Lesz-e második évada Az akolitus sorozatnak?
Az akolitus alkotója beszélt a folytatásról.

Forrás: StarWars.com
Véget ért Az akolitus első évada a Disney+-on, amelynek fináléja ugyan több fontos szálat elvarrt, de legalább annyit nyitva hagyott egy lehetséges folytatásnak. A sorozat alkotója és showrunnere, Leslye Headland erről beszélt nemrég.
Vajon lesz második évad?
Headland az Entertainment Weekly lapjának adott interjút július 21-én, amelyben Az akolitus második évadáról és a történet folytatásáról faggatták. Korábban még június 27-én nyilatkozott szintén ennek a lapnak, ahol meglehetősen ködösen fogalmazott a sorozat folytatásáról. A mostani interjúban viszont elég egyértelmű választ adott arra a kérdésre, hogy hallott-e már attól, hogy zöld utat kapott Az akolitus második évada?
„Semmit.” – fogalmazott Headland szűkszavúan. Majd így folyatta:
„Szünetet kell tartanod” – mondta Headland – „Különösen egy ilyen eset után. Nem is tudom, hány éve jár az agyam, Star Wars, Star Wars, Star Wars, Star Wars, akolitus, akolitus, akolitus – csak állandóan problémákat oldottam meg, állandóan ezen gondolkodtam. Nagyon furcsa, hogy most egy olyan helyen vagyok, ahol nem kell ezt tennem. Mindig azt mondom a kezdő íróknak: »A legfontosabb dolog, amit tehetsz, hogy ülsz és nem csinálsz semmit. Mert abban a pillanatban, hogy elkezdesz gyártani egy történetet, stresszelni fogsz, és a történet nem kezdődhet így«.”
A showrunner szavaiból úgy tűnik, hogy most egy kis szünetet, pihenőt tartana Az akolitus első évada után. A sorozat gyártása közel 4-5 évet ölelt fel, hiszen Headland már 2019-ben pedzegette, a Lucasfilm pedig 2020-ban jelentette hivatalosan a szériát. Headland elmondta, hogy persze nem áll le a tervezgetés, folyamatosan jár az agya a történet folytatásán. Még az évad premierje előtt beszéltek Az akolitus producerei arról, hogy az írócsapat már dolgozhat a második évadon, azóta erről nem hallottunk. A Lucasfilm és a Disney egyelőre nem erősítették meg hivatalosan, hogy Az akolitus második évadot is kaphat, ez függhet a sorozat eddigi fogadtatásától, a gyártási költségektől és természetesen a nézői számoktól is. Headlandnek viszont több évadra vannak tervei, hogy tovább meséljék a megkezdett történetet.
Miről szólhatna Az akolitus második évada?

Az első évad fináléja ugyan pontot tett a jedik nyomozására. A brendoki esetért felelős négy jedi (Indara, Torbin, Kelnacca és Sol) halottak, illetve a nyomozásban résztvevő többi jedi is (Yord, Jecki és a többiek) és olybá tűnik, hogy a nyomozást jóváhagyó majd irányító Vernestra Rwoh igyekszik eltussolni a történteket. Vern a Szenátus felé úgy állította be az esetet, hogy azt egy renegát jedi, vagyis Sol követte el, így a nyomozást lezártnak tekintik. Persze Rwoh mester tudja, hogy mi az igazság és erre jó oka is van, hogy eltitkolja. Akik olvasták A Köztársaság Fénykora könyveit és képregényeit, azoknak feltűnhetett, hogy Az akolitusban látott Vernestra jelentősen eltér fiatal énjétől. Igaz a két mű között száz év telt el és sok mindenen ment át, amire a sorozat nem igazán tért ki. A fináléban azonban utaltak rá, hogy Vernestra lehetett Qimir, vagyis a Sötét oldalra áttért Idegen mestere. Erre utalhattak az Idegen sérülési a hátán, amelyeket valószínűleg Vernestra fényostora okozott. Qimir korábban jedinek tanult, de Vernestra ellene fordult feltehetően azért, mert megérezte a Sötét oldalt tanítványában. A második évadban ennek terhelt mester és tanítvány kapcsolatnak a múltját mindenképpen szükséges lenne jobban kifejteni, Headlandnek pedig vannak erre tervei.
„Nem tudom megerősíteni vagy cáfolni, hogy ezen gondolkodunk” – mondja Headland – „de azt hiszem, ha folytathatjuk a történet elmesélését, többet fogunk látni Vern és az Idegen történetéből, és hogy ez hogyan befolyásolja a mostani döntéseit.”

