Jedik a kisemberek között – elolvastuk Az élő Erő című regényt

John Jackson Miller Az Élő Erő című regénye különleges alkotás. A jedikről szól. Nem egy kóbor jediről, mint az író hasonló című regénye, nem is egy mester és padavanja külön kis kalandjáról, mint megannyi Star Wars történet. Nem, ez a regény a nagyágyúkat, a Jedi Tanács tagjait kívánja bemutatni. Mi több, lehozni őket a kisemberek közé. De sikerült? Ajánlónkból kiderül.

Az élő Erő azon Star Wars könyvek közé tartozik, amelynek magyar megjelenését nagyon vártam. A várakozásban talán az elvárásaim voltak ez iránt a könyv iránt, a rutinos író, illetve a téma és ötlet miatt is (nagyon gondolkoztam azon is, hogy angolul megvegyem, s bár végül nem tettem meg, az első néhány preview fejezetet elolvastam, ami csak tovább csigázta érdeklődésem.) Miller a kedvenc Star Wars íróim közé tartozik, akinek olyan remek köteteket köszönhetünk, mint A kóbor lovag, a Kenobi, Az elveszett Sith törzs, hogy a nagyszerű A Régi Köztársaság lovagjai képregényt se felejtsük ki. Jedikkel tehát többet foglalkozott a Legendákban is, a kánonban pedig az Új hajnal regényben Kanan Jarrus karakterét is érintette. Az új kötete azonban még többet vállalt, a teljes Jedi Tanácsot mutatja be nekünk, könnyed, olykor meglehetősen humoros stílusban.

A történet a Baljós árnyak előtt játszódik, motorja pedig sokunk kedvelt renitens jedimestere, Qui-Gon Jinn, aki felnyitja a Jedi Tanács szemét, hogy nem lehet csak a jövőt és a galaktikus léptékű kérdéseket vizsgálniuk, hanem le kell menniük a kisemberek közé, meghallgatni őket, segíteni nekik, mellettük állni. Segítsenek egy valakinek! Így végül Mace Windu javaslatára – Qui-Gon szavainak hatása alatt – úgy döntenek, hogy elmennek a bezárásra ítélt kwenni jedi támaszpontra, s megünneplik 200. évfordulóját annak a nagy munkának, aminek keretében hajdanán a jedik új életet leheltek a pusztuló bolygóba.

„Yarael Poof valójában nem szenvedett üldözési mániában. Csak úgy tett, mintha abban szenvedne.”

Bár az előzménytrilógia iránti nosztalgia manapság reneszánszát éli, vissza-visszatérő kritika, hogy a klónháborús éra túlontúl telített, A klónok háborúja animációs sorozat miatt. Ebben persze van igazság, ám az előzménytrilógia korszakának csupán az utolsó három évét teszi ki a háború, a Baljós árnyak előtti években, illetve a Baljós árnyak és A klónok támadása közötti időszakban bőven lehet még történeteket mesélni. Ráadásul A klónok háborúja, de sok regény, képregény is csupán néhány jedire fókuszál, Obi-vanra, Anakinra, Ahsokára, Yodára, Windura, esetleg még Aayla Securára vagy a Luminara – Bariss párosra. Ennél azonban jóval több jediről tudunk, jóval több jedi szerepelt a filmekben, s a Jedi Tanács néhány tagja mégis szinte tiszta vászon. Ez a könyv ezeket a háttérszereplőket is élettel töltötte meg, megadta saját hangjukat, beleláthatunk gondolkodásukba, történetükbe. Nem is olyan telített tehát ez az éra, csak fókuszáljunk azokra, akik eddig nem kaptak rivaldafényt (ahogy pl. Yaddle-lel tették a Jedihistóriákban).

Bár a Tanács tagjaira fókuszál, Az Élő Erő esetében mégis tudunk egy főhőst megnevezni, Depa Billaba mestert. Övé talán a regény fő történetszála, az ő beépített küldetése az egyik fontos eleme és alapja a történetnek. Depa megismerkedik az Örvényjárók nevű kalózszervezettel, s annak kegyetlen vezetőjével, a nautoli Zilastrával, illetve az árva ember kislánnyal, Kylah-val. Depa törődik a lánnyal, ahogy törődött egy korábbi tanoncával is, s ő lesz a kötet antogistájának számító Zilastra fő ellenfele is. Depa mellett szintén meg kell említeni Mace Windut, aki szintén kiveszi a részét a kalózok elleni küzdelemmel, egy jobb napokat is megélt hajó, az Assurance fedélzetén, a vén, mogorva és hangos „tengeri medve” archetípusaként szereplő Baylo kapitány társaságában. Ugyancsak ehhez a történetszálhoz kapcsolhatjuk Qui-Gon Jinn és Obi-van Kenobi történetét, akik szintén szerepet kaptak ebben a regényben, még ha nem is ők a főszereplők. Bár kétségkívül ők a cselekmények beindítói.

