Akolitus kisokos: ezt érdemes tudni az új sorozat előtt

A legújabb Star Wars-sorozat egy eddig ilyen formában nem látott korszakba kalauzolja el a nézőket.

acolyte the high republic

Június 4-én (magyar idő szerint 5-én) Az akolitus megjelenésével a nagyközönség végre mozgóképes formában is megismerkedhet A Köztársaság Fénykorának korszakával. Noha a showrunner, Leslye Headland elmondása szerint a széria akár azoknak is érthető lehet, akik korábban semmilyen Star Wars-tartalmat nem láttak, írásunkban igyekeztünk összeszedni minden olyan információt, amit tudni érdemes a sorozat előtt.

Mi az a Köztársaság Fénykora?

Ugyan Az akolitus lesz az első élőszereplős sorozat ami a sokat emlegetett korszakban fog játszódni, de nem ez az első történet, amit a Lucasfilm megalkotott ebben az érában.

A Köztársaság fénykora egy publikációs projektként indult a Del Rey, a Marvel Comics, az IDW, a Dark Horse és a Titan Comics közreműködésével. Ez az első olyan projekt a kánon történetében, amikor könyveken, képregényeken, novellákon, és kiadókon át zajlik egy nagy, összefüggő történet elmesélése. A cselekmény fő szálát alapvetően a felnőtt és fiatal felnőtt regények, illetve a Marvel képregényei képezik. Emellett az ifjúsági képregények és a Star Wars Insiderben megjelent novellák kiegészítő szerepet játszanak, általában egy-egy karakterre és helyszínre fókuszálva.

A megtévesztés útja című regény borítója (Forrás: Collider)

Ugyan néhány esetben előfordul, hogy egy kezdetben jelentéktelennek tűnő történet vagy karakter a későbbiekben fontos szerepet tölt be, de szerencsére az írók úgy alkották meg a történeteiket, hogy nem kell az utolsó novellát és ifjúsági képregényt is elolvasni ahhoz, hogy átlássuk a nagy egészet.

A Köztársaság Fénykora multimédiás projektet három részre, három fázisra osztották fel. Az első fázis a Baljós árnyak eseményei előtt 200 évvel játszódik, a második pedig még 150 évvel korábban, így ez tölti be a projektben kvázi az előzménytrilógia szerepét, ha a Skywalker sagához szeretnénk hasonlítani. Ez a fázis számos dolgot kontextusba helyez és több réteget ad egyes, a korszakban fontos frakciók motivációjának. Az első és a harmadik fázisok között viszont csak egy év telik el, a harmadik fázis az első közvetlen folytatása, egyúttal ebben is fog a multimédiás projekt története lezárulni.

Az akolitus ugyanakkor nem kapcsolódik közvetlenül ezekhez a könyvekhez és képregényekhez, nagyjából 100 évvel később, illetve a Baljós árnyakat 100 évvel megelőzően veszi fel a fonalat. (Így Az akolitus valahol félúton van A Köztársaság Fénykora harmadik fázisa és a Baljós árnyak között – a szerk.)

Mi a különbség a Régi Köztársaság és Köztársaság Fénykora között?

Relatíve elterjedt nézet, hogy A Köztársaság Fénykora nem más, mint az Old Republic, avagy Régi Köztársaság korának kánonbéli megfelelője. Ez azonban nem igaz. Két teljesen különböző korszakról beszélhetünk.

A Köztársaság Fénykora a yavini csata (tehát az Egy új remény eseményei) előtt (Y. e.) 500 évvel vette kezdetét, és jelenlegi tudásunk szerint kb. Y. e. 100-ig tartott. Ezzel szemben a Régi Köztársaság korszaka Y. e. 25 000 és Y. e. 1032 közé datálható. Teljesen más a konfliktusok jellege is a két korszakban. Míg a Régi Köztársaság idején a fő konfliktus a Jedi Rend, a Galaktikus Köztársaság és a Sith Birodalom közötti hatalmi és vallási harcról szól, és a felek közötti háború galaktikus mértékű, addig A Köztársaság Fénykorában a konfliktus sokkal lokalizáltabb. A történet pár kivételtől eltekintve szinte teljes egészében a Peremvidéken játszódik. A sithek egyáltalán nem játszanak szerepet a multimédiás projekt (könyves-képregényes) történetében.

A Nihil vezetője, a titokzatos Marchion Ro (Forrás: Wookieepedia)

A Köztársaság Fénykora idejében, hasonlóan a Régi Köztársasághoz, fontos szereplők a Jedi Rend és a Galaktikus Köztársaság, de ellenfelük nem egy erőhasználó csoport (hiszen a sithek ekkoriban rejtőzködve tervezik a hatalomátvételt), hanem a Marchion Ro vezette Nihil nevű bűnszervezet, akik az egyedi hipertér technológiájukkal, illetve egy biológiai fegyver segítségével próbálták meg a legnagyobb kárt okozni a Jedi Rendben és a Köztársaságban. A Nihil a korlátlan szabadságban hisz és ennek a megvalósításáért is harcolnak, gyakorlatilag anarchisták.

Fontos eltérés van a két korszak között a jediket illetően is. Amíg a Régi Köztársaság idején a jedik alapvetően harcosokként lépnek fel, addig a Köztársaság Fénykorában tényleg a béke őreinek a megtestesítői, és inkább diplomaták, felfedezők, tudósok, mint harcosok. Jellemzően csak a legvégső esetben nyúlnak a fénykardjukért (bár elég sokszor történik efféle legvégső eset – a szerk.).

A Köztársaság fénykora írott tartalmainak legfontosabb szereplői (Forrás: Star Wars News Net)

Tehát a Köztársaság Fénykora nem a Régi Köztársaság helyettesítésére jött létre. Két teljesen különböző korszakról beszélhetünk, amit évszázadok választanak el egymástól. A Régi Köztársaság kora a kánonban is létezik (a Legendákban leginkább a Knights of the Old Republic játékokból ismert a korszak – a szerk.), egyelőre viszont még csak nagyon keveset tudunk róla. James Mangold a jedik eredetét feldolgozó filmje viszont valószínűleg ezen történetek előtt is kinyithatja majd a kaput.

Bepillantás egy korszak végébe

Bár a június 4-én induló Az akolitus élőszereplős sorozat a Köztársaság Fénykorába fogja elkalauzolni a nézőket, de ez már nem ugyanaz a világ, amit a multimédiás projektben megismerhettek az olvasók. Ekkorra a Nihil ellen vívott harc már történelem, és a projektben megismert szereplők java halott. A sorozatban (vagy legalábbis annak első évadában) csupán egyetlen egy olyan karakter lesz, aki összeköti Az akolitust a multimédiás projekttