Az akolitus választ adhat egy régóta fennálló kérdésre

„Azokból mindig kettő van…”

acolyte rebo

Leslye Headland, Az akolitus showrunnere elárult néhány érdekességet arról, mi volt a célja a történettel, melyet elmesél, és hogy honnan inspirálódott.

Noha a Baljós árnyak idején a jedik tudomása szerint a sithek már egy évezreddel korábban kihaltak, Qui-gon Jinn elég nagy bizonyossággal állította Maul ellen vívott rövid tatuini összecsapása után, hogy egy sith lovaggal került szembe. Yoda ezen felül Qui-gon temetésén azt is elárulta, hogy a sithekből mindig kettő van, egy mester és egy tanítvány.

Aki egy kicsit jártasabb a Star Wars világában, az tudja, ezt a törvényt a Kettő Szabályának nevezik. A sithek ezen alapelvét Darth Bane alkotta meg a yavini csata előtt ezer évvel, miután megreformálta rendjét, hogy véget vessen az áskálódásoktól és önös érdekektől terhelt régi rendszernek. A legendák kontinuitása szerint egy rendkívül veszélyes rituálé, a gondolatbomba segítségével elintézte, hogy az összes sith elpusztuljon rajta kívül. Ezután tanítványt fogadott maga mellé és a sithek immár titokban tevékenykedtek, hogy a politikai rendszerbe beszivárogva, belülről vegyék át a hatalmat a Köztársaság felett, és elpusztítsák a jediket.

Darth Bane Az akolitus első évadából egyelőre kimarad
Darth Bane a legendákban (forrás: CultureSlate)

Azt a kérdést viszont a Drew Karphyshyn által jegyzett könyvtrilógia sem magyarázta meg kielégítő módon, hogy honnan tudtak a jedik a Kettő Szabályáról, miközben elméletileg ez egy titkos rendszer volt, melyről a sitheken kívül senkinek nem szabadott volna tudnia. Leslye Headland a Den of Geek portálnak adott interjújában viszont elmondta, Az akolitus egyik célkitűzése éppen ennek a kérdésnek a megválaszolása volt.

„Vannak bizonyos dolgok az előzményfilmekben arról, hogy hogyan látják a jedik a sitheket, leginkább Darth Mault, amit érdekesnek találtam. Qui-Gon a Tatuinon azonnal tudta, hogy Darth Maul egy sith, mikor harcolt vele, majd ezt jelentette is a Tanácsnak. Yoda ismeri a Kettő Szabályát; azt mondja, hogy mindig van egy mester és egy tanítvány. Szóval, bár kihaltnak számítanak, a jediknek volt némi tudása a sithekről, amiről úgy éreztem, hogy nem a távoli történelemből származik. Nekem úgy tűnt, hogy ha valaki ilyen gyorsan tisztában van ezzel az információval, akkor annak az elmúlt 100 évből kell származnia.”

Darth Traya is inspirációs forrásként szolgált Az akolitus történetéhez
Darth Traya (Forrás: CultureSlate)

Hozzátette azt is, eljátszadozott a gondolattal, hogy valamilyen módon implementálja Darth Bane történetét a sorozatba, ám az első évad esetében ezt egyelőre kihagyta (ezzel egyben megerősíteni látszik azt a napokban felröppent pletykát is, miszerint már készül a második évad). Ugyanakkor azt is elmondta, számos ponton merített a régi kontinuitásból inspiráció szintjén, melyek közül a Knights of the Old Republic 2 című játékból Darth Traya karakterét emelte ki. Traya egy rendkívül bölcs mester volt, aki számos elgondolkodtató filozófiai kérdést vetett fel a játékos karaktere számára, szóval jól hangzik, ha itt is valami hasonlóra számíthatunk.

Az akolitus hazai idő szerint június 5-én hajnalban debütál duplarésszel a Disney+ felületén.

About Author