Látomások 3. évad – Kritika

Eljött hát a Látomások (Visions) 3. évadának is az ideje. Továbbra sem érzem feltétlenül értelmét ennek a formátumnak, de néhány epizód volt annyira szórakoztató, hogy többet is néztem volna belőle. Ami érdekes volt számomra ebben az évadban, hogy sok epizódban véltem valami más, nem Star Wars tartalmat felfedezni.

Az évad legerősebb része a 7. rész, A csempész. Jó a történet nagyon, fordulatos és egyben van. A karakterek teljesen rendben vannak, rodiai főszereplőnk abszolút érthetően döntött. Az animáció is szép, nem ez a legkiemelkedőbb mondjuk, főleg akkor van egy kis keserű szájíz, mikor az oldalra forduló karakterek szeme eltorzul. De, ami igazán fontos az epizódban nekem, hogy ez hozta leginkább a Star Wars érzést. Simán lehetne egy történet a kánonból.

A második legjobb rész szerintem a Papagájvirág. Szerintem a Látomások eszmeiségét ez az epizód tükrözi legjobban. Képileg nem a legerősebb epizód, de ez igazából valamennyire másodlagos, főleg, ha azt nézzük, hogy a főszereplő elvesztette a látását. A kétségbeesett, forrófejű padavan útkeresése az életben és egyúttal az Erőben, nagyon szépen kidolgozott, mély történet. Erőbékayoda segítségnyújtása és útterelése szépen rezeg együtt Yoda tanácsaival Luke felé. Jó epizód, aminek sajnos kicsit olyan a hatása, mintha nem lenne befejezve.

Az évad első felének nekem legjobban tetsző epizód az a fejvadászos volt. Ebben Sevn és droidja küldetését követhetjük, ami már a legelejétől fogva egyértelműen rabszolgaüldözés és kliséhalom, majd a főhősök a rabszolgák oldalára állnak a végén és megmentik őket. Valahogy nekem nagyon áradt ebből az egészből a Star Wars-érzés. A főhősről azonnal Ventress jutott eszembe, aki Dooku elhagyása után sokszor azonos helyzetekbe kerül és igazából antihős lesz. A droid szórakoztató volt, hogy nem bír el a két programmal, ami egyszerre fut benne. A főellenfél bár abszolút tucat anime karakter, mikor bepattan a droidekába, három dologra gondoltam. Egyrészt az arany droideka nagyon emlékeztetett Galak Fyyar aranypáncéljára a Star Wars: Jedi Knight II: Jedi Outcastből. Másrészt a szebb sorsra érdemes Star Wars: Hunters játékból Slingshot koncepciója abszolút azonos volt. Harmadrészt mikor óvatosan begurították a detonátort az energiapajzs alá azonnal felrémlett előttem A klónok háborúja onderoni szála, ahol oktatják Ahsokáék az ellenállókat, hogy kell elbánni hátulról a haláldroidokkal. Szerintem hangulatos epizód volt.

Az elveszettek egész nézhető kis történet volt, semmi kiemelkedő, animációban hasonló volt az első epizódjához. Darth Vader megjelenése a Vulcan bolygóról mondjuk szerintem teljesen indokolatlan és értelmetlen volt, szerintem nem volt szükség erre az easter eggre.

A párbaj: Bosszú rész hasonlóan menőn nézett ki, mint az első évadban az első része. A főszereplő nagyon kemény, hangulatos, hogy a környezet mindenhol japános, de mégsem üt el a Star Warstól annyira. Ami miatt ilyen hátulra került nálam az két dolog. Egyrészt a twi’lek lány millió kis fénykardja eszembe juttatta a mémeket Kylo Renről a Csillagpusztító Bázison, másrészt a búvármaszkos ewokok. Annyira koncepciótlan volt a jelenlétük. A csapdáikat sem értettem igazán. A Jedi visszatérben az ewokok a goraxok ellen kreálták meg a csapdákat, amiket aztán felhasználtak a Birodalom ellen. De ettől még nem egyértelmű, hogy ha máshol élnének ewokok, azok is tudnának csapdát állítani. Ez a hozzáállás nekem valahogy nagyon degradáló volt az ewokokra nézve. De a búvármaszkok voltak nekem a legalja valamiért.

A kilencedik Jedi: A remény gyermeke egy érdekes epizód több szempontból is. Egyrészt a koncepció, hogy Chihiro találkozik a Baymaxbe oltott Wall-E-val aranyos. És az epizód aranyos is volt. A bajom ezzel a résszel az, hogy abszolút látható, hogy felvezető volt a sorozatához, emiatt se füle, se farka, totál súlytalan történet, ami átvezet az első évad epizódjából a jövőre érkező spin-off sorozatba.

A négy szárny dala szintén egy aranyos történet, ami érdekessé tette, hogy az a zene, amit a lány hallgatott nem volt igazán tetszetős, de a hangok meg közben tök jól működtek. Simán nézhető volt és tök szórakoztató, mikor a rész nagyon látványosan felépíti a robogó hatalmas lövését, le is lassítja és az AT-AT lábán egy jelentéktelen koromfoltot ér az egész. Szokásos humor, de nem vártam rá és tetszett. Aztán mikor a walkmandroidról kiderül egy Sailor Moon-os átalakulás után, hogy egy X-szárnyú és egy Vasember páncél szerelemdroidja, amiben dugó és aljzat is van a fegyverek működtetéséhez, akkor elég hátra került a listámon az epizód. Az mondjuk meglepett, hogy a sapkás kis szőrmók egy gigori csemete volt.

A Yuko kincse talán a legszebben animált epizód volt. A Tatuin és igazából a legtöbb háttér annyira elképesztően jól nézett ki, hogy szeretnék még ezzel az ábrázolással más tartalmakat is nézni. A lista végére kerülésének más okai voltak. A történet abszolút Richie Rich a Tatuinon. A medvedroid hasmikrója megint csak Baymaxet juttatta eszembe, akinek legalább kivetítő volt a hasában. Ez fura volt. A főgonosz egész léte furcsa volt, a kislány twi’lek társával meg a triceratops kishaverjával, de a legbizarrabb a rengeteg minyonszerű Qbert, akik teljesen feleslegesek voltak. Meg is érdemelték, hogy megette őket a kraytsárkány.

Az évad legkevésbé tetsző, de mégis legeredetibb epizódja a pszichedelikus utolsó rész. A koncepció, hogy a vesztes csatában egy begőzöld rohamosztagos fejébe látunk, aki épp legyakja a társát a menekülés miatt, erős és elgondolkodtató. Az egész kivitelezése egy durva trip lett, amit nem szeretnék újra átélni.

About Author