[EBSZ] Hogyan látjuk Az ébredő Erőt 10 év távlatából?

Bármennyire is hihetetlen, bizony 10 éve jelent meg Az ébredő Erő. A vörös szőnyeges premier kapcsán pár napja Kajtár Virág már írt egy remek retrospektívet, a világpremier évfordulójára pedig elhoztuk legújabb nektek szerzőink rövid visszaemlékezéseit arról, hogyan élték meg a premiert és miképp látják a filmet egy évtized távlatából.

Kelemen Richárd: A bennem élő gyermeki én tüzének egyik fő tápláléka volt

1998-ban születtem, így noha már éltem az előzménytrilógia filmjeinek megjelenésekor, A Sith-ek bosszúja esetében is még csak hetedik évemet tapostam, ráadásul elég ijedős gyerek voltam, így nem vittek el a moziba megnézni a harmadik epizódot (ami talán pont a legfélelmetesebb mind közül). Noha édesapám már elég korán megszerettette velem ezeket a filmeket (először az eredeti trilógiát), rajongásom csúcspontját a 2008-as A klónok háborúja sorozattal érte el, mely kiegészült azzal, mikor 2010-11 magasságában megkaptam első Star Wars regényemet (a Jedi Akadémia-trilógia második kötetét). Így sokakkal ellentétben, akiknek ekkoriban épp leszállóágon volt a galaxis iránti érdeklődése, én éppen akkor kezdtem igazán mélyen beleásni magam ebbe a világba, amikor 2012 októberében megérkezett az az ominózus bejelentés.

Természetesen ez csak még tovább fűtötte a lelkesedésemet és csak úgy faltam a könyveket mint a bővített univerzumból, mind a későbbi kánonból, az a hype pedig, ami a film megjelenését közvetlenül megelőzte, életem egyik legkedvesebb időszaka. Ténylegesen az egész világ Star Wars lázban égett, én pedig úgy éreztem magam mint a gyerekek karácsony este, hogy bárcsak minden nap ilyen lenne mostantól mindörökké. Ezt a lángot, amit részben a lelkem mélyén élő gyermeki énem egyik utolsó darabjaként is jellemezhetnék, azóta is igyekszem táplálni és fenntartani, még ha ez nem is mindig olyan egyszerű, hiszen ennek következtében vagyok most ott, ahol, és ismertem meg azokat a remek embereket, akiknek gondolatait alant olvashatjátok.

Ami magát a filmet illeti, a körülötte lévő hype és a fentebb leírt erős érzelmek miatt jócskán túlértékeltem megjelenéskor, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Abszolút nem tartom egy rossz alkotásnak, de A klónok támadása és a Skywalker kora mellett a saga gyengébb darabjai között tartom számon. Ez elsősorban az Egy új remény történeti struktúrájának túlzott ismétlése, a Csillagpusztító és még néhány apróbb figyelmetlenség miatt van így. Ugyanakkor az új karakterek szerethetők, a színészi alakítások rendben vannak, a hangulata pedig valami egészen különleges, ami mára kissé nosztalgikussá is teszi Az ébredő Erőt.

Faragó Dániel: Felélesztette haldokló rajongásom

Szinte hihetetlen, hogy már 10 éves Az ébredő Erő is. Annak idején erős szkepticizmussal fogadtam az új trilógia bejelentését. Akkor egy ideje megcsappant a rajongásom a Star Wars iránt, de aztán ahogy közeledett a film, a hype engem is berántott. Bár nem a kedvencem a Skywalker sagában, egy nagyon jó és kellemes epizódnak tartom. Noha nem mertek úgy elrugaszkodni, mint Lucas az előzménytrilógiával és túlzottan az Egy új reményt másolgatták, számos erős mozzanata van. A fiatal újoncok bemutatása meglehetősen jóra sikerült, Poe, Finn és különösen Rey felvezetése nagyon jó dinamikát adott a film első felének, melyet csak tetéz Han Solóék megjelenése. A film második fele viszont már dramaturgiailag is itt-ott megbicsaklik, kapkodós is lesz, mely betudható a sok változtatásnak a forgatás közben.

Noha nem tartom tökéletesnek, nagyon jó a hangulata, melyet máig szívesen előveszek akár az ünnepekkor is, remekül megy a karácsonyhoz. Ez talán betudható annak is, hogy a filmet az éjféli premieren láttam először a barátaimmal, mely ugye pont az ünnepek előtt volt, így máig ez egy kedves emlék, mely a filmhez kötődik. Az ébredő Erő egy remek felütése a folytatástrilógiának, jól megadta az alaphangot, konfliktust és főként az új karakterek bemutatását. Mára ugyanolyan erős nosztalgiafilmmé vált számomra, mint akár a korábbiak.

