsoka mandalore

Anakin ezek után újra párbajozni kezd Ahsokával, ezúttal Vaderként, így Ahsokának az egyik legnagyobb csalódásával kell szembenéznie (a Lázadókban a malochori sith templomban is összecsaptak egyszer – a szerk.). Megint legyőzi volt mesterét, és így kerül a végső választás elé. Vagy megsemmisíti a „hagyatékát“, és ezzel ő maga veszi át a helyét, tehát a halált választja, vagy elfogadja Anakin és a saját döntéseit, ezzel pedig elengedi a múltat, lehetőséget teremtve az életre. Szerencsére az utóbbi mellett dönt, és ezzel le is zárul Anakin tanítása. Ahsoka végre elsajátítja azt, amit annak idején Anakinnak kellett volna, ezzel bezárva egy kört, ráadásul Anakin végre elérte az eredeti célját, és megmentette egy szerettét a haláltól. Lényegében magától kapta meg a hatalmat amit annak idején Palpatine ígért neki. Mivel Anakin nem fejezte be Ahsoka tanítását, a saját leckéjét sem tanulta meg, most pedig mindketten továbbléphetnek.

Ahsoka a háború után igyekezett elzárni maga mellől mindenkit, és sokkal magának valóbb lett. Sokan nehezményezték, hogy a sorozatban miért nem hasonlít a régi önmagára, de itt a rész végére végre felcsillant Kicsi’Soka természete. A rész címe, vagyis az Árnyékharcos is valószínűleg erre utal, hiszen Ahsoka egészen eddig igyekezett kizárni a sötétséget, de úgy, hogy közben a fényt sem engedte be, ezzel sorvasztva önmagát.

Időutazott-e Ahsoka?

Nem. Ahogy egy korábbi cikkünkben már megírtuk, bármennyire is időutazós vagy multiverzumos húzásnak tűnik a Világok közötti világ, maga Filoni is is elmagyarázta, hogy miért nem az. A koncepció még eredetileg a Lázadók sorozatban bukkant fel, ahol Ezrának a segítségével sikerült kimenteni Ahsokát Vader mellől.

A világok közötti világ nem az időutazásról szól, egyáltalán nem ez volt vele a szándékom. Ez egy olyan hely, ahol minden összeáll. Az időn át visszhangzó különböző dolgokat hallhatsz. Ezen a helyen mindez egyszerre történik, folyamatosan. Ez nem egy anyagi dolog, vagy olyasvalami, ami lineáris. Minden egyszerre történik, mindig…Inkább a tudásról szól. Olyan tudásról, amit előnyödre is fordíthatsz, jóra használhatod, illetve tudásról, ami pusztuláshoz is vezethet.” – magyarázta Filoni.

Azt, hogy pontosan mitől került át a Világok közötti világba egyelőre nem fejtették ki, sőt valószínűleg nem is fogják, mindenesetre az öltözékével is szépen szimbolizálták a benne végbement változásokat. Fehér Ahsoka egyáltalán nem újdonság, mivel a Lázadók epilógusában is így láthattuk, bár tény, hogy bottal a kezében. Ebből kiindulva nem biztos, hogy tanulmányai végére ért már, sőt az sem, hogy a nyitó duplarészben az epilógus élőszereplős változatát láthattuk. Filoni számára Ahsoka bőven van annyira fontos karakter, hogy ügyeljen az ilyen részletekre, főleg, hogy a lány történetében a fehér jelentősége ugyanolyan fontos, mint Gandalf esetében, Filoni pedig nem titkolta soha, hogy Tolkientől vette a párhuzamot

ahsoka rebels epilogue

A következő idézet pedig tökéletesen összefoglalja, hogy mire gondolt.

„- Bocsáss meg! Szarumánnak hittelek! – Most Szarumán vagyok. Vagyis az, akinek lennie kellett volna.

A fenti sorok Gandalf visszatértekor hangzanak el, és teljesen rávetíthetők Ahsoka és Anakin/Vader kettősére.

Biztos, hogy Ahsokának van még mit tanulnia, de egyelőre sikeresen elfogadta a múltját és így immár készen áll rá, hogy megküzdjön a galaxis jövőjéért.

About Author

Vélemény, hozzászólás?