Miller nagyon jól hozza Qui-Gon és Obi-van dinamikáját, s különösen a mester karakterét, aki ismételten megmutatta, hogy ő a legigazibb jedi mind közül! Már egyből a regény elején, ahol egy szegény menekültekkel tömött űrjáraton a saját (és Obi-van) élelmiszerjegyét is odaadja egy rászoruló családnak.

„Mindenki feljebbvaló nálad, Obi-van. Ezt sose felejtsd el, és a szolgálat teljesen természetes lesz számodra!” – oktatja padavanját.

Qui-Gon az élő Erőt kutatja, vagy helyesebben éli meg, segít másoknak, a legegyszerűbb, legszánalmasabb teremtményeknek is. Ő a kisemberek jedije. S mindezt a maga sajátos humorával, vidám, mégis bölcs természetével. Qui-Gon mellett Depa Billaba is jól hozza a jedik ezen, egyszerű emberekkel törődő vonalát, sőt mi több a regényben kifejezetten pozitívan szerepel Windu mester is, ami már-már újdonság a Filoni-féle történetekhez képest.

Mi a helyzet a többiekkel? A Jedi Tanács többi tagjai is megkapja a maga szerepét, a maga fejezeteit. Ki önállóan, ki párokban. A Rend dinamikus párosa az öreg Yoda és a fiatal és kiváló szervező Adi Gallia kettőse, ám utóbbi egyre inkább a Szenátust és a Kancellárt szolgáló jedik mintaképévé vált, szinte mint a Rend politikai összekötője. Ráfért egy kis kikapcsolódás. Hasonlóképpen Eeth Koth mesterre, a zabrak jedire, aki jedi támaszpontok bezárásának ügyeit, dokumentációit intézi. Koth ebben a regényben megkapja saját fejezeteit, megismerhetjük jobban. Hasonlóképp igaz ez Oppo Rancisis mesterre is, már az is hihetetlen, hogy az örökösen háttérszereplő thisspiasi jedimester nézőpontkarakter egy Star Wars regényben. Rancisis számára különösen fontos a Kwenn, ugyanis ő volt az aki, hajdan kulcsszerepet vállalt a bolygó helyrehozásában. Ő képviseli a jedik állatvilággal szoros kapcsolatot ápoló vonalát is. Yaddle mester karaktere szépen összevág a Jedihistóriákban, vagy akár a Kataklizma regényben megismerttel, kedvessége és odafigyelése szívet melengető, ráadásul ráadásul a Rend szóvivőjeként is szerep hárul rá. A nagyfülű Even Piell ugyancsak magkapta a maga szerepét, A klónok háborújában is bemutatott talán kissé mord és marcona mesternek egy csapat gyerekkel kell boldogulnia. És milyen jól is csinálja!

Térjünk még vissza a párosokra. Két mesterpáros is kellemes perceket okoz a könnyed szórakozásra vágyó olvasónak. Az egyik Plo Koon és Saesee Tiin kettőse, melyből különösen a mogorva, angol szóval élve „grumpy” Tiin mestert emelném ki, aki a kedvenc jedijeim közé kezdett emelkedni. Persze tudtuk róla, hogy a Jedi Rend legjobb pilótája, most egy kicsit ezt a képességeit is megcsillogtathatta végre, s az is kiderült, hogy emellett kiváló szerelő is! Csak épp mellette nyers és őszinte. A másik páros, ami inkább a humort szolgáltatja a történetben az Ki-Adi-Mundi és Yarael Poof kettőse. A regény többször űz viccet Mundi mester merevségéből, amit csak tetőz Yarael mesternek a kissé trollkodó természete. S mellesleg tudtátok, hogy Yarael Poof az egyik legjobb az elmetrükkben? Mundi pedig, aki képes fagylalt helyett is csak natúr jeget kérni, belecsöppen egy párkapcsolati vitába.

„Hogy te milyen jól nézel ki. Ez a markáns arc! Ez a szakáll! – mondta és megsimogatta a mester arcát – És ez a fej!” – kezdett ki a zavart mesterrel az asszonyság.

„A Galaktikus Köztársaság nem tartott fenn hadsereget, és Plo Koon nem volt tábornok.”

