Hat Star Wars karakter, akikben több van, mint elsőre látszik

A Star Wars egy nyári kalandból nőtte ki magát a világ egyik legismertebb és legsikeresebb filmes univerzumává, ami jelenleg tizenegy filmben, több sorozatban, videójátékokban és megannyi írott tartalmában több ezer karakterrel operál. Azonban egy mozifilmben nem jut idő minden karakterre, hogy kibontakozzon, miközben a galaxis történetében meghatározó, akár kulcsfontosságú szerepük volt. Összeszedtünk közülük párat, akit fontosnak tartunk, egyúttal szeretnénk mindenkit bátorítani arra, hogy a Star Wars kiegészítő tartalmait is fogyasszák.
Mon Mothma
Bár élőben csak pillanatokra tűnt fel, Mon Mothma a Lázadók Szövetségének kétségkívül egyik legfontosabb karaktere. A Lázadók animációs sorozat már ügyesen bemutatta, – a jelenleg futó Andor pedig igyekszik – hogy nem csak az egyik alapító tagja volt a Szövetségnek, de sikerült végül eggyé kovácsolnia a külön működő lázadó sejteket és kevés képernyőideje ellenére egyértelműen emlékezetes személy. Habár a Birodalom elleni sikere már önmagában is nagy teljesítmény, ezen tette magával hozott egy olyat is amiről még kevesebben tudnak, de ugyanolyan jelentőségű. Mothma lett az Új Köztársaság legelső kancellárja és elhozta a békét a galaxisba, habár olyan módszerekkel, amik később táptalajai lettek az Első Rend felemelkedésének.
Kicsi Poggle
A Geonosis főhercege az előzménytrilógiában ugyan emlékezetes figura volt, majd A klónok háborújában is szerepet kapott, mégis furfangját és világszemléletét James Luceno: Katalizátor című könyvében ismerhetjük meg. Poggle miután a Köztársaság fogságába esett, nem árulta el a szeparatistákat, sőt a könyv szereplőgárdájanak felét manipulálta úgy, hogy lényegében csak azt csinálta amire kérték, sőt közben még a Halálcsillaggal is haladt. Krennic orra előtt még saját hajót is építtetett magának, amivel aztán parádés egyszerűséggel meg is lépett.
Owen bácsi és Beru néni
Habár Luke nevelőszülei csupán rövid időt kaptak a filmekben, haláluk az Egy új reményben egy érzelmi lökettel szolgált Luke-nak, aki így aztán elindult a jedivé válás útján. Owen bácsit a film mogorva embernek mutatja be, habár azért felcsillan, hogy igenis törődik a fiúval, csak többnyire makacsul, a maga módján. Kettejük közül Beru néni az engedékenyebb, jámborabb, a néző számára közelebbi személy. Az Obi-Wan Kenobi sorozat azonban mindkettejük karakterén fordított kicsit. Beru néni vehemensebben és indulatosabban veszi fel a harcot egy inkvizítorral, mint Maul Kenobival bármikor, és Owen lelkibeszédek sorát tartja hol a címszereplőnek, hol az ellenségnek. Kettejük odaadása még szomorúbbá teszi az amúgy is meghökkentő búcsút tőlük.
Darth Maul
Habár Maul kevesebb, mint 10 percet szerepelt összesen a filmekben, a karakter nagy hatással volt a rajongókra, leginkább kinézete miatt. A nagyvásznon kívül azonban bizonyított minden más téren is. A klónok háborújában politikai és stratégiai érzékét is megcsillantotta, mikor elfoglalta Mandalore-t és megalapította az Árnyék Kollektívát, illetve Savage Opress és Talzin anya karakterén keresztül érzelmi világába is betekintést kaptunk. Ezen kívül az egyik legkiemelkedőbb karakter ívet járta be, egy gyermek volt akitől elvettek mindent, majd saját döntései miatt elvesztett mindenkit, hogy végül a nemezise, Obi-Wan Kenobi hozza el neki a megnyugvást a Lázadók sorozatban. Kettejük örök harca a Star Wars egyik legjobban megírt története.
Phasma
Habár többet szerepelt összességében, mint Darth Maul, mégis a filmek csupán személyisége és gonoszsága felszínét karcolták meg. Delilah S. Dawson könyve, a Phasma, elmeséli árulásokkal és kegyetlenséggel teli felemelkedését az Első Rend soraiban. Az elborult elméjű katona bárkin átgázolt aki ellentmondott az ő kifordult elveinek, közben szövetségre lépve a számára hasznosakkal. Így történt, hogy ő és Armitage Hux meggyilkolták Hux édesapját a hatalom érdekében, pedig annak idején a férfi indította el karrierjét. A könyv elolvasása után joggal kívánhatjuk, bárcsak összezúzta volna az a bizonyos szeméttároló.
(+1)
Thrawn
Mindenki kedvenc chisse a filmekből kimaradt, de a Lázadók sorozat behozta őt a kánonba is. Azonban sok rajongó nem tartotta elég karakterhűnek a Legendák után, ezért nekik ajánlom figyelmükbe a róla szóló kánon könyvsorozatokat. Mivel ezekben belső gondolatait is hallhatja az olvasó, könnyebben felismerheti, hogy nem annyira különbözik a „régi” és az „új” főadmirális. Talán legnagyobb tette is ezek egyikében (Timothy Zahn: Star Wars: Thrawn-Chiss Birodalom: Járulékos veszteség) kapott helyet. A klónháborúk vége felé a Grysk Fennhatóság megtámadta a Chiss Birodalmat Jixtus ügynök vezetésével, aki több módon is megpróbálta elpusztítani azt. Thrawn több szövetséges nemzet segítségével végül legyőzte az egyébként fölényben lévő Jixtus flottáját.