Ellenséges vadászok – az antagonisták űrhajói

Különleges antagonista vadászhajókat listáztuk.

sima borító (2)

A Csillagok háborúja filmekben, sorozatokban jó néhány ikonikus, vagy legalábbis emlékezetes antagonistáról tudunk. Ezek gyakran jellegzetes sisakot viselnek, vagy épp a fizimiskájuk rémisztő, míg néhányuknál elég az azokat megformáló színész (Christopher Lee vagy Giancarlo Esposito) karizmája is. Gyakran szintén különleges fegyvert, leginkább fénykardot forgatnak. A sort azonban kiegészíthetjük még a különleges űrhajókkal, speciális vadászgépeikkel vagy egyéb kisebb személyi űrhajóikkal is. Cikkünkben utóbbiakból szemezünk a Wookieepedia, illetve különféle enciklopédiák felhasználásával (siklókkal már nem foglalkozunk, míg a fejvadász-hajók talán egy későbbi írásban kerülnek terítékre).

A Scimitar

A Scimitar, avagy sith lopakodó, az egyik legjellegzetesebb olyan kisebb űrhajó, amit Star Wars antagonista használt. Először a Baljós árnyakban bukkant fel, akkor Darth Maul személyes hajójaként. A Scimitart a Köztársasági Sienar Rendszerek vállalat mérnökei készítették, ám a Legendák szerint (ami a kánonba is félig-meddig átszivárgott) maga Darth Tenebrous, Darth Plagueis mestere tervezte. A Scimitar egy felfegyverzett futárhajó volt, mely félelmetes fegyverarzenállal rendelkezett, ám emellett lopakodó-rendszerrel is felszerelték, melyet az Aeten II-ről származó stygium-kristályok működtettek. A Scimitar mindemellett képes volt hipertéri nyomkövetésre is, mely más hajók számára évtizedekig lehetetlennek számított. Darth Maul is ezzel az űrhajóval követte Padmé Amidala királynőt és jedi kísérőit a Tatuinra. Maul (első) halálát követően a hajó mesterére, Darth Sidiousra háramlott, aki ironikus módon ezzel a géppel érkezett Grievous tábornokkal később a Dathormirra, hogy megküzdjön visszatérő tanítványával és Talzin anyával. Palpatine császárként is megtartotta az ügyes hajót, droidpilótája, a beszédes nevű O-66 gondos kezei között.

Scimitar (Wookieepedia)

Darth Vader TIE Advanced vadászgépe

Darth Vader különleges TIE vadásza már az Egy új reményben megjelent, elkülönítve a nagyúr hajóját a többi birodalmi TIE vadásztól. Vader különleges TIE vadásza a Sienar Flotta Rendszerek által gyártott TIE advanced x1 széria prototípusának számított. A vadászgépet a Sienar Scimitar hajója inspirálta. Az Advanced sokkal több volt, mint egy hagyományos TIE vadász, rendelkezett hiperhajtóművel és pajzsgenerátorral is. Vader vadászgépe emellett nagyobb sebességgel és tűzerővel is rendelkezett, valamint a pilótafülkéjét is úgy alakították el, hogy megfeleljen Vader speciális páncéljának. A sith nagyúr Y. e. 4-ben már ezt a vadászgépet használta, amikor megtámadta a lázadó Főnix sejtet. Később ezzel repült a Malachorra, ahol korábbi padawanjával, Ahsoka Tanóval vívott párbajt. A Yavinnál szintén ezzel a géppel eredt a lázadó vadászok, így Luke Skywalker nyomába, ám Han Solo, Csubakka és az Ezeréves Sólyom keresztülhúzta számításait. Az Advanced azonban túlélte, s Vader a későbbiekben is repült vele a háború során.

Vader TIE Advancedje (StarWars.com)

A Főinkvizítor TIE Advanced vadászgépe

A TIE Advanced típusnál maradva következzen a Főinkvizítor TIE Advanced v1 típusú vadászgépe. Ennek a szériának kevésbé voltak hajlítva a szoláris paneljei, mint az x1 típusnak. A hagyományos v1 szériától eltérően a Főinkvizítor gépe rendelkezett létfenntartó rendszerrel is, azt is lehetővé tette, hogy az inkvizítorok vezetője speciális, TIE-pilótaruha nélkül is irányíthassa hajóját. A Jedi: Fallen Order videójátékban a Második Nővér ellenben egy másfajta TIE-t használt, jelesül a csak jóval később (csupán kb. Y. e. 3-tól) tömeggyártott TIE elfogóvadászok prototípusát.

