[Pletyka] Az Árnyéktanács hadura is visszatér a Mandó-filmben

Sorra érkeznek a pletykák A Mandalóri és Grogu újabb és újabb szereplőiről, a Deadline jóvoltából. Nemrég a lap arról cikkezett, hogy Jeremy Allen White is szerepelni fog a filmben, méghozzá Rottát, Jabba fiát megszólaltatva. Most pedig A Mandalóri harmadik évadában látott Árnyéktanács egy tagjának a visszatérését rebesgeti a lap.
A Mandalóri harmadik évadának egyik legizgalmasabb pillanata, a hetedik epizód elején látott birodalmi Árnyéktanács. E titkos intézmény célja az volt, hogy a Birodalom megmaradt erőit hozza össze és koordinálja úgy, hogy maga a tanács léte is szigorúan titok maradjon az Új Köztársaság és hírszerzése előtt. Az Árnyéktanács egy korai formája még a jakkui csata előtt összeült, s más összetételben, de A Mandalóri idején is működött: összehozta a moffokat, katonai vezetőket, hadurakat egy közös fórumra, ahol egyezkedtek az erőforrásaikról. Az is kiderült, hogy az Árnyéktanács nagy célokat rebesget, a Birodalom erejének visszaállítását. A Mandalóriból azt láttuk, hogy Gideon moff némileg különutas politikát folytatott, illetve maga kívánt a tanács élére állni. A legerősebb frakciónak azonban Gilad Pellaeon kapitány, valamint Brendol Hux párosa tűnik, akik jelentős erőforrások felett diszponálnak. Hux felelhet az úgynevezett Nekromanta-programért ebben az érában, mely – ahogy azt a Rossz Osztagban láthattuk – a Birodalom korának elején a Tantiss-hegy titkos létesítményében működött, Royce Hemlock vezetésével. Célja a jedi és klón mintákon kísérletezve végső soron Palpatine örök életének biztosítása volt. Gilad Pellaeon Thrawn nevében tevékenykedett, a Birodalom helyreállításának megvalósulását, szétforgácsolódott erőinek újjászervezését a főadmirális visszatértében látta. Most, hogy az Ahsoka sorozatban Thrawn végre visszatért az Árnyéktanács is új helyzet elé néz.

Az Árnyéktanács tagjai lesznek A Mandalóri és Grogu antagonistái?
Az Árnyéktanács többi tagjáról nem tudunk, nem nevezték meg őket. Egyikük a John Coyne (The Blacklist, Preacher, Alcatraz) által alakított „birodalmi hadurat” úgy tűnik a nagyképernyőn is láthatjuk a 2026. májusában érkező A Mandalóri és Grogu című filmben. E hadúr volt az, aki a tanácsban a hiperűr utak fosztogatásában rejlő lehetőségeket ecsetelte, ami Pellaeon szerint túl sok nem kívánt figyelmet von magára. Coyne karaktere feltehetően folytatja a hiperűr útvonalakon való katonai rajtaütéseket, mellyel talán az éles szemű Carson Teva figyelmét is felkelti. Legalábbis egy ilyen megoldás szépen passzolna az eddig felépített történetbe, különösen, hogy A Mandalóri harmadik évadának fináléjában főhősünk éppen afféle alkut kötött Tevával, hogy fejvadászi tudását a jó célra használja és birodalmi hadurak, illetve egyéb szökevény birodalmiak levadászásában kamatoztatja. Feltehetően e hadurak egyike Coyne karaktere. A hiperűrutak kifosztása ráadásul ahhoz is tökéletes, hogy az alvilági szálakat is jobban megmozgassa, vagy akár a Kóbor alakulat kalózait is bevonja a nagy történetbe.

Kérdés, hogy Coyne egy teljesen új karaktert alakít-e, vagy egy újabb Legendák szereplőt hoz be a kánonba. A Bővített univerzumban ugyanis ugyancsak felbukkantak a különféle hadurak a Birodalom erőit kisajátítva. Ezek egyik leghíresebbje Zsinj hadúr, akivel Wedge Antillesnek, Han Solónak, valamint a Zsivány és Lidérc osztag tagjainak kellett szembe szállniuk, első sorban Aaron Allston remek regényeiben. Ráadásul Zsinjhez titokzatos kísérletezések is fűződtek, mely nem áll távol a kánon világától is. Coyne karaktere azonban csak kicsit hasonlít Zsinjre, hiányzik legfőbb jellegzetessége, a dús bajusza, így valószínűleg inkább egy új hadurat látunk. Még nagyobb kérdés, hogy az Árnyéktanács más tagjai tiszteletüket teszik-e majd a filmben, esetleg olyan „nagyágyúk” is, mint Brendol Hux vagy Gilad Pellaeon, vagy akár maga Thrawn főadmirális? Legkésőbb 2026 májusában kiderül.

A Lucasfilm nem erősítette meg ezt a híresztelést, szóval kezeljük pletykaként!