Ez az esemény robbantotta ki a valódi lázadást, és hamarosan mozgóképen is megnézhetjük
Rövidesen láthatunk egy olyan kulcsfontosságú eseményt, melyről eddig csak említés szintjén hallottunk.

Hamarosan megérkezik az Andor 2. évada, és ugyan már az előzetesekből is sejthető volt, Tony Gilroy több ízben is megerősítette, hogy az új szezon feldolgozza a Birodalom elleni lázadás egyik legfontosabb mozzanatát, melyről eddig csak szóban hallhattunk. Ez pedig nem más, mint a ghormani mészárlás.
Ez az esemény már a Legendák kontinuitásban is létezett és hasonló jelentőséggel bírt, noha maga a megvalósulása kicsit más, mint amit a kánonban tudunk róla. Eszerint békés aktivisták a birodalmi adóztatás ellen tüntettek, Tarkin nagymoff hajója pedig a bolygóra érkezvén nem tudott tőlük leszállni. Palpatine engedélyével viszont a veszteglés azzal ért véget, hogy a hajó a tüntetőkön landolt, aminek következtében többen meghaltak. Ez a tragédia azt eredményezte, hogy számos szenátor – különösen azok, akik támogatták a még halála előtt Padmé által elindított Kétezrek Delegációja nevű kezdeményezést, mely Palpatine hatalomból való lemondatását célozta volna meg – nyíltan szembeszállt az Uralkodóval és megkezdődött a Lázadók Szövetségének megszervezése. Természetesen ennek ellentmondó történetek is vannak, például a The Force Unleashed, ahol a játék főszereplője, Galen Marek hozta össze a Birodalom ellen szervezkedő csoportokat, de ez most mellékes.

Ez utóbbi az, mely a kánonban is áll, viszont maga az esemény, már amennyit eddig tudunk róla, kicsit más. Az Andor első szezonjában és a Star Wars: Lázadókban is láthattunk, hogy a különböző lázadó sejtek egy darabig többnyire önállóan működtek, sokszor nem is tudtak egymásról, hogy valamely sejt felszámolása esetén ne bukjon az egész szerveződés. A sejtek között ezen felül sokszor ideológia, illetve az eszközrendszereket érintő konfliktusok is fennálltak. A közöttük lévő, többnyire hírszerzési kapcsolatot egy maroknyi, inkognitóban működő személy tartotta fenn, mint például Fulcrum álnéven Ahsoka Tano, vagy épp „Tengely”, Luthen Rael. A Kétezrek Delegációját támogató szenátorok egy része, például Mon Mothma, vagy Bail Organa titokban támogatták ezeket a szerveződéseket, ám nyíltan nem mertek ellenszegülni a Birodalomnak, sokáig hittek abban, hogy a demokratikus eszközrendszer maradékával is képesek lehetnek legalább késleltetni a folyamatokat. A ghormani mészárlás volt az az esemény, mely egyértelművé tette, hogy ez hiú ábránd.
A kánon ghormani mészárlásról egyelőre annyit tudunk, hogy a Birodalom csapatai belelőttek egy csoport békés tüntetőbe, melynek következtében potenciálisan több százan életüket veszítették. Hogy mi lehetett a támadás oka, az egyelőre ismeretlen, de nem tűnik lehetetlennek, hogy éppen Cassian Andor hajt majd végre egy merényletet valamiféle birodalmi méltósággal szemben, akár Saw Gerrera megbízásából. Cassiant Luthen szervezi be a lázadáshoz, neki pedig az egyik elsődleges kontaktja bizony Gerrera, akiről tudjuk, hogy nem riad vissza a civil áldozatokkal együtt járó akcióktól sem. Ha valóban ez a helyzet, a Birodalom pedig érthető módon a békés tüntetőknek tulajdonítja a merényletkísérletet (melyet az előzetes tanúsága szerint minden bizonnyal bombával hajtanak végre), akkor meg is van a kiindulópontja a tragédiának. Ezen felül Cassian azon, a Zsivány Egyesben elhangzott mondata is kontextusba kerül, miszerint szörnyű dolgokat követett el a lázadás nevében.
Mindenesetre az biztos, hogy a ghormani mészárlás nyomán lép ki Mon Mothma a szenátusból (melyet Gilroy állítása szerint szintén látni fogunk a második évadban), illetve ezután szólítja fel nyíltan a különböző lázadó sejteket, hogy gyűljenek össze és vegyék fel közösen a kesztyűt a Birodalom vasmarkával szemben. Ezt a Star Wars: Lázadók harmadik évadában láthattuk. Ezen felül, ha közvetett módon valóban Saw Gerrera állna a mészárlás kirobbantásának hátterében, az még inkább elmélyíteni a férfi és Mon Mothma közötti konfliktust, melynek következtében Saw csoportja felszámolásáig egyedül tevékenykedett, nem vett részt a szövetség munkájában.
Így hát az Andor második szezonja az eddigi legátfogóbb betekintést nyújthatja majd a lázadás kialakulásába és belső dinamikáiba. Ezáltal nem csak a Zsivány Egyeshez ad hozzá rengeteget, de a Star Wars Lázadók egyik fontos mozzanatát, illetve magát az eredeti trilógiát is új keretbe foglalja. Az új évad hazai idő szerint április 23-án hajnalban indul a Disney+-on három epizóddal, majd további három héten át, heti 3-3 résszel folytatódik.