5+1 animációs karakter aki felbukkanhat az Ahsokában

Augusztus 23-án érkezik az Ahsoka című legújabb Star Wars-sorozat, mely már az előzetesek alapján is elég nagy mértékben fog építkezni az animációs szériákra, olyannyira, hogy akár tekinthetjük a Lázadók ötödik évadának is. Ennek kapcsán összeszedtünk néhány olyan karaktert, aki végre élőben is debütálhat a képernyőkön (és egy olyat aki már debütált). Cikkünknek további aktualitást ad, hogy az Egyesült Államokban 2008. augusztus 15-én, tehát tizenöt éve jött ki a mozikba az egész estés A klónok háborúja animáció.
1) Rex százados
Rex talán a legkézenfekvőbb karakter lenne, hiszen nemcsak, hogy vállvetve küzdötte végig Ahsokával a klónok háborúját, de Dave Filoni egy másik kedvenc karaktere hírében áll. Rexet Anakin Skywalker mellé osztották be az 501-es légió élére, de mivel Anakin padawant kapott maga mellé, így a háború nagy részében nem ő töltötte be a parancsnoki rangot. Az ifjú Ahsokával a Christophsison találkoztak először és hamar szoros barátságot kötöttek, melyen végül a lány élete múlt. A 66-os parancs során egyikük sem mondott le a másikról, így sikeresen megmenekültek. A Rossz Osztagban láthattuk, hogy Rex szorgosan igyekezett minél több klónt maga mellé állítani a Birodalom elleni lázadáshoz, viszont a Lázadókból tudhatjuk, hogy ez nem sülhetett el túl jól. Szintén ebben a sorozatban találkozott újra Ahsokával is, később pedig tudjuk, hogy a megmaradt klónokkal a lázadás oldalán küzdött az endori csatában is. Mivel azonban az ő öregedési üteme is gyorsított, akárcsak a többi klóné, így az Ahsoka idején már igencsak esedékes lenne lezárni a történetét. Persze felbukkanhat a visszaemlékezések során is akár, de azért kijárna egy élő búcsú az egyik legjobb és legfontosabb animációs karakternek.

2) Barriss Offee
Barriss Offee egy kissé kivételnek számít a listánkon, mivel ő eredetileg A klónok támadásában tűnt fel nagyjából összesen egy perc erejéig, később viszont sokkal jobban kifejtették az animációs vonalon és az egyik legfontosabb karakter lett Ahsoka szempontjából. Az ifjú mirialai tanonc Ahsoka legjobb barátja volt padawan korában, akivel a második geonosisi ütközet során ismerkedett meg. Itt a két ifjú igen fontos küldetést kapott: be kellett jutniuk a központi droidgyárba, hogy megsemmisítsék azt. Barriss egy igen precíz, éles eszű padawan volt, aki láthatóan nem tulajdonított a harci képességeknek akkora jelentőséget, mint Ahsoka. Mint később kiderült, az első geonosis csata óta ekkor volt először éles bevetésen, egészen addig a klinikákon segédkezett inkább és vonakodott visszatérni a harcmezőkre. Mikor úgy tűnt fel kell áldozniuk magukat a küldetés sikerének az érdekében, egyikük sem habozott, s bár végül megmenekültek, újabb veszély leselkedett rájuk a geonosisi agyférgek képében. Ezek egyike Barrisst is megszállta, de Ahsokának sikerült időben megmentenie barátja életét, és joggal hihette, hogy e két kaland örökre összekovácsolta őket. Csakhogy Barriss belül vívódott, továbbra sem értett egyet a jedik háborús szerepvállalásával, s minden egyes lovag vagy padawan halála csak megerősítette ebben a hitében. Bár rendszeresen együtt edzett és tanult Ahsokával, a lány és mestere látszólag élvezték a kihívásokat, sőt gyakran versenyt csináltak a küldetésekből, így Barriss szép lassan magára maradt gondolataival. Saját mestere, Luminara Unduli egyike volt a legtradicionálisabb jediknek, így Barriss nem értette, miért vesz részt ebben az őrületben. Végül annyira meghasonlott önmagával, hogy támadást intézett a Templom ellen, majd tettét rá akarta kenni Ahsokára. Mikor Anakin Skywalker leleplezte, bevallotta bűnösségét, de kitartott amellett, hogy helyesen cselekedett és a jedik elvesztek. Végül elítélték és börtönbe zárták, ám sorsa ezek után nem ismert. Ahsoka ugyan mérhetetlenül csalódott benne, ám azt elismerte, hogy barátja rossz módszerekkel ugyan, de igaz dolgokra világított rá, így elhagyta a Rendet. Azt tudjuk, hogy később megbocsátott neki, de kettejük konfliktusa egyáltalán nem kapott igazi lezárást és mivel Barriss sorsát teljes homály fedi, időszerű lenne elővenni őt.

