A Morgan Elsbeth-et alakító színésznő valójában egész életében az Ahsokára készült

Az Ahsoka szereplői még a sztrájkok kezdete előtt adtak interjút az Entertainment Weeklynek, mi pedig ezúttal a Sötét oldal szavait szemléztük meg.
Az Ahsoka igen impozáns sötét oldali szereplőgárdával büszkélkedhet Lars Mikkelsen, Ray Stevenson, Ivanna Sakhno és Diana Lee Inosanto személyében. A négy színész az Entertainment Weeklynek adott interjúban engedett egy kis betekintést a karakterébe, bár tény, hogy sokat egyikük sem mondhatott.
Inosanto többek között azzal viccelődött, hogy egész életében Morgan szerepére edzett. Kevesen tudják, de a színésznő a harcművészeti legenda Dan Inosanto lánya, illetve Bruce Lee keresztlánya, így tényleg mondhatni a vérében és a családjában futó hagyomány a kardforgatás. Édesapjával azonban nemcsak a harcművészetek, de a Star Wars szeretetén is osztoztak, annak idején együtt látták moziban az eredeti trilógiát. Utána Inosanto megkapta első, akkor még műanyag fénykardjait is.
„Ironikus, hogy dupla pengéjű kardokkal játszottunk már akkor is, mintha tudta volna, hogy egyszer így kell majd megküzdenem Rosarióval(Ahsoka)” – nevetett Inosanto. – „Talán az Erő tényleg létezik.”

Morgan Elsbeth karaktere eredetileg A Mandalóriban tűnt fel először, és miután Ahsoka legyőzte az Új Köztársaság fogságába került. A sorozatban azonban a karaktere több kérdést is felvetett, melyekre csak most az Ahsokában fogunk válaszokat kapni.
„A legszebb az egészben, hogy Dave végig ott asszisztált, lényegében adagolta (Morgan) háttértörténetét, bár vigyáznom kell, mit mondok…” – mondta Inosanto, aki egyébként eredetileg a karaktere nevét sem tudta, mikor már megkapta a szerepet. – „Talán annyit mondhatok, hogy nagy manipulátor és szívtelen, de mégis elhivatott és végtelenül hűséges valamiért Thrawnhoz. És semmi sem állíthatja meg…szép lassan majd kiderül az ő háttere is, eléggé izgulok, de szerintem a rajongóknak végül tetszeni fog. A kapcsolatuk mibenlétéről nem is beszélve.”
Thrawn főadmirális karaktere eredetileg Timothy Zahn regényeiben jelent meg, majd animációs formában a Lázadókban debütált, Lars Mikkelsen megformálásában. A dán színész most élőszereplősen is életre kelti a karaktert, így érdekes kihívásokkal nézett szembe.
„Mikor Dave végül felkért a szerepre, kérdés sem volt, hogy vállalom-e. Nagyon izgulok. Már eleve nagyon érdekes az átmenet a lázadókbeli és az élőszereplős karakter között. Csak remélni tudom, hogy működni fog. De lényegében szerintem ugyanaz a karakter maradt: mindig mérföldekkel mások előtt jár, kegyetlen, de csak ha feltétlenül szükséges. Igazából a kreativitásból táplálkozik ami körülötte van, nem az egyéneket használja ki, hanem a jó képességeiket, a kreativitásukat – csak rossz célokra.”
A főadmirális esetében volt még egy tényező ami miatt Mikkelsen eleinte aggódott, de végül megérte órákat töltenie a sminkszékben.
„Hát nem én vagyok az egyetlen színes karakter ugye, van zöld, van narancssárga. Sokan átmentek már ezen (azon, hogy befestik)” – magyarázta. Ennek ellenére nem volt biztos benne, hogy Thrawn fenyegető kiállása élőben is működni fog, egészen addig míg terepre nem ment. – „Látni akartam, hogy néz ki a kamerában…és működött! Lenyűgözött.”

Az Ahsoka nemcsak Morgan Elsbeth és Thrawn karakterét igyekszik mélyíteni, de behozott a képbe két új szereplőt is, Baylan Skoll (a néhai Ray Stevenson) és Shin Hati (Ivanna Sakhno) képében. Mester és tanítványa között érdekes dinamikát figyelhettünk meg már az első részekben is, ráadásul Skoll mint túlélő jedi, úgy tűnik ragaszkodik egyes régi hagyományokhoz is. Stevenson szintén nem először jár a Star Wars világában, hiszen ő adta a hangját A klónok háborújában és a Lázadókban a mandalóri Gar Saxonnak is.
„Szerintem csak egy jó fickó játszhat el egy igazán rossz fickót. Nem tudtam, mire számítsak. Az első dolog amivel szembesülnöm kellett, hogy a jelmezeink milyen csodálatosak, illetve ahogy végignéztem a díszleteken csak annyi volt a fejemben, hogy ezeket mégis ki tervezte? Az a technika és kreativitás ami ilyenkor körülvesz lélegzetelállító. És ez önbizalmat is ad mikor benne jársz. Az én szerepem is izgalmas…ő valahogy úgy működik, hogy ha nem állsz az útjába, nem fog veled törődni, mindegy mit csinálsz. Ha pedig igen akkor is félrelök, mert őt csak egy dolog érdekli és arra fókuszál.” – mondta Stevenson.

Ivanna Sakhno Shint, a még útját kereső tanítványt alakítja, kinek eredettörténete elvileg szintén kiderül majd.
„Ő (Shin) nagyon számító. És nagyon türelmetlen, még csak az elején jár annak, hogy megismerje önmagát” – vélte Sankhno. – „Egy intenzív karakter, nagyravágyó erőhasználó, aki képzett is, szeretném ha a nézők folyamatában ismernék meg őt. Ő Dave karaktere, és remélem, hogy a sötétsége ellenére megértik majd őt, vagy azokat akikben sötétség lakozik. Ennek a mélyebb okait.”
Inosanto a végén még hozzátette, hogy miért is választották őt a harci ismereteivel a szerepre:
„Lesz egy hosszú harcjelentem is…” – mondta mosolyogva. – „Elég feszült lesz a hangulat…”
Az Ahsoka új részei szerdánként kerülnek fel a Disney+-ra, mi kíváncsian várjuk, hogy miként folytatódik e gonosz gárda története.