Leslye Headland: Az ismeretlen bolygó nem az Ahch-To
Qimir és Osha kapcsolata nagymértékben inspirálódott Rey és Kylo viszonyából.

Forrás: Screenrant
Az akolitus showrunnere, Leslye Headland a Collidernek adott interjút, melyben beszélt szimbolikáról, Osha és Qimir kapcsolatáról, illetve azt is megerősítette, a hatodik epizódban látott bolygó nem az, amire elsőként gondolnánk.
Az akolitus és Az utolsó Jedik párhuzamai
Headland már korábbi interjúkban is beszélt arról, hogy mindig is érdekesnek vélte egy jedi sötét oldali fordulata kapcsán azt a kifejezést, hogy „elcsábította a sötét oldal”. Így ez egy olyan elem volt, amit hasznosítani szeretett volna Qimir stratégiájában Osha megtérítése kapcsán. Ezt szolgálta a meztelen fürdőzés is amellett, hogy ezáltal a legsebezhetőbb oldalát mutatta a lány felé és gyakorlatilag kihívta őt, rákényszerítette, hogy átértékelje azokat a tanokat, melyeket jediként sajátított el. Nyilvánvalóan ez nem sikerül neki azonnal, ez egy folyamat része, az epizód végére viszont Osha saját maga felé érzett csalódottságát egyre inkább a jedik irányába próbálta csatornázni. Ezt tetézi saját sebezhetőségének kiemelése is.
Elmondta, Qimir és Osha kapcsolatában nagymértékben inspirálódott Rey és Kylo viszonyából, különösen Az utolsó Jediket illetően.
„Őszintén szólva, Kylo és Rey esetében egyetlen pillanat volt az a mag, ami elültette ennek a kapcsolatnak a fáját. Ez pedig Adam Driver alakítása, amikor azt mondja: »Csatlakozz hozzám«. Aztán vágás a lányra, és hozzáteszi: »Kérlek«. Hihetetlenül sebezhető, szinte szívszorító módon, ez az a pillanat, amikor megérted, mennyire magányos és elveszett ez a fickó, miután megölte az apját. Ezt már a Leia-pillanat előtti alakításában is láthattad, de számomra itt jött ki leginkább, amikor ott állt előtte, és megmutatta magát egy ilyen érzelmileg sebezhető állapotban” – fejtette ki a showrunner.

A hatodik epizód kapcsán sokan arra tippeltek, hogy az ismeretlen bolygó, ami Qimir rejtekhelyéül szolgál, valójában az Ahch-To, ahol Luke rejtőzött Az utolsó Jedikben. Headland viszont cáfolta ezt:
„Ez nem az Ahch-To. Tudom, hogy hasonló, és szándékosan hasonlónak szántuk a terep és az elszigeteltség érzése szempontjából, és hogy víz veszi körül, illetve kevésbé buja zöld, inkább sziklás. De az elképzelés szerint ezen a bolygón kortózist bányásznak, nem hiszem, hogy ez az Ahch-To esetében így van. Részben azért ez a bázisa, mert a kortózis egy nagyon ritka fém. Ezt nem kifejezetten mondjuk el a sorozatban, de ez az egyik oka annak, hogy nem az Ahch-To.”


Hozzátette, azért nevezték meg ismeretlen bolygóként, mert a jedik számára valóban egy ismeretlen, feltérképezetlen világról van szó. Mindez meglehetősen összecseng egy népszerű rajongói elmélettel, mely szerint a bolygó a Bal’demnic lehet. Ez a világ a Legendák kontinuitást erősítő Darth Plagueis című regényben játszott fontos szerepet. Itt ölte meg ugyanis a címszereplő mesterét, Darth Tenebroust, méghozzá éppen egy kortózisbányában, amire megpróbálták rátenni a kezüket azelőtt, hogy a jedik tudomást szereznének a létezéséről. Ezen felül a regény leírása a bolygóról szintén passzol a sorozatban látottakhoz.
Diád, sithek és boszorkányok, mi lehet a kapocs?
Azzal kapcsolatban, hogy mit értett pontosan Qimir, mikor azt mondta, a társak erejére vágyak, a showrunner elmondta, ez első körben valóban a Kettő Szabálya alatti két sithre utal, viszont van egy olyan másodlagos jelentéstartalma is, ami a sorozat során még később fog kiderülni. Ennek kapcsán rátért egy másik népszerű rajongói elméletre, az Erő-diáddal kapcsolatban:
„Szerintem az Erő-diád fogalma nagyon fontos a történet szempontjából, még ha nem is feltétlenül nevezzük nevén. Szerintem a sithek sokkal jobban tisztában vannak azzal, hogy mi az a diád, a jedik még nem jöttek rá, hogy milyen erős lehet ez a különleges kapcsolat két Erő-érzékeny lény között. Sok olyan dolog van a Köztársaság fénykorában, amit a jedik mitológiának tartanak, vagy nem tudják leírni, míg a sithek tudják, hogy ezek léteznek. A sithek az Erő néhány olyan aspektusára és az Erő manipulálásának olyan módjaira is rá vannak hangolva, amire a jedik még nem.”
Ez meglehetősen összecseng a kánon azon koncepciójával, miszerint a sithek szándékosan is igyekeztek diádot létrehozni mester és tanítvány között, ám mesterségesen erre nem voltak képesek. Éppen emiatt érdeklődést mutathattak a Brendok boszorkányai felé is, akiknek mágia révén sikerülhetett ezt megalkotni.
„Úgy gondolom, hogy a sithek a rejtőzködésük során alapvetően megpróbálnak annyi tudást összegyűjteni, amennyit csak tudnak, mert nincs ezer meg ezer tagjuk. És azt hiszem, hogy a Brendok boszorkányklánja ennek egyik forrása lehet” – fejtette ki.
Headland ennek kapcsán elmondta, nagyon fontos volt számára az öltözetek vizuális jelentősége is. A boszorkányok lilát viselnek, hasonlóan, mint például Palpatine is oly gyakran az előzményfilmekben. Ezzel azt próbálta sugallni, hogy hovatartozásuk nem teljesen egyértelmű.
Mindenesetre a jövő heti, hetedik epizódban többet is megtudunk majd arról, hogy mi történt azon a végzetes napon 16 évvel korábban. Reméljük az is kiderül, hogy mi köze lehet ehhez a sitheknek.
