Mi lesz a Sötétkard sorsa?

A mút héten befutott A Mandalóri harmadik évadának friss előzetese, melyet már az első 24 óra alatt 84 millióan néztek meg. A trailerből számos érdekes dologra lehet következtetni, különösen, ha összevetjük a korábbi kedvcsinálóban látottakkal. Az egyik ilyen Mandalore és a Sötétkard sorsa. Ennek lehetőségeit vesszük számba!
Ott hagytuk abba egy éve Din Djarin történetét, hogy a Boba Fett könyvében újra egyesült Groguval, Peli Motto segítségével épített egy új hajót (egy N-1 csillagvadászt!), s továbbra is nála van a Sötétkard.
A Sötétkard múltja
Na de miért is olyan fontos ez a Sötétkard? A fegyvert az első mandalóri jedi, Tarre Vizsla készítette, akinek halálát követően a Vizsla klán megtámadta a Jedi Nagytemplomot, hogy visszavegye – a nézetük szerint – a klánt és a népet illető fegyvert. A Sötétkard hamar különös nimbuszra tett szert a nép körében, a hiedelem szerint a birtokosa Mandalore jogos uralkodója. Az is a legendához tartozott, hogy a kardot párbajban kellett elnyerni az előző tulajdonostól ehhez. A klónháború idején a Halálőrség vezetője, Pre Vizsla birtokolta, akinek a fegyver csak egy újabb jogalap volt a pacifista Satine Kryze hercegnő és az Új Mandalóriak elleni lázadásához. Pre Vizslát az Árnyék Kollektíva feje, Maul gyilkolta meg egy párbaj során, megszerezve tőle a Sötétkardot, illetve a Mandalore-t. A bolygót ugyan Ahsoka Tano és Rex százados segítségével Maul uralma alól felszabadította Bo-Katan Kryze és a hozzá hűséges mandalóriak, a Sötétkard azonban nem lett meg.
Ezt ugyanis a korábbi sith nagyúr a szülőbolygóján, a Dathomiron helyezte biztonságba. Itt talált rá Sabine Wren, akinek mindenféle éjnővér-szellemekkel kellett megküzdenie birtoklásáért. Később Sabine a fegyvert családjához a Wren klán krownesti kúriájába vitte. Sabine anyja, Ursa Wren megpróbálta elcserélni Gar Saxonnal, a Mandalore birodalmi kormányzójával a fegyvert lánya biztonságára, ám Saxon le akart számolni a Wrenekkel. Végül Sabine párbajban győzte le Saxont, s így visszaszerezte tőle a Sötétkardot, melynek immár egyértelműen jogos birtokosává vált.
Sabine és klánja vezetésével nem sokkal az Egy új remény eseményei előtt lázadás tört ki a Birodalom és a hozzá hűséges mandók ellen. A lázadás vezetését a lány Bo-Katannak engedte át, s neki adta a Sötétkardot is, melyet a hercegnő így nem párbaj által szerzett meg – a Fegyverkovács szerint ez okozta a Mandalore vesztét. A Birodalom ugyanis leverte a mandó lázadást, s kegyetlenül megtorolta az Ezer könnyek éjszakájaként elhíresült események során. A pusztításban kulcsszerepet játszott Gideon moff, aki valószínűleg ekkor tehette rá mancsát a Sötétkardra is.
A Sötétkard jelene
A Sötétkardot A Mandalóri második évadának végén, mintegy véletlenül szerezte meg hősünk, amikor legyőzte Gideon moffot és elvette tőle a fegyvert, amire Bo-Katan Kryze is áhítozott. S nem csak ő, a Boba Fett könyvében Paz Vizsla is megküzdött érte Dinnel, a Fegyverkovács új búvóhelyén. Dinnek nehezére esett használni a fegyvert, nehezebbnek érezte, mintha harcolna a kard ellene. A Fegyverkovács fel is világosította Mandót a fegyver véres történetéről, ahogy az is kiderült, hogy Din immár nem méltó arra, hogy a Törzs tagja legyen, mert levette a sisakját. Becsülete helyreállításához fel kell keresnie az elpusztult Mandalore-t, s meg kell mártóznia egy barlang tavában.
Egyelőre itt tartunk tehát. A Sötétkard birtokosa jelenleg az éppen Mandalore-ra tartó Din Djarin, míg Bo-Katan, illetve feltehetően mások is szeretnék tőle megszerezni. A megosztottságot növeli, hogy a túlélő mandók két csoportja is fúj egymásra, Bo-Katan saját hívei, illetve a Fegyverkovács vezette, régebbi utat valló Törzs tagjainak is más elképzelése van a helyes útról, s arról, hogy mi is tesz valakit mandalórivá.
