Mit várhatunk az Andor második évadától?

Több ismert karakter térhet vissza a Zsivány Egyesből.

Cassian Andor K-2SO Rogue One

Forrás: Inverse

Az idei D23 nevű Disney rendezvényen színpadra lépett Diego Luna, hogy kicsit felvezesse az Andor közelgő második évadát. A Cassian Andort alakító színész beszélt a folytatásról a közönségnek és a sajtónak is, továbbá zárt ajtók mögött egy ízelítőt is levetítettek az évadból. Az előzetes megerősítette, hogy több fontos karakter visszatér majd a Zsivány Egyesből. Mit tudtunk meg az Andor második évadából és mit várhatunk tőle jövőre?

Ismerős karakternek térnek vissza az Andor második évadában

A D23 rendezvény nagy dobása a Kóbor alakulat (Skeleton Crew) előzetese volt, de mellette ugyancsak szerepelt az Andor második évada és készülő A Mandalóri és Grogu című új Star Wars film is. Míg a Kóbor alakulat még idén decemberben érkezik a Disney+-ra, addig az Andor második szezonja csak jövőre, 2025-ben várható a stremingen. Ezt most ismét megerősítették, de pontosabb megjelenési dátumot nem kaptunk.

Diego Luna először viccelődve spanyolul köszöntötte a közönséget, hiszen maga is mexikói származású. Majd angolra váltott és elmondta, hogy „a Zsivány Egyes megváltoztatta az életemet. Cassian Andorral éltem együtt majdnem tíz évig.” A színész így utalt arra, hogy a Zsivány Egyes előkészületei, forgatása és az Andor második évadának bemutatója között közel tíz év telt-telik el.

Ahogy már korábban a széria showrunnerre, Tony Gilroy is elmondta, így most Diego Luna is megerősítette, hogy a második évad nagyobb időt ölel fel, ugyanis négy év eseményeit dolgozzák fel tizenkét részbe. Az évad már egyértelműen a Zsivány Egyes – Egy Star Wars-filmet vezeti fel, az évad fináléja pedig beletorkollik a közkedvelt antológiafilm nyitányába. Hasonló átkötést várhatunk, mint a Zsivány Egyes vége az Egy új remény felé.

„Ez a második fél négy éven keresztül követi Cassiant, amint azzá a hőssé válik, akit a Zsivány Egyesben látunk, amint meghozza a végső áldozatot” – mondta Luna a D23 rendezvényén.

Luna felvezetője után pedig levetítettek egy rövid ízelítő előzetest is, amelyet csak a helyszínen részt vevők láthattak, a nyilvánosság még sajnos nem. A beszámolók és a szivárgások alapján a második évadban visszatérnek az eddig megismert szereplők. Tehát Cassian Andor mellett ismét fontos szerepet kap Luthen Rael (Stellan Skarsgård), Mon Mothma (Genevieve O’Reilly), Kleya Marki (Elizabeth Dulau), Syril Karn (Kyle Soller), Denise Gough (Dedra Meero), Bix Caleen (Adria Arjona), Faye Marsay (Vel Sartha) és persze Saw Gerrera (Forest Whitaker). Az előzetesből csak sejteni lehet a történetet, viszonylag keveset mutattak. Javarészt a Coruscantot látjuk, Cassiant álruhában többször is, hiszen itt már Luthen kémjeként ügyködik. Továbbá látható egy felkelés (talán a Ghorman mészárlás) és a formálódó Lázadók Szövetsége is a Yavin 4-en.

Az előzetes viszont hivatalosan is megerősítette a korábbi pletykákat, hogy Ben Mendelsohn is újra szerepel mint Orson Krennic igazgató, illetve Cassian hűséges droidtársa K-2SO is Alan Tudyk alakításában. Ám nem csak ők ketten teszik tiszteletüket a Zsivány Egyesből, hiszen Davits Draven tábornok (Alistair Petrie) is felbukkan majd, ahogy Ruescott Melshi (Duncan Pow) is, aki már az első évadban is szerepelt. Egyértelműen a Zsivány Egyes gárdája állt fel, kíváncsian várjuk, kik szerepelnek még az antológiafilmből. Luna a visszatérő karakterekkel kapcsolatban a következőket mondta a Rotten Romatoes TV-nek a D23-on.