Az élő Erő világa még nem a klónháború, nincsenek még szeparatisták, de még nem is a Kereskedelmi Szövetséget kell megrendszabályozni. Nem, ennek a történetnek a fő ellenfelei a kalózok, az alvilági bandák. Az ő történetünk azonban szorosan összefügg a jedikével a galaxis Szeletnek nevezett részén, ugyanis ahogy a jedik zárják be támaszpontjaikat, s a Köztársaság fordul el erről a szegényebb vidékről, úgy növelik ott a hatalmukat a különféle alvilági csoportok. A történet idején a Szeletet öt banda uralja, ezek közé tartozik az orgyilkossághoz értő Mérgezett Pengék, a furcsa fejükbe tüskéket applikáló Lyukas Koponyák, a részeges Aljasok, valamint a jól öltözött, amolyan fehérgalléros bűnözőknek számító Piszkos Kred (itt külön szeretném megdicsérni a regény magyar fordítóját az észre nem vehetetlen Rejtő Jenő utalásért!). Ezek közé érkezik ötödikként Zilastra bandája, az Örvényjárók. A nautoli nő szívtelen és kemény, ráadásul gyerekkori traumájából kifolyólag szívből gyűlöli a jediket. Szenvedélye a szabakk, a kártyás taktikák, az élet számára egy nagy kártyajátszma, ahol ő akar győzni. Szerintem a regényhez megfelelő antagonistát kaptunk, akit tudunk utálni, kellően okos és kegyetlen. A többi kalóz közül a humorfaktornak is számító botcsinálta triót, Wungót, Ghort és A Zúzót kell mindenképp megemlíteni, a három szerencsétlen jómadár állandó összetalálkozása Qui-Gonnal és Obi-vannal jól megidézi az előzmény filmek és A klónok háborúja humorosabb oldalát.

A regény helyszíne szintén szót érdemel, mert nagyon egyedi. A Kwenn nevű óceánbolygón járunk, ahol a jedik (köztük Oppo Rancisis) munkájának is köszönhetően mesterséges szigeteken élnek, amiket hidak kötnek össze, egy hangulatos világot alkotva. Rádasául milyen menő már, hogy egy Star Wars regényben a fantasy könyvekhez hasonló térképet is kapunk. Nem egy galaktikus térképet, hanem egy világ térképét! A helyszín, a Kwenn maga is szerves része, amolyan szereplője a történetnek.

S bár még egy Baljós árnyak előtti világban járunk a regényben itt-ott felsejlik már a későbbi baljós árny is. Ez Miller ügyességét dícséri, aki egy-egy utalással, egy-egy a sztori szempontjából nem fontos mondattal, párbeszéd-részlettel emlékeztet minket a nagy egészre, a filmek történéseire, s a galaxisra váró sötétebb időkre. Ezen kikacsinátásokra is lehetne vadászni a kötetben!

„A kötődés nem probléma. A közöny az.”

Az olykor humoros, szitkomot idéző jelenetek, vagy éppen a kalózok és jedik konfliktusa mellett mélyebb témákat is érint a regény. Az egyik ilyen központi, messze mutató kérdés, a Jedi Tanács elszakadása az emberektől. Ehhez persze nem kell jedinek sem lenni, sosem jó, ha egy hatalom közelébe kerülő ember, a nagy képet hajszolva elfeledkezik annak alkotóelemeiről, az egyszerű, hétköznapi emberekről (vagy rosszabb esetben semmibe veszi azokat). A Jedi Tanács tagjai számára épp erről szól a kwenni kaland. Egy rövid időre leteszik a galaktikus méretű problémákat, s a kwenni ünnepségre, s méginkább Kwenn lakóira fókuszálnák. Qui-Gon tanácsát, hogy „Segíts egyvalakinek!” többen megfogadják, s ezek a kwenni „mellékszereplők” is fontos részévé vállnak a történetnek.