Ám a finálé jóval érdekesebb karaktereket is behozott, hiszen nagyon rövid, pár másodpercre felbukkant Darth Plagueis sith nagyúr és Yoda mester is. Plagueis történetét a Legendákból ismerhetjük jobban, abból is leginkább James Luceno Darth Plagueis művéből. Palpatine későbbi mestere itt pont úgy nézett ki, mint ahogy a Legendák alapján elképzeltük: egy muun sith nagyúr, sárga szemekkel, csuklyában kikandikált az ismeretlen bolygó egyik barlangjából, távolból figyelve Oshát és az Idegent. Ugyan a sorozat nem tért ki arra, hogy Plagueis milyen viszonyban állhat az Idegennel, így erre még várjuk a választ.
„Sok kérdésre akartunk választ adni. Meg akartuk mutatni Qimir mesterét. Erre nem akartunk egy második évadot várni. Be akartuk fejezni az ikrek történetét. Nem akartunk mindenkit a levegőben hagyni. Végigülték ezt az egészet, és meg akarjuk jutalmazni az embereket, amiért végignézték.” – mondja Headland.
A fenti mondat utalhatott arra is, hogy korábban Vernestra volt Qimir jedimestere, így nem lehetünk abban még biztosak, hogy Qimir valóban Plagueis tanítványa. Mindazonáltal az Idegen végig igazi sithként viselkedett, harcolt az sorozatban, így logikus lenne, hogy ő Plagueis tanítványa. A sithek Kettő Szabálya alapján azonban csak ketten lehetnek, egy mester és egy tanítvány. A mester minden tudását átadja a tanítványának, aki áhítja a mestere hatalmát, míg egyszer ellene fordul és ő is új tanítványt, vagy jelöltet, akolitust fogad. Qimir ezért mondta azt korábban, hogy szüksége van egy akolitusra. Először Mae-t szemelte ki, de ő elbukott a próbákon, ellene fordult. Ikertestvére, Osha viszont alkalmasabbnak bizonyult, sokkal fogékonyabb a Sötét oldal iránt, hiszen képes volt megölni volt mesterét, Solt, közben kivéreztetni Sol fénykardjának kyberkristályát is. Plagueis jelenléte a háttérben izgalmas történetet sejtet.

Tudjuk, hogy Plagueis volt az, aki komolyabban kísérletezett azzal, hogy ez Erővel rávegye a midikloriánokat arra, hogy életet teremtsenek. Osha és Mae születése pont egy ilyen kísérletnek adhat kezdő lökést, amelyre a sorozatnak érdemes lenne nagyobb figyelmet fordítania. Mintegy előrevetítve a Kiválasztott, vagyis Anakin Skywalker titokzatos fogantatását is. Osha és Qimir között akár egy romantikus kapcsolat is szövődhet, erre utalt a végső jelenet is. Ám ez a kapcsolat végül kudarccal kell, hogy végződjön, hiszen Plagueis későbbi tanítványa Palpatine lesz, így a történet egy pontján az ellene forduló Qimir és Osha valamilyen módon elbuknak majd.
Vernestra az évad végén ellátogatott Yoda mesterhez is, de azt már nem tudjuk, hogy miről beszéltek. Lehetséges, hogy Vernestra valamennyit felfedett az igazságból a Jedi Rend vezetője előtt, amely már az előzményfilmek időszakát vetíti előre. A jedik egyre inkább figyelmen kívül hagyták a Sötét oldal felemelkedését és a sithek mesterkedését a háttérben, amely a klónok háborújához és a 66-os parancshoz vezetett. A sorozat ugyan eddig csak utalgatott erre, és a szkeptikus, jediellenes Rayencourt szenátor (David Harewood) szavai is előrevetítették, hogy ha a jedik így folytatják, elbuknak egyszer.
„Más dolgok is levegőben lógnak még, különösen az olyan dolgok, mint például Manny neve, Yoda, Plagueis, és mi Vernestra háttere és a szenátussal való kapcsolata, és hogyan fog ez kibontakozni a jedik belső vizsgálatával – hova vezet ez? Szóval sok minden volt: Hogyan fog ez illeszkedni ahhoz, amit később látunk? Ez volt az a lépés, amit meg akartam hagyni a folytatásra, valamint Osha és az Idegen kapcsolata. Úgy éreztem, hogy ez is egy nagyon jó dolog volt, amit még fel lehetett vezetni. Leginkább még egy teljes évadra van szükségem ehhez” – mondta Headland.
Láthatóan vannak még itt bőven tervek, történetek Az akolitus folytatására. Ha a Disney és a Lucasfilm zöld utat adnak a sorozat folytatásának, akkor érdemes lenne megfontolni, hogy más írókkal, értőbb rendezőkkel, kreatív tanácsadókkal egészüljön ki a csapat, mert ezen a téren voltak hibái, gyermekbetegségei a sorozatnak. Azonban, amíg nem kapunk hivatalos megerősítést csak találgatni tudunk Az akolitusról, amelynek jövője egyelőre a sötétség homályában van. A következő élőszereplős Star Wars sorozat a Disney+-on a Skeleton Crew lesz, amely várhatóan 2024 végén jön a streamingre.
