Ki a legmagasabb Star Wars karakter?

Különös kérdéssel foglalkozunk mai cikkünkben, mely rendre felbukkan – különféle formában – a kommentek között. A sok összehasonlítás és kérdés hatására mi is kíváncsiak lettünk, így megnéztük, ki, milyen magas a Star Warsban, és bizony meg is lepődtünk némelyik esetben.
A lehetőségek szűkítése végett szigorúan csak értelmes fajba tartozó, fő-vagy mellékkaraktereket (olyanokat akik egy-egy epizódszerepnél többet kaptak) vettünk számba, testi implantációikat is beleértve úgy, ahogyan a képernyőn láthatóak. Droidokat és állatokat nem vettünk figyelembe, illetve olyan karaktereket sem, akiknek szemmértékkel ugyan megállapítható a magasságuk, de nincs róla semmilyen hivatalos adat. A cikk végén hozzáfűztünk egy kis kiegészítést listánkhoz, de akkor térjünk is rá, hogy alakult a sorrend!
1. Csubakka: Han Solo hűséges társa 2,3 méteresre nőtt, így ő a legmagasabb a főszereplők közül.
(1,5. Lama Su: A Kamino miniszterelnöke érdekes eset, ugyanis elég vékony jégen táncol az általunk felállított kritériumokat nézve. A Rossz Osztagban betöltött szerepe miatt azonban úgy érezzük kilépett a háttérszereplők közül és megérdemli, hogy felkerüljön a listára. 2,29 méteres magasságával egyébként is szorosan követi Csubakkát.)
2. Savage Opress és Snoke Legfőbb Vezér: Talzin anya varázslattal felerősített zabrak harcosa és Sidious genetikailag mesterségesen kreált bábja osztoznak a második helyen, a maguk termetes 2,18 méteres magasságával. A Legfőbb Vezért egyébként mi nagyobbnak gondoltuk.
3. Grievous tábornok: A hírhedt kaleesh kiborg még felfért a dobogó harmadik fokára a maga 2,16 méteres termetével. Az ő esetében alapvetően csalóka, hogy szinte sosem húzza ki magát.
(3,5. Nala Se és Taun We: A két kaminói nő helyzete hasonló Lama esetéhez. Mivel Nala megmentette Omegát és úgy tűnik később is láthatjuk még a Rossz Osztagban, így őt előbb is vettük fontolóra, mint Lama Su-t. Taun We, bár a három fő kaminói közül a legkidolgozatlanabb, de ugyanolyan magas, mint Nala, vagyis 2,13 méter. Kettőjüknek is megítéltünk egy zárójeles fél-helyezést.)
4. Zeb, avagy Garazeb Orrelios: A Szellem legénységének verőlegénye 2,1 méteres magasságával is egész szép helyezést ért el.
5. Darth Vader: Sokan valószínűleg a sötét nagyurat is a dobogóra helyezték volna, pedig 2,03 méteres magassága eléggé elmarad az élmezőnytől. Az ő közepes helyezésén mi is többen meglepődtünk.
6. Phasma százados: Az Első Rend véreskezű harcosa is megdöbbentően nagyra nőtt kereken 2 méteres magasságával. Nem csoda, hogy tiszteletet parancsolt.
7. Embo: A közkedvelt kyuzo fejvadásznak nem csak a kalapja volt hatalmas, de ő maga is, 1,99 méteres magasságával.
8. Wat Tambor: A Szeparatista Tanács tagja és a Techno Unió vezetője elcsípte a nyolcadik helyezést a maga 1,98 méterével.
9. Jar Jar Binks: Az ügyetlen gungan épphogy lemaradt Tambortól a maga 1,96 méteres magasságával.
10. Qui-Gon Jinn és Dooku gróf: Qui-Gon megpróbálta túlszárnyalni mesterét minden téren, de magasságban egy egyenlő szintet sikerült csak megütnie, a hivatalos infók szerint mindketten 1,93 méter magasak, így osztozhatnak az utolsó helyen.
Érdekességek:
Ha minden valaha képernyőn megjelent karakterrel számoltunk volna, akkor a legmagasabb egyértelműen Yarael Poof jedi mester lett volna, aki 2 méter és 64 centi volt. Ziro és Jabba karakterén is sokáig vaciláltunk, de végül kihagytuk őket is, mivel a legtöbb helyen a hosszúságukat tüntetik fel, de mikor „állnak” jóval alacsonyabbak. Fekete Krrrsantan ugyan a Boba Fett könyvében fontos szereplő volt, a magasságáról azonban nincs hivatalos információ, így nem kerülhetett a listára. Mace Windu (1,92m) épphogy lecsúszott az top 10-ből, ahogy Kanan Jarrus (1,91m) és Bossk (1,90) is.
A háttérben Yarael Poof jedi mester.
Yarael Poof valószínűleg jobbnak látta ha sose keveredik fénykardpárbaj közelébe.
Obi-Wan mellett a 2,29-es ugyanakkorának tűnik, mint az 1,96-os. Lehet, hogy hajlítja a teret maga körül.
Amúgy ennek a bejegyzésnek a zárójeles jellegére maga Yoda mester hívná fel a figyelmet:
„Size matters not. Look at me. Judge me by my size, do you? And well you should not… for my ally is the Force, and a powerful ally it is.” 😉