3) R7-A7
Ahsoka hűséges droidja, R7, megannyi csatában részt vett a padawan oldalán, sőt akkor is kitartott mellette, mikor már hivatalosan nem volt a Rend tagja. Elsőként a ryloth-i csatában találkozhattunk a párosukkal, de a kis asztromech segítette őt az Umbarán és Cato Neimoidián is. Mindig sajátos módon köszöntötte gazdáját: szalutált neki kis karjával. A 66-os parancs életbe lépése után egészen addig védte Ahsokát míg ki nem lőtték, ám gazdája nem hagyta cserben és újjáépítették. Utoljára a Martez-nővéreknél láthattuk a Rossz Osztagban, vagyis teljesen elképzelhető, hogy R7 végigkísérte a lázadást is és még mindig funkcionál, akárcsak Artu. Mindenesetre örömteli lenni viszontlátni őt Ahsoka oldalán.

4) Wolffe parancsnok
Ugyan Wolffe és Ahsoka nem találkoztak túl sokat egymással A klónok háborújában, mégis összeköti őket valaki: Plo Koon mester. Ő volt az, aki annak idején a Shilin megtalálta az akkor hároméves Ahsokát és elvitte magával a Templomba, majd nagy odafigyeléssel kísérte útját. Bár nem ő lett a mestere, de mindvégig ott volt neki és Anakinnak is, ha épp tanácsra volt szükségük. Plo mester klónosztaga a Farkasfalka becenevet kapta, parancsnokuk pedig Wolffe volt, a maga kicsit keserű valójában. A tábornok nem egyszer mentette meg Wolffe életét, amit ő bármikor viszonzott volna. Érdekesség azonban, hogy amikor eljött a 66-os parancs, azt nem Wolffe hajtotta végre hanem egy Jag nevű klón, így végülis ő maga nem játszott szerepet Plo mester halálában. Később belőle is eltávolították az inhibitor chipet, a háború után pedig ő, Rex illetve a kommandós Gregor a Seeloson telepedett le egy régi AT-TE-t használva bázisként. Wolffe nem akart már részt venni a galaxis egy újabb háborújában és elrejtette Rex elől Ahsoka üzeneteit. Végül Kanan Jarrus és Ezra Bridger érkezésével szálltak be mind a Birodalom elleni felkelésbe. A Lázadók sorozatban érdekes módon nem találkozott Ahsokával, pedig lenne mit megbeszélniük, hiszen csupán ő maradt már neki Plo mesterből.

5) Alexsandr Kallus
Kallus ügynök a Lázadók sorozatban debütált és bár Ahsokához önmagában nem sok köze van, azért azt tudjuk, hogy a sorozat nemcsak a togruta körül fog forogni, hanem megismerhetjük az Új Köztársaság szerveződését is valamennyire. Hamár Heráék felbukkannak – sőt Zebet is láttuk már – ő is megérdemelné, hogy megtudjuk mi történt vele. Kallus egykor a Birodalmi Biztonsági Hivatal egyik ügynöke volt, aki szilárdan hitt a Galaktikus Birodalomban. Részt vett többek között a Saw Gerrera és partizánjai elleni akciókban, segédkezett a lasani népirtásban, és ő vezette a keresést a lothali lázadó sejtek ellen is, amibe végül beletört a bicskája. Vader, Tarkin és az Uralkodó is egyre türelmetlenebbé vált. Miután több mint egy évig sikertelenül üldözte őket, csapdát állított nekik, melynek következményeként később a Bahryn fagyott világán ő maga esett csapdába a Szellem legénységének egy tagjával, a lasat Garazeb Orreliosszal. Közösen küzdöttek a túlélésért, s közben Kallus jobban megismerhette a lázadókat. Ezek után a Birodalom ellen fordult és Zebnek köszönhetően Fulcrum ügynökké vált, akárcsak Ahsoka. Egy ideig szorgosan szivárogtatta az információkat a lázadóknak, csakhogy az Uralkodó Thrawn főadmirálist állította rá a lothali problémákra. Thrawn elég hamar rájött Kallus valódi hovatartozására, így bebörtönözték. Az atolloni csata során azonban sikerült megszöknie és a lázadók végleg befogadták őt, megmentve a biztos haláltól. Ezek után a Szellem legénységének egyik legfontosabb szövetségese lett és segített nekik felszabadítani a Lothalt. Végül Zeb elvitte őt Lira Sanba, a lasatok ősi világába, hogy megmutassa neki, nem irtotta ki teljesen a népét. A lasat nép megbocsátott a férfinak és befogadták őt maguk közé. A történetét ezt követően homály fedi.

+1) Hamato Xiono
Hamato szenátor egy érdekes kapocs lehet az eredeti és az új trilógia világa között, hiszen ő eredetileg az Ellenállás című sorozatban bukkant fel, a főszereplő Kazuda Xiono apjaként. Az Ahsoka sorozat idején fia ugyan még nem született meg, de ő maga egy fontos alappillére lehetett az Új Köztársaság politikai bemutatásának, amit már A Mandalóri is elkezdett pedzegetni. Ráadásul a hazája a Hosnian Prime volt, ami később az Új Köztársaság központja lett, általa kicsit talán jobban megismerkedhetnénk Az ébredő Erőben oly hirtelenséggel elpusztított bolygóval. Sőt elvileg őt már láthattuk is az előzetesek egyikében.

Ti kiket látnátok szívesen visszatérni?