Kádas István: Erős emlék a hatalmas hype

Tíz év távlatából, ami szerintem mindenki számára erős emlék Az ébredő Erő kapcsán, az a hatalmas hype, mely sokakat – engem is – visszarántott a messzi-messzi galaxisba. Magát a filmet, ha jól emlékszem, először a premier napján délelőtt láttam, tehát ugyan nem a legelsők között, de elég korán – tűkön ülve, izgatottan. Talán vegyes érzéseim voltak elsőre, arra jobban emlékszem, hogy utána az egyetemen egyik barátom a folyosón megkérdezte, hogy mit szóltam Han Solo halálához, ezzel egy másik doktorandusz szaktársam előtt (akiről nem gondoltuk, hogy érdekli a Star Wars), ellőtte a legnagyobb spoilert.

A filmet mindazonáltal újranéztem a moziban, mely a későbbi Star Wars mozik esetében is szokásommá vált, kétszeri újrázás alatt jól felfedezhető a háttér, a gondosan kidolgozott mellékszereplők világa (olyan nevek, mint Ello Asty, Vober Dand vagy Statura admirális). A filmregényt és egyéb kapcsolódó könyves tartalmakat is elolvastam, s a zenéjét is sokat hallgattam. Bár a filmnek voltak hibái, az általa generált nosztalgia elvitathatatlan. Azóta pedig számomra talán ez a film öregedett legjobban a zárótrilógiából, egy hamisítatlan Star Wars érzést nyújt, melyben végre – az előzményfilmek jedis-klónos világa után – visszatértek a hős lázadó vadászpilóták is.

Finn karaktere is az első filmben volt a legerősebb, kár, hogy később nem tudtak vele mit kezdeni. Negatívumként a galaxis helyzetének bemutatását, illetve annak szinte teljes hiányát említeném. A regényváltozatból és a kimaradt jelenetek közül is ismerhetjük azt a végül vágóasztalon maradó rövidke jelenetet, mely eredetileg a film elején kapott volna helyet: Leia Korr Sellát küldte a Szenátushoz, figyelmeztetve őket az Első Rend veszélyére. Ez a rövid jelenet már jobban megágyazta volna a film politikai kontextusát, egy rövid képsorral bemutatva a galaxis állapotát, hogy ne csupán a kiegészítő tartalmakból kelljen azt kibogoznunk. Na persze ennek ellenére is egy jó kis filmnek tartom a tízéves Az ébredő Erőt.

Jégh Attila: Nem tudom, magával ragad-e még valami ennyire

Nem változott sokat a véleményem Az ébredő Erőről az elmúlt 10 évben. Azt a moziélményt, amit adott annyi kihagyott év után, lehet semmi nem fogja már visszahozni. A felkúszó szöveg hangulata, Leia megjelenése és zenei témájának felcsendülése, Han megjelenése, majd későbbi halála mind olyan élmények, melyekre visszagondolva most is elérzékenyülök. A nosztalgia mellett Rey témája is abszolút megérintett, máig nagyon szeretem, az egyik kedvencem.

A film egésze persze továbbra is biztonsági játéknak tűnik, ennyi év elteltével még inkább, de ettől még nem volt rossz. Ha mondjuk tudom, mikor először látom, hogy milyen fordulatokat vesznek ezek a filmek, lehet máshogy értékeltem volna az egészet, bár egész biztos vagyok abban, hogy a készítők is más (valószínűleg egy) irányba kanyarítják a történetet, ahelyett, hogy ide-oda rángatják a későbbiekben. Mindenesetre így 10 év után sem bánom, hogy megvan ez az élményem, várom a következő hasonlót, ami magával ragad majd.

Bagyinka Brigitta: Egy gyerekkori álom vált ismét valóra

Az ébredő Erő körüli felhajtás visszahozott egy szeletet a gyerekkoromból. A filmet övező hatalmas érdeklődés és óriási hype életem talán egyik legkedvesebb Star Warsos emléke. 10 év telt el azóta, hogy utoljára Star Wars filmet nézhettünk a moziban. Emlékszem, már hetekkel a premier előtt óriási izgatottság volt mindannyiunkban. A jelmezes barátaimmal minden nap számoltunk vissza, mennyit kell még aludni, hogy láthassuk az új filmet, és hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb konteókkal szórakoztattuk egymást. A megannyi rendezvény és sajtómegjelenés pedig csak még inkább fokozta bennünk az izgalmakat.

Premier előtti este mindenki vasalgatta, csinosítgatta, fényezte a jelmezét, hogy  a nagy napon minden tökéletes legyen és közben stílusosan természetesen Fanboyst néztünk. Az óriási boldogság miatt, hogy egy gyermekkori álmom ismét valóra válik nehezen jött álom a szememre így a várva várt nap hamar elérkezett. Az a megtiszteltetés ért, hogy jelmezesként részt vehettem a premier előtti vetítésen, ahol a légiók (az 501-es Légió Magyarországi Helyőrsége és a Lázadó Légió Magyarországi Előörs – a szerk.) az addigi legnagyobb létszámban képviseltették magukat. A mi feladatunk volt fogadni a vetítésre érkező ismert embereket, így volt szerencsém aznap találkozni többek között Han Solo magyar hangjával, Csernák Jánossal is, aki az én egyik személyes kedvencem.

