„Kell egy csapat!” – Aaron Allston: A Szellem osztag

Elolvastuk Aaron Allston regényét a Maxim kiadásában.

A Szellem osztag Wedge

Részlet A Szellem osztag c. regény borítójáról

Aaron Allston A Szellem osztag című regénye immár a Maxim Könyvkiadó kiadásában jelent meg újra magyarul (régi címe Lidérc osztag volt), gyönyörű keménykötéses kiadásban. A Maxim a kötet folytatásait is megjelentette, a Vasököl, illetve a magyarul hivatalosan ezelőtt még ki nem adott Solo, a parancsnok regényeket. Na de milyen is A Szellem osztag?

Legtöbben ismerünk olyan embert, akiről úgy hírlik, hogy nehéz eset. Ha egy munkaadónak ez a benyomása valakiről, általában el is dőlt, hogy más kapja az állást. Wedge Antilles őrnagy, az Új Köztársaság háborús hőse viszont olyanokból szervez új pilótaosztagot, akiket a Flotta már elkönyvelt „problémásnak”, és érne nekik a kényszerű leszerelés. Wedge nem szívott kesseli fűszert. Szerinte a jelöltek mindegyike megérdemel még egy esélyt. Sajátos egyéniségeikkel pedig pozitívan erősíthetnék egymást az új, pilóta- és kommandó-bevetésekre is alkalmasnak szánt egységben, a Szellem osztagban.

A siker el is kéne. A Köztársaság egyszerre harcol a Birodalom maradványával, és a hadurakkal – saját katonai diktatúrákat alapító volt birodalmi főtisztekkel. A legerősebb hadúr, Zsinj óriási fenyegetést jelent. Ravasz politikus, az egész Galaxis egyik legvéreskezűbb tömeggyilkosa, óriási flottájának pedig még szupercsillagrombolója is van. Híres hadvezére, Apwar Trigit admirális sorra aratja a győzelmeket, és sok köztársasági lépésről mintha előre tudna, ami komoly titkosszolgálati beszivárgásra utal. A Szellem osztag első feladata az, hogy derítsék ki, hogyan szerez bizalmas információkat Trigit, és lehetőleg kapják is el. Egyik sem könnyű feladat, hőseinknek pedig még a saját démonaikkal is meg kell küzdeniük …

Zsinj
Zsinj hadúr (Wookieepedia)

A könyv egyáltalán nem rövid, több, mint ötszáz oldal. Ez viszont pár nap alatt is simán végigolvasható – ha bejön a sztori és a szerző stílusa, akkor ennyire olvastatja magát! Én kifejezetten bírom Allston ironikus humorát, ami helyenként Rejtő Jenőre emlékeztet. Emellett a sztori komoly hangvételű marad. Újra és újra szembesülünk azzal, hogy véres háború van, sok és izgalmas harc- és csataleírás színesíti a könyvet, vadászgépharctól a csillagrombolós űrcsatán át a kommandós hadműveletig. Megtapasztaljuk, hogy a döntéseken emberi életek múlnak, és ha Zsinj megszerez egy területet, ott kőkemény diktatúra következik. Értékeltem azt is, hogy egyáltalán nem ad „sugárálló mellényt”, ha valaki fontos pozitív karakter. Az olvasót felnőttként kezeli a szerző, nem fogja minden hős túlélni a kalandot, és olyan is lesz, aki maradandó sérülést szerez. Van, aki szívfacsaróan tragikus véget ér. Továbbá találunk példát gonosz lázadó tisztre és tisztességesen viselkedő birodalmira, tehát nincs szó fekete-fehér ábrázolásról.

Tetszett a szereplők jellemfejlődésének bemutatása is. Minden Szellemről megtudjuk, miért nem kellett máshol, és emögött mindig valamilyen trauma áll. Egyikükön birodalmi orvosok végeztek elmebeteg kísérleteket, és szabták át testét és elméjét implantátumokkal. Egy másikukat kísérti a múltja, hogy fiatal srácként birodalmi propagandaszínész volt, és jól keresett azzal, hogy Palpatine rezsimjét népszerűsítette. Egy harmadikat fojtogat a saját maximalizmusa, és Wedge mellett a másik parancsnok Wes Janson hadnagy, aki miatt apa nélkül nőtt fel. Végül valamilyen szinten minden Szellem megbirkózik a problémájával, bár van, aki ezt nem sokkal éli túl.

Szellem osztag (Star Wars News Net)

Örültem annak is, hogy mind a pozitív, mind a negatív szereplők szemszögéből látunk bizonyos eseményeket, és tetszett, ahogy a tényleges fő ellenfél, Apwar Trigit admirális személyiségébe is beleláttunk. Trigit sajátos egyéniség, és jól eltalált, intrikus hadvezér főgonosz. Engem sok szempontból A klónok háborúja rajzfilmsorozat Trench tábornokára emlékeztetett a szemléletmódja, bár Trench bátrabb egyéniség volt. És becsületesebb is, bár ezzel alacsony mércét ugrott meg.

Ha szeretitek az izgalmas harcjeleneteket, a nyomozós történetszálakat, az ironikus humort, és azt, ha a szereplőknek a saját személyiségüket illetően is meg kell oldaniuk dolgokat, akkor csak ajánlani tudom a könyvet. Én már nagyon várom, hogy olvassam a folytatást, merthogy sorozat része.

About Author