„Ez egy nagyon gazdag második évad lesz, mert az első évadban sok karaktert megismertetek, és nagyon sok olyan karakter van, akikről mindannyian tudjuk, hogy a Zsivány Egyesnek a részévé kell válnia, hogy megtörténjen, igaz?” – mondta Luna.

Orson Krennic Rogue One
Forrás: StarWars.com

Miről szólhat az Andor második évada?

Az új évad történetéről mindig keveset tudunk, de az eddigi hivatalos infók és szivárgások alapján sejtéseink már vannak. Túl azon, hogy az évad már célzottan a Zsivány Egyest vezeti fel azok ismert karaktereivel, azért a második évadban várhatóan megmaradunk a sorozat eddig jól bemutatott fő- és mellékszereplőinél. A középpontban továbbra is Cassian Andor lesz, aki most már végre azon az úton jár, amelynek a végén a lázadók kéme és önfeláldozó hőse lesz. Az első évadban Cassian még nem volt igazi lázadó, de az átélt események és közeli hozzátartozóinak hatására a végére mégiscsak elkötelezte magát a lázadók ügye mellett és csatlakozott Luthen Rael hálózatához. Az évad eleje minden bizonnyal ezt mutatja be, hogyan válik a lázadók mesterkémévé Luthen kezei alatt. Luna a következőket mondta erről.

„Még mindig nagyon ellentmondásos ember. Valaki, aki tudja, hogy részese kell, hogy legyen ennek a mozgalomnak, hogy az ügy jelent valamit. Lehetősége van arra, hogy valami jobb dolog részese legyen, hogy változást hozzon, de még sokat kell tanulnia. Sok mindent kell feláldoznia. Apró események fogják megmutatni neki, hogy másképp is lehet, de hinnie kell magában, hinnie kell a számok erejében, amit egy forradalom jelent.”

Az Andor által bemutatott karakterek közül azonban többük nem szerepel a Zsivány Egyesben. Így felmerül a kérdés, hogy mi lesz a sorsa olyanoknak, mint Luthen, Syril, Dedra vagy Bix? Adria Arjona karakteréről a következőket mondta Luna sejtelmesen.

„Készüljetek fel… Például, ha megnézitek a Zsivány Egyest, nyilván ebben a második évadban jön egy lehetséges búcsú vagy valami ilyesmi, mert Bix nem része a Zsivány Egyesnek.”

Minden bizonnyal nem fog szűkölködni az évad drámai pillanatokban, ahogy az első évadban is megannyi volt.
De nemcsak a karakterek száma növekszik, hanem sokkal több helyszínen játszódik az évad. Az első évad meglehetősen szűk területen mozgott, javarészt a Ferrix, Coruscant, Aldhani és Narkina-5 adták az események fő helyszíneit. A Coruscant mint a galaxis fővárosa értelemszerűen visszatér és ismét fontos hely lesz. Erre egyértelműen utalt a D23-on kivetített látványterv, amelyen a szenátus székházát láthattuk, mögötte a jól ismert város felhőkarcolókkal. A szenátus előtt viszont valamilyen új építmény látható, egy minimalista fehér színű csarnok, amely illik az első évadban látott épületek stílusához. Ugyanígy fontos helyszín lesz majd a lázadó bázis a Yavin 4-gyen.

„Ha emlékszik Ferrixre mint helyre, mint városra, annyi minden történik. Nos, ezúttal nagyon sok Ferrix van. Sok-sok bolygó és sok különböző közösség, ahová ellátogathatunk. Az időugrások miatt ezeknek az embereknek az élete egyre bonyolultabbá válik. Ez intenzív, összetett, érzelmes és sok szempontból teljes lesz” – mondta Luna.

Az egyes epizódok hasonló hármas szekvenciákba lesznek felosztva, mint az első évadban. Annyi különbséggel, hogy három részenként ugrunk egy évet előre az időben. Vagyis az évad során hőseink nagy utat járnak és sok változáson esnek át. Az első három rész mindjárt egy évvel később játszódik az első évad után, tehát Y. e. 4-ben találjuk majd magunkat, s így haladva eljutunk a Zsivány Egyes és az Egy új remény idejébe. A szekvenciák forgatókönyvjeiért más-más szerzők feleltek. Az első három részt a showrunner Tony Gilroy írta, a másik hármat Beau Willimon, a harmadikat Dan Gilroy, míg a negyediket Tom Bissell. Ugyanez igaz a rendezőkre. A történet egyébként még több évadra is elegendő lett volna, ám Diego Luna elmondása alapján Tony Gilroy máskép döntött. Az első évad után leültek és eldöntötték, hogy nem akarnak még vagy húsz évig az Andoron dolgozni és mihamarabb szeretnének időben eljutni a Zsivány Egyeshez. Így Gilroy úgy döntött, hogy négy év történéseit egy évadba sűrítik bele.

Az egyes szekvenciák történetéről most csak találgatni tudunk, hiszen azt még homály fedi. A kiszivárgott forgatási anyagok és a zárt ajtók mögött bemutatott előzetesek alapján azért vannak teóriánk. Mivel az évad időben már párhuzamosan zajlik a Lázadók animációs sorozattal, amellyel nagyon erős átfedések vannak – gondoljunk csak a témára és a szereplőkre (Mon Mothma, Saw Gerrera) –, így elég valószínű, hogy sok utalást kapunk Dave Filoni sorozatára. Mindjárt az egyik ilyen a Ghorman mészárlás. Az előzetesekben látható egy nagy méretű tűntetés, amelyben Syril is felbukkan. A kánon szerint a Ghorman népe a sorozatos elnyomás miatt egy békés tűntetést szervezett a Birodalom ellen Y. e. 2-ben, amelyet kegyetlenül megtoroltak és valóságos vérfürdőt rendeztek. Az eset a Ghorman mészárlás néven híresült el, Mon Mothma ezután szólalt fel nyilvánosan és Palpatine-t okolta a történtekért. A szenátor a mészárlás hatására állt ki nyilvánosan a lázadás mellett, majd ezután alakította meg a Lázadók Szövetségét, amelyet már a Lázadókban is láthattunk. Nem tudjuk még, hogy valóban a Ghorman felkelést látjuk majd, de Mon Montha karakterének fejlődésében fontos esemény lenne. Már az első évad is elkezdte felvezetni, hogy a Birodalom mekkora elnyomás alatt tartja a Ghormant. Mon említette is, hogy a szenátusban éles viták folynak a bolygót sújtó problémákról és olyanok, mint Ars Dangor vagy Sly Moore elvágták a bolygó hajózási útvonalait megakadályozva az élelmiszerellátást. Saw pedig említette egy Ghorman Front nevű lázadó sejtet is. Elég nagy rá az esély, hogy a mészárlás drámáját feldolgozza az Andor.

A másik esemény a kánonból az a forgatásról kiszivárgott pletykákból sejthető. Tavaly februárban szellőztették meg, hogy az Andor második évada forgott pont abban az angliai Kent megyében található Hever kastélyban is, ahol annak idején a Baljós árnyakhoz is rögzítettek jeleneteket. A kastély a Naboo díszleteiként szolgált, így felmerült a kérdés, hogy az Andorban netán ide is visszalátogatunk? A kánonban van is egy esemény, amely ide köthető. Ez nem más, mint Naboo birodalmi kormányzója, Quarsh Panaka moff meggyilkolása Y. e. 3-ban. Panaka századosként szolgált még Amidala királynő testőrségében a Baljós árnyakban. A Panaka elleni merényletet Saw Gerrera partizánjai követték el a Naboo egyik Onoam nevű holdján. Abszolút illene az Andorba, egyúttal jobban összeköthetnénk az előzménytrilógiával is.

És ha már a Zsivány Egyes karakterei visszatérnek, köztük K-2SO is. A második évad szinte adja magát, hogy élőszereplősen is láthassuk Cassian és K-2SO találkozását, vagyis a droid átprogramozását lázadóvá. Ezt a történetet azonban már feldolgozták a Rogue One – Cassian & K-2SO Special 1 című one-shot képregényben. Ha az évadban sor kerülne a találkozásra, akkor reméljük minél jobban figyelembe veszik a képregényt is.

De nem csak vissza, hanem előre is kaphatunk utalást az idővonalon. Szintén a forgatásról került ki, hogy a stáb visszatért a Newsbury melletti volt légitámaszponthoz, amely Az ébredő Erőben az Ellenállás bázisának helye volt a D’Qar bolygón. Így a folytatástrilógiának is némiképp megalapozhatnak. Azonban további részletekre várnunk kell, leghamarabb egy nyilvánosan is látható előzetes formájában. Az Andor második évada 2025-ben érkezik a Disney+-ra.

Cassian Andor
Forrás: StarWars.com

About Author