Yoda és Gallia megismerkednek egy Lyal Lunn nevű sullustival, s szép ahogy Yoda belép a fickó és haldokló öreg apja életébe. Yaddle egy borzalmas, abuzív műsorvezetőnek dolgozó operatőr, Morna életét változtatja meg, míg Eeth Koth egy különös asszonysággal, majd egy bűnöző fiatal nővel, Ki-Adi-Mundi pedig egy sátorkészítővel és a vele furcsán kikezdő feleségével ismerkedik össze. Megannyi kis történet, megannyi új kapocs. S nem csak egyének, hanem közösségek is. Even Piell a hátrahagyott, rosszcsont gyerekeket karolja fel, míg Saesee Tiin és Plo Koon lényegében taxivállalatot szervez a munkájukat vesztő sofőrökből. Nem a galaktikus polgárháború van itt. Nem a sithek, nem is a szeparatisták. A megélhetési körülmények romlása, a növekvő munkanélküliség, az oktatás finanszírozásának a gondjai, a drága egészségügyi segítség. Kisebb, de nagyon is valós problémák. Ám a történet nem csak arról szól, hogy a jedik itt-ott segítenek bizonyos embereknek vagy csoportoknak. Rá kell nekik is eszmélniük, hogy a segítség, a bizalom és a tisztelet kölcsönös. S amikor a jediknek van szüksége segítségre, akkor a „kisemberekre” is lehet számítani.

A regény másik üzenete a kötődés. A Jedi Rend egyik legvitatottabb és leggyakrabban előkerülő szabálya ennek a tiltása. Már a regényt olvasva is felfigyeltem azonban arra, hogy amúgy mennyire kötődnek is a jedik. Például egymáshoz. Plo és Saesee, valamint Yarael és Mundi barátsága mellett ott van az az atyai aggodalom, ahogy Mace Windu (a rideg és kemény Windu mester) viseltet például egykori tanítványa, Depa Billaba felé. S különösen Depa, aki maga is a galaxis ezen szegény szegletéből származik, s megkedveli a kis tolvaj lányt, Kylah-t, s törődik vele, aggódik érte. Ami szintén kölcsönössé kezd válni. S ha a filmekre gondulunk, Obi-van is szorosan kötődik, testvérként tekint Anakinra, vagy Ahsoka is mesterére. A jedik is kötődnek, a jedik is barátkoznak, a jedik is szeretnek másokat. Csak épphogy nem önző módon, mint Anakin tette Padmé kapcsán. Qui-Gon tanítása, renitenssége talán éppen abban rejlik, hogy rámutat arra, hogy a jediknek ki kell lépniük saját elefáncsonttornyukból, s oda kell fordulniuk az egyszerű emberekhez, a szegényekhez, kiszolgáltatottakhoz, de akár még a bűnözőkhöz is. Nem baj ha kötődni kezdenek hozzájuk, de ne nézzenek félre közönyösen. Talán ha minden jedi úgy élt volna mint Qui-Gon, a galaxis sorsa is másképp alakul… A kwenni kaland épp ehhez egy fontos lépés, egy emlékeztető a leghatalmasabb jediknek.

Verdikt

Az Élő Erő egy nagyon jó Star Wars regény. Egy szórakoztató, könnyed olvasmány, ám egy fontos, nekünk szóló üzenettel. Egy olyan könyv, amit érdemes időnként újra és újra levenni a polcról és csak úgy beleolvasgatni, vagy újraolvasni. A kötet több jedimestert közelebb hoz hozzánk, s a jediség, illetve tanácstagság mikéntjét – annak kellemesebb és kevésbé kellemes oldalát, nehézségeit és lehetőségeit – is jobban megmutatja. Talán még azt is mondhatnám, hogy inkább szól a Jedi Tanácsról, a jediségről mint az egyes tanácstagoról, bár róluk is többet megtudunk. A regény történetvezetésének üteme is ezt erősíti, az egyformán jelentős szálakat megjelenítő, szabályosan váltakozó nézőpont karakterek helyett akár egy-egy jedi mester jó sok oldalra eltűnhet, a Depa-Zilastra-Mace fémjelezte főszálat, kis epizodikus kalandok szakítják meg a többi jedivel. Ám mint a végén kiderül, ezeknek is fontos szerepük van, s minden összeáll a végén, ahogyan az epilógus is kiválóan kerekíti le ezeket a kisebb, személyesebb szálakat is. Remélem azonban, hogy ezzel még nincs itt a vége. Érdemes lenne ezt az üdítő megközelítést folytatnia Millernek, szívesen látnék hasonló kalandot például A klónok támadása Jedi Tanácsával, ahol Yaddle és Yarael helyett Coleman Trebor és Shaak Ti mesterek léphetnének be a sztoriba. Sőt akár egy trilógiában is lenne fantázia, akár az előzményére különféle időszakaiból, ahol Depa Billaba és a kalózok konfliktusa összeköthetné a sztorit, s akár Depa padavanja, az ifjú Caleb Dume, a majdani Kanan Jarrus is felbukkanhatna – újabb tanácstagok társaságában. Illene egy efféle folytatás az itt bemutatott történethez (s ezzel Miller másik kánonkönyvéhez is szorosabban kapcsolódna).

About Author