[Vélemény] Miért működtek jobban a karakterek a Kóbor alakulatban, mint Az akolitusban?

Véget ért a Kóbor alakulat széria, mely ugyan rosszabb nézettségi számokkal indult, de jobb rajongói fogadtatásban részesült mint az előző sorozat, Az akolitus. Mi is a különbség?

Az akolitus, avagy a kihagyott ziccerek sorozata

Vannak sorozatok és filmek, melyekhez többször is visszatérünk. Ezt azért tesszük, mert életünk adott szakaszában mélyen megérintettek bennünket, akár történetükkel, akár mondanivalójukkal, akár a karaktereik sorsának alakulásával. És hogy mitől lesz jó egy karakter? Attól, hogy árnyalt. Se nem jó, se nem rossz és kiváltképp nem tökéletes és tévedhetetlen. Vannak pozitív és negatív tulajdonságai, határozott véleménye és világlátása, amiket a sztori az idő előrehaladtával újra és újra próbára tesz. Formálva ezáltal a karakter jellemét, személyiségét és látásmódját, hogy a történet végére a nézőkkel együtt vonhassa le belőle a konzekvenciát. Ettől lesz igazán emberi, akivel könnyű a közönségnek azonosulni.

Az akolitus mind történetében, mind felvonultatott karaktereiben igazán ígéretes alkotásnak tűnt. Hiszen ez a korszak köti össze a Köztársaság Fénykorát a Baljós árnyak eseményeivel, s a film előtti érát a képernyőn most láthattunk először. A készítők azonban már az előzetes marketing során ejtettek egy súlyos hibát azáltal, hogy azt állították ez egy sötét, sithekről szóló sorozat lesz, előzetes elvárásokat generálva ezzel a rajongótáborban azoknak, akik hosszú évek óta  várnak egy hasonló sztorira mozgóképen. Ehhez képest szinte a sorozat egésze a jedik szemszögéből mutatja be az eseményeket, ami valószínűleg sokaknak csalódást okozott (ahogy a forgatókönyv minősége is – a szerk.). Ráadásul a jediket is sok esetben tanácstalannak és inkompetensnek láttatja a sorozat. A főgonosz sithről nem mutatták meg, hogy gonosz, számító vagy manipulátor, legalábbis abban a két és fél másodpercben semmiképp sem, amit Darth Plagueisből az évad végén láttunk. Ahogy arra sem kaptunk kielégítő választ, hogy Qimir vajon a tanítványa-e egyáltalán…

A legtöbb megválaszolatlan kérdés mégis a főszereplő ikerpárral, Mae-vel és Oshával kapcsolatban maradt bennünk. Ugyan megismerhettük a lányok élettörténetét, azonban a népükről vajmi keveset árult el a sorozat. Nem tudtuk meg, mik lettek volna azok a hagyományok, amiket a lányoknak őrizniük kellett volna, ahogy azt sem, hogy a boszorkányok miért egy verem felett imádkoztak. Vajon volt ott egy úgynevezett nexus-pont, ahol az Erő összpontosul, ahogy A Birodalom visszavágban a Dagobah barlangjában? Továbbá, Mae hogyan jutott ki a Brendok bolygóról a jedik és a boszorkányok közötti összetűzést követően? Ki vitte őt magával? Hogyan találkozott később Qimirral, aki kiképezte őt az akolitusának, vagy adott esetben hogyan került a sithek látókörébe? Ezek fontos adalékok lettek volna ahhoz, hogy a nézők jobban összekössék az eseményeket és megértsék az összefüggéseket. Summa summarum elmondható, hogy több kérdésünk van a sorozat befejezése után, mint a kezdetén. Nem tudom, hogy ez a szoros határidőnek vagy az írói ötlettelenségnek köszönhető-e, de sokszor az volt az érzésem, hogy annyi féle próbál lenni a széria, hogy végül semmilyen sem lett. Ám, hogy pozitív példát is említsek, kaptunk a sorozattól két összetett, komplex és szerethető karaktert is, Qimir és Sol mester személyében. Az ő szerepük kellően drámai, telis-tele meglepő fordulatokkal, látványos fénykardpárbajokkal, amit az őket játszó színészek, Manny Jacinto (Qimir) és Lee Jung-Jae (Sol) kiváló színészi alakítása tett igazán felejthetetlenné.

Kóbor alakulat, avagy profizmus a köbön

Ezzel szemben a Kóbor alakulat történeti szempontból ugyan nem volt egy világmegváltó hőstörténet, ennek ellenére sokkal ügyesebben bánt a karaktereivel. Már a sorozat kezdetén egy teljes epizódot szentelt annak a rendező, hogy a nézők megismerhessék a négy kis főhősünk életét. Betekintést nyertünk a mindennapjaikba, megismerhettük a családjukat, a barátaikat, a várost ahol élnek, de még az elnyomó droidfelügyelőket is, akik totális kontroll alatt tartják a várost. Ezáltal a gyerekek későbbiekben hozott döntéseik és cselekedeteik sokkal érthetőbbek számunkra, és mind egy szálig visszavezethetőek eddigi (általunk is megismert) élettapasztalataikra.

Wimet egy érzelmileg meglehetősen elhanyagolt kisfiúnak ismerjük meg, akitől az édesapja csak követelni és elvárni tud dolgokat, azonban korántsem törődik eleget a fiával, még akkor sem, amikor ő kéri. Ezt elég elszomorító volt látni, hiszen erősen reflektál a mai társadalom egyik legégetőbb családi problémájára. Mivel Wim otthon nem kap elegendő figyelmet, szívesebben tölti az idejét a barátaival, új dolgok felfedezésével és álmodozással, mint azzal amit elvárnak tőle. Impulzív viselkedése, naivsága és mellé párosuló gyermeki kíváncsisága azonban időről időre bajba sodorják őt és barátait a galaxis számukra ismeretlen régióiban. A legjobb barátja, Neel ezzel szemben a tökéletes ellentéte. Egy igazán szerető családban nevelkedik. Minden vágya hogy sikeres vizsgát tegyen és szülei nyomdokaiba léphessen, ezáltal ő maga is a Nagy Terv részévé váljon. El sem tudja képzelni az életét a jól megszokott dolgok nélkül. Egyetlen porcikája sem vágyott egy efféle kalandra az ismeretlenben ezért egy jó ideig nem is nagyon találja a helyét, azonban végtelen jó szíve, kedvessége és önzetlensége akarva akaratlanul arra ösztönzi őt, hogy a stresszes helyzetekben a békéltető szerepét töltse be és megpróbálja társait átsegíteni az érzelmi viharokon.

A lányok közül Fern az édesanyjához hasonlóan igazi vezető személyiség. Magabiztos, gyorsan vág az esze ezáltal képes bármilyen szorító helyzetből kivágni magát. Jó érzéke van a gépekhez és a  szereléshez, aminek útjuk során több ízben is nagy hasznát vették, mikor be kellett indítani a hajót vagy rendbe kellett hozni az őket kísérő kalóz droidot, a közönségkedvenccé váló SM-33-t. Fern legjobb barátnőjét, KB-t viszont egy meglehetősen csendes és visszahúzódó személyiségnek ismerjük meg, aki szintén a gépek szerelmese. Útjuk során kiderül az is, hogy KB egy súlyos baleset következtében vált félig kiborggá és mivel gyermekkora jelentős részét magányosan töltötte, ezért attól rettegett, hogy ha elmondja Fernnek mennyire hátráltatják olykor testi korlátai, elveszítené őt. A galaxisban átélt közös kaland azonban mindannyiukat megedzette és ráébresztette őket arra, hogy sokkal erősebbek, mint azt valaha is gondolták volna. Ez az újdonsült tudás és magabiztosság szükséges volt ahhoz, hogy szüleik segítségét kérjék a tervük megvalósításához, és együttes erővel felvehessék a küzdelmet az At Attinre érkezett fosztogató kalózokkal.

A történet legüdítőbb színfoltja azonban mégsem a gyerekek, hanem a Jude Law által alakított Jod volt, egy bukott kalózkapitány, aki a gyerekek naivságát kihasználva megpróbálja megszerezni az At Attin legendás kincsét. Misztikus Erő-használó mivoltával, kiismerhetetlenségével, pikírt humorával és a furfangos észjárásával – amivel minden útjába kerülő egyént megpróbált megtéveszteni – egy igazán simlis, de mégis szerethető egyéniséggé vált. Mindemellett állandó, már-már házastársi civódásuk SM-33-al, a kalózdroiddal további szívderítő pillanatokat okozott a közönségnek.

Bár a Kóbor alakulattal a készítők kifejezetten a gyerekközönséget próbálták bevonni a messzi-messzi galaxis világába, a sorozat kidolgozott karaktereinek hála kellemes kikapcsolódást nyújthat a felnőtt korosztály számára is. A finálé Az akolitussal ellentétben egy kerek egész lezárást kapott, nem hagyott maga után fontos, megválaszolatlan kérdéseket, azonban teret engedett egy esetleges folytatásnak a közeli vagy távolabbi jövőben.

About Author