A vörös szőnyeg szép lassan kiürült, az emberek elfoglalták a helyeiket majd elérkezett a pillanat. A fények elhalványultak, az izgalom a tetőfokára hágott, majd megjelent a felirat:

„Réges-régen egy messzi-messzi galaxisban…” 

És ekkor az egész moziterem percekig tartó, hatalmas üdvrivalgásban tört ki. Klubnapokon néhányszor volt már szerencsém átélni hasonló élményt, de ez most mégis egész más volt, hiszen egy új, eddig sosem látott történet bontakozott ki a szemünk előtt. Hidegrázós élmény volt! Így több év távlatából nyilván bennem is átértékelődött már ennek a filmnek az értéke, azonban aznap elégedetten távoztam a teremből és úgy éreztem – annak ellenére, hogy nyilván láttam a megannyi hasonlóságot az Egy új reménnyel – egy jó kiindulási pontnak tartottam, hogy lezárják a Skywalkerek történetét.

Polcz Máté: A leggyengébb a 11 film közül

8 éves voltam, amikor Az ébredő Erő megjelent a mozikban, viszont sajnos kimaradtam abból az élményből, hogy a nagyvásznon láthassam. Eleinte részletekben láttam az interneten, illetve az első fél óráját is megtekintettem néhányszor, de teljes egészében valamikor a covid lezárás idején néztem meg, amikor hardcore SW fanatikus lettem. Mindig is úgy gondoltam, hogy ez a leggyengébb a 11 élőszereplős film közül.

Az új színészek még nem értek be, a karakterek pedig vagy idegesítőek, vagy kidolgozatlanok voltak számomra. Egy kivétellel, aki pedig Han Solo. Harrison Ford teszi nagyon élvezhetővé VII. részt szerintem, illetve a folytatásra hagyott potenciál (bár én sokakkal ellentétben úgy gondolom, hogy megágyazott annak a Luke történetnek, amit Az utolsó Jedik mesél el).

Legutoljára 3 éve karácsonykor láttam, akkor már jobban tetszett. Azóta rengeteget tudtam meg általánosságban a filmekről és szinte biztos vagyok benne, hogy amikor legközelebb újranézem a sagát, akkor már nem ez lesz az általam legkevésbé kedvelt epizód. Gondolom, nem vagyok egyedül azzal a tervvel, hogy 2027-ben mindenképp újra nézem a filmeket a IV. rész 50. évfordulója, illetve a Starfighter megjelenése alkalmából, és már nagyon várom, hogy azóta megszerzett új tudásommal kiegészíthessem a véleményem.

Mészáros Dániel: Meg tudott ragadni

Ez volt az első Star Wars film, amit moziban láttam. Engem meg tudott ragadni, sok szempontból hasonlított az eredeti trilógiára, ugyanakkor mégis éreztem benne valami újat is. A Birodalom hamvaiból feltámadó hatalmi rezsim nem újkeletű dolog a galaxisban, a Legendákban is láthatunk példát, hogy elnyomó diktatúrák és önkényuralmi rendszerek a régi Galaktikus Birodalom dicsőségét igyekeznek helyreállítani. Ahogy az Első Rend is ezen igyekszik.

A film nyitójelenete és Kylo Ren árulása számomra a két legemlékezetesebb jelenet. Tuanul falu megtámadása, felperzselése és a helyiek lemészárlása pedig igazán maradandó. Az előzeteseket nézve kíváncsi voltam, miért használja Kylo a fénykardját és emeli a kezét, de arra nem számítottam, hogy Poe-t fogja megbénítani, arra meg aztán végképp nem, hogy levágja Lor San Tekkát, a jedik barátját és a híres hiperűr-kutató család sarját.

Ugyancsak, noha lehetett rá számítani, engem megdöbbentett, mikor Kylo valóban leszúrta saját apját. A karakter életében ez látszólag (legalábbis hosszú időre) végképp elköteleződés a sötétség felé. Ez a tette azonban olyan markáns, hogy a benne épülő vívódás nőttön csak nő és a Kef Biren olyan mértékűvé válik, hogy Ben Solo visszatér majd és Kylo Ren megszűnik létezni, mindezt Adam Driver zseniális megformálásában láthattuk a mozivásznakon, 2015-2019 között.

A film neve találó, érthetjük Reyre, de akár arra is, hogy az Első Rend feltámadó hamvakból kap új erőre, Kylo Ren pedig támogatja ezen zsarnoki törekvéseket.

About Author