Darth Maul Grievous maszkja alatt?

Henry Gilroy író és producer mesélt a Slashfilmnek többek között arról, hogy milyen kihívásokat jelentett számára Maul karaktere.
Henry Gilroy, Dave Filoni és George Lucas mellett az egyik kulcsfigurája volt A klónok háborúja megalkotásának, később pedig a Lázadók társproducere lett. Mindkét sorozat eleinte legvitatottabb, de végül egyik legjobb része lett Darth Maul visszahozása a galaxisba. Lucas annak idején ugyan évekig tagadta, hogy ez valaha megtörténhet, félúton mégis meggondolta magát. Gilroy ekkor már nem dolgozott közvetlenül a cégnek, de Filoni rögtön őt kereste fel.
„Azt mondja: Szóval George vissza akarja hozni Mault. Erre én: Tudtam, hogy ezt fogja tenni. Tudtam. Onnan tudtam, hogy George szereti viszontlátni a teremtményeit. És azok általában fantasztikusak, úgyhogy vitatkozni nem nagyon lehet vele.” – nevetett Gilroy.
Amíg Filoniék a hírhedt zabrakot próbálták beilleszteni a sorozat narratívájába, Gilroynak egy 8 oldalas képregényben kellett megoldani a legnagyobb kérdést ami felmerült: Hogyan élte túl? A megoldás pedig az lett, hogy Mault szó szerint a gyűlölete táplálta.
„A mérgező hulladék ami körülvette kiégette a sebeit valahogy, beleivódott teljesen. Majd belekerült a présgépbe és elvitték egy szemétbolygóra. És George-nak ez tetszett.” – mesélte az író.
A sorozat mellé kiadott magyarázó képregények egyébként már nem a kánon részei.
Ha a látványtervezőkön múlt volna, Maul sorsa egészen máshogy alakul. Grievous tábornok kezdeti tervei között szerepelt egy olyan verzió, amiben maga Maul bújt volna meg a kiborg testben. (Maul első műlábai vissza is utalnak ezen tervekre.)
„George fontolgatta, hogy Maul legyen a páncél mögött. Igazából volt is értelme, félbevágták és egy robottestben él. Örülök, hogy Grievous végül önálló karakter lett, de érdekes volt ahogy a srácok majdnem rábeszélték erre George-ot.” – mondta Gilroy.
Gilroy nem csak a sith visszahozásában segédkezett, de Filonival együtt írták a Lázadók Ikernapok című epizódját, melyben az elhagyott tanítvány végső nyugalomra tért. Kettejük ötlete volt, hogy Obi-Wan és Maul végleg szembenézzenek egymással, de újat is akartak mutatni.
„A klónok háborújában a csúcson láttuk őket, gyorsak, ravaszak voltak. De ők is megörekedtek és már…szóval nem ugyanolyanok. A küzdelem nagy része már azelőtt lezajlott a fejükben, hogy elkezdődött volna.” – magyarázta.
Bár Maul túlélésének mikéntje még mindig elég megkérdőjelezhető, a készítők mindent megtettek, hogy ezen könnyen át lehessen lendülni – az ijesztő külsejű, egymondatos sith lovagból igazi karaktert faragtak, és tragédiáján keresztül közel hozták őt a rajongókhoz.
„Örülök, hogy végül sikerült megérintenünk a rajongókat.” – zárta Gilroy a beszélgetést.