A Főinkvizitor TIE Advancedje

Gideon moff Outland TIE vadásza

A Mandalóri első évadában Gideon moff különleges TIE vadászát is láthattuk, mely a Sienar Outland TIE vadász sorozatába tartozott. Megjelenésében a hagyományos TIE vadászokra (TIE/In) hasonlított, ám a szárnyai leszálláskor behajlottak, a pilótafülke alján pedig futóművek kaptak helyet. Ez a típus a szárazföldi, felszíni landolást könnyítette meg, akár bizonytalan talajon, nehéz körülmények között is. Gideon birodalmi maradványában több Outland TIE vadász is volt, az ő személyes hajóját azonban Din Djarin elpusztította a Nevarrón. Ugyancsak specializált TIE vadásszal repkedett a Battlefront II hősnője, Iden Versio is, amely a hagyományos TIE-okénál erősebb fegyverzettel bírt, s az Inferno osztag jelzése dekorálta. A kettéhajló szárnyai koncepciója egyébként eredetileg Az ébredő Erőhöz készült látványtervekben szerepelt először, így ez is az első körben elvetett, majd később új életet nyert dizájnok között szerepel.

Gideon moff TIE Outlandja (Wookieepedia)

A Nightbrother

Ahogy már fentebb szó volt arról, Maul sith-tanítvány korábban a Scimitart használta. Ám miután a klónháború idején „ez a hajó elúszott”, a zabrak új járgány után nézett. Ez egy Kom’rk-osztályú mandalóri ún. gauntlet-vadász volt, amit Maul azután vett használatba, hogy a mandalóri Halálőrség és az Árnyékkollektíva vezetője lett. A hajó neve, a Nightbrother is beszédes, utal a dathomiri éjfivérekre, mint amilyen maga Maul is. A Nigthbrother a klónháborút követően is Maul tulajdonában maradt, még Y. e. 2-ben is használta, amikor Ezra Bridger, valamint a jedi és sith holokron segítségével régi riválisa, Obi-Wan Kenobi után kutatott. Maul tatuini halálát követően Ezra és Chopper ezzel a hajóval tért vissza a lázadó bázisra. Sőt később, amikor Thrawn ostrom alá fogta az Atollont, Ezra ezen keresztül szökött el segítséget kérni a mandalóri Wren klántól. Szintén hasonló Kom’rk-osztályú vadászgépet/transzportot használt a Halálőrség Maul előtti vezetője, Pre Vizsla, mely egyszerűen csak a Gauntlet névre hallgatott.

A Nightbrother (StarWars.com)

A Soulles One

Természetesen Grievous tábornok személyes vadászgépéről sem felejtkezhetünk el, mely a Soulles One (Lelketlen) nevet viselte – bár a tábornok ellenfelei ezt gyakran Spineless One-nak (Gerinctelen) csúfolták, ugyanis Grievous gyakran ezzel lépett meg a szorult helyzetekből. Ez egy az utapaui Feethan Ottraw Bővíthető Összeszerelő Üzem által előállított, áramvonalas Belbullab-22 nehéz-vadászgép volt, impervium-ötvözet páncéllal, két lézerágyúval és egy szenzorzavaró berendezéssel. Nem droidvadász volt, hanem egy pilótavezérelt hajó, létfenntartó-rendszerrel. Grievous persze nem csupán menekülésre használta vadászgépét, a Kaliida csillagködben vívott csatában ezzel üldözte Obi-Want és Anakint. Grievous utapaui halálát követően a vadászgépet ellenfele és gyilkosa, Obi-Wan Kenobi kaparintotta meg, aki a 66-os parancsot követően e hajón menekült el a bolygóról, s találkozott a Tantive III-mal. Később, a Legendák szerint, az újszülött Luke Skywalkerrel együtt utazott a hajóval a Nar Shaddaára, tatuini transzportot keresve.

Soulless One (StarWars.com)

Dooku gróf szlúpja

Dooku gróf saját személyes napvitorlás csillagjachtja egy Punworcca 116-osztályú csillagközi szlúp volt, melyet a geonosisi Huupla Pasa Tisc Hajóács Közösség készített. A Legendák szerint Kicsi Poggle ajándékozta a hajót a szeparatisták vezetőjének. Dooku napvitorlása inkább luxusjacht volt, mint vadászgép, s egy droidpilóta irányította.

A napvitorlás (StarWars.com)

Asajj Ventress legyezőszárnyúja

A szeparatista hajóknak külön cikket is szenteltünk, de Dooku gróf napvitorlása mellett érdemes újra kitérni jobbkeze és tanítványa, Asajj Ventress különleges vadászgépére, amit a Cato Neimoidián és a sullusti csatában is irányított. Ez egy Ginivex-osztályú legyezőszárnyú csillagvadász volt, amely szintén a napvitorlás technológián alapult, és ugyancsak a Huupla Pasa Tisc Hajóács Közösség gyártotta. Szélsebes vadászgép lett, ám ára miatt kevéssé használták.

Legyezőszárnyú (Wookieepedia)

Kylo Ren TIE Silencer vadásza

Ahogy Darth Vader egy későbbi generációs TIE prototípusával repült, ugyanez igaz a Vader útját követő unokára, Kylo Renre is. Az utolsó Jedikben látott vadászgép a TIE/vn (vendetta) űrfölény vadász prototípusa volt, melyet a Sienar–Jaemus gyártott. A TIE Silencer –, avagy a VIII epizód képes útmutatója szerint TIE-lopakodó – komoly fegyverzettel rendelkezett, és kifejezetten gyors vadászgépnek számított. Kylo ezzel a vadászgéppel vezette azt a csapatot, ami rátámadt az Ellenállás menekülő Raddus cirkálójára, s lőtte ki a hajó hangárát, több ellenálló pilótával (pl. Tallie Lintra) végezve.

TIE silencer (StarWars.com)

Kylo Ren TIE Whisper vadásza

Kylo Az utolsó Jedik és a Skywalker kora között lecserélte személyes vadászát, a saga (eleddig) utolsó filmjében már egy TIE Whisperrel száguldozott, amelyet a film képes enciklopédiája TIE-suttogó néven magyarított. Ez egy TIE/wi módosított elfogóvadász volt, melybe az új legfőbb vezér beszerelte a sith útkeresőt is. Kylo ezt a szélsebes gépet irányítva konfrontálódott Rey-jel is a Pasaanán. Ennek a szárnyait vágta le Rey, a hajó zuhanását okozva. Később egy ilyen géppel (újraépítve, vagy egy másikkal) utazott Kylo Ren a Kef Birre, majd Rey ezzel a hajóval jutott el másodjára Luke Skywalkerhez az Ahch-Tóra, ahol elpusztította a vadászgépet.

Kylo Ren TIE Whispere (StarWars.com)

Shin Hati Fiend vadásza

A sorozatokban felbukkanó antagonisták közül Shin Hati, valamint az éjnővér-mágiával irányított Marrok, akik az Ahsoka sorozatban kaptak szerepet, egyaránt egy-egy RP82 Fiend vadászt vezettek. E kompakt és nagy teljesítményű, jól manőverezhető vadászgépek Thrawn, illetve az őt képviselő Morgan Elsbeth erőihez tartoztak. Shin Hati és Marrok a Seatos felett csapott össze vadászaikkal Ahsoka Tano T-6-os siklójával.

Shint Hati Fien vadásza (StarWars.com)

Vult Skerris TIE Defendere

Ha már Thrawn és Elsbeth: nem lehet kihagyni a sorból a kánonbéli kedvenc projektjüket, a TIE Defendereket. A Lothalon gyártott Defendereket nem csak furcsa szárnykialakításuk tette különlegessé, hanem az is, hogy a legtöbb TIE modelltől eltérően hiperhajtóművel és pajzsokkal is felszerelték. Mindemellett elég komolyan felfegyverzett vadászgépről volt szó, mely egyszerre volt vadász és bombázó. A hajót Morgan Elsbeth tervezte, s a projektet Thrawn főadmirális hamar felkarolta. A sima TIE Defendernek ráadásul egy fejlesztett változata is ismert, amit szintén a Lothalon állítottak elő. Ez a TIE Defender Elite volt, ugyanúgy nagy tűzerőt képviselt, mint a hagyományos defenderek, ám itt gyorsasággal és még jobb pajzsokkal társult. Thrawn azonban a prototípust – Vaderrel vagy Kylóval ellentétben – nem maga vezette, hanem a Birodalom egyik ászpilótájára, a Skystrike Akadémia instruktorára, Vult Skerrisre bízta. Skerrissel végül a lothali lázadó támadás során Hera Syndulla végzett ügyes akciót követően.

TIE defender (StarWars.com)

Az Exile II

Végezetül, mintegy keretbe foglalva térjünk vissza a TIE-okról a sith hajókra, jelesül Az akolitusban látott Exile II-re, mely a Qimir néven is ismert Idegen űrhajója volt. Az Exile II a Santhe Vállalat Proa-osztályú X12 modellje volt, hivatalosan egy személyi trimarán sporthajó. Qimir hajóját használta akolitusa, Mae Aniseya a brendoki incindensért felelős jedik levadászására. Később az Idegen Oshát is ezzel a hajóval vitte a bolygójára, majd utaztak együtt a Brendokra. A hajónak két pilótafülkéje is volt.

Az Exile II (StarWars.com)

About Author