A Sötétkard jövője
A friss előzetes szerint a harmadik évad egyik fontos kérdése is az lesz, mit is jelent mandalórinak lenni. A korábbi trailer pedig egy Bo-Katannal – egy kifejezetten morcos Bo-Katannal – való összecsapást vízionált. Igen ám, de az új előzetesben már olyan képsorokat is látunk, amelyen a mandók különböző frakciói együtt harcolnak, s egy képkockán – ha kellően kinagyítjuk – Dint, Bo-Katant és Paz Vizslát is közös küldetésen találjuk. Mi is történhetett? Egyelőre csak találgathatunk persze, de nézzük az opciókat.
Az előzetes egyik kinagyított képkockáján együtt látjuk Dint, Bo-Katant és Paz Vizslát
Din átadta Bo-Katannak a kardot
Ez az eshetőség szinte ki is zárható, Bo-Katan nem kíván kétszer ugyanabba a folyóba lépni, s nem fogadja el másodjára ajándékként a fegyvert.
Bo-Katan párbajban nyeri el Dintől a kardot
Ez már egy reálisabb forgatókönyv, egy ilyen párbajt nem kell életre-halálra, utolsó vérig vívni. Din Djarin sem ölte meg Gideon moffot, amikor elvette tőle a fegyvert, ahogy Paz Vizslát sem, amikor az párbajra hívta, s alul maradt.
Bo-Katan lemond a kardról vagy nem sikerül visszaszereznie
Szintén valószínű (sőt talán az előzőnél is valószínűbb megoldás), hogy a Sötétkard továbbra is Din Djarinnál marad. Történhet ez azért, mert Bo-Katan immár beletörődik kudarcába, s lemond a fegyverről, s vele a trónról. Egyelőre azonban sem a nő karaktere, sem az első előzetesben hallott monológja nem utal ilyesmire. Nagyobb az eshetőség arra, hogy Paz Vizslához hasonlóan ő is párbajra hívja Din Djarint, megtörténik a harc, melyben Bo-Katan alulmarad, s így bele kell törődnie a kard elvesztésébe.
A kérdés elnapolása egy új veszély miatt
Újabb eshetőség, hogy a döntést s a Bo-Katan – Din Djarin párbajt tovább halogatják. Ezt indokolná valami újabb, a mandalóriak egészét érintő fenyegetés, ami miatt a Bo-Katanhoz hűséges mandóknak és a szektás Törzsnek is össze kell fognia. De még az is elképzelhető, hogy Din a megtisztulása során talál rá valami olyan titokra, ami újra egységbe sorolja az őt kitaszítő Törzzsel és a hatalomra pályázó Bóval.
Újra Gideonnál?
Az említett fenyegetés Gideon moff visszatérése is lehet, aki akár újra meg is kaparinthatja a Sötétkardot, tehát megindulhat újra a hajsza ezért. Ez elég olcsó megoldása lenne a konfiktusnak, bár teljesen nem áll távol a sorozat alkotóitól az ilyesmi.
Sabine visszatér?
Sabine Wren élőszereplős formában is fel fog tűnni a mandóverzumban, legalábbis az Ahsoka sorzoztatban biztosan, méghozzá Natasha Liu Bordizzo alakításában. A színésznő viszonylag korai bejelentése alapján akár arra is gyanakodhatunk, hogy Sabine már A Mandalóri harmadik évadában is felbukkanhat, talán a Dave Filoni által is írt 4. vagy 7. epizódok valamelyikében. Sabine akár még magának is követelhetné a korábban Bo-Katannak átadott fegyvert, bár valljuk be ez egészen karakteridegen lenne a színeshajú leányzótól.
Királyi mennyegző?
Egy olvasónk egy olyan teóriát is felvetett, miszerint nemcsak erőszakkal, de amolyan hagyományos módon, házassággal is rendezhetnék a Din és Bo-Katan közötti konfliktust. Erre azonban a minimálisnál is kevesebb esélyt látunk, ilyen románcnak nyoma sem volt eddig ki a két karakter között, ráadásul mindkettő magányos farkas típus. A politikai érdekházasságokat pedig hagyjuk csak meg Mon Mothmának.
Nos mi ennyit szedtünk össze, további ötleteiteket várjuk kommentben!
Kádas István
Sabine-nál eleve nem lehetett jogosan a kard, hsizen azt LOPTA Maultól!
Az utolsó jogos mandalori uralkodó Maul volt!