Az ébredő Erő színésznője is jön a Budapest Comic Conra!

Jess Pava pilóta

Június 10–11-én a budapesti BOK Sportcsarnokban rendezik a Budapest Comic Cont. A rendezvény a Star Wars rajongók számára is érdekes lehet, izgalmas programok mellett a meghívott sztárvendégek között is lesznek szeretett franchise-unk színészei!

Tegnap jelentették be a szervezők, hogy június 10-én, szombaton lehetőség lesz találkozni (illetve autogramot kérni és közös fényképet szerezni) Jessica Henwickkel. Henwick Az ébredő Erő filmben csatlakozott a Star Wars franchise-hoz, ahol majdnem a főszerepet is megcsípte: versenyben volt ugyanis Rey szerepéért, ám  mint tudjuk végül Daisy Ridley lett a befutó. J. J. Abrams rendező azonban – mintegy kárpótlásként – egy kisebb szerepet azért juttatott számára, a Starkiller ellen hadba induló egyik X-szárnyú pilótát játszhatta el. Karaktere, Jess Pava később jobban kibontakozhatott, köszönhetően a remekül sikerült Poe Dameron képregénynek.  Henwicket emellett a Trónok harca Homok Nymeriájaként, illetve a Vasököl Colleen Wingjeként is ismerhetjük, sőt a Mátrix 4-ben, illetve újabban Rian Johnson Üveghagyma című krimijében játszott fontosabb szerepet. 

Ráadásul nem Henwick lesz az egyetlen Star Wars színésznő a vendégek között! A rendezvényen ugyanis részt vesz Natalia Tena is, aki a twi’lek Xi’an karakterét alakította A Mandalóri első évadában!

A rendezvény belépőjegy-köteles, illetve az efféle comic conokhoz hasonlóan a színészekkel való találkozásért is fizetni kell. Bővebben a Budapest Comic Con facebook-oldalán, valamint weblapján tájékozódhatunk, ahol elővételben jegyek is vásárolhatók!

About Author

Vélemény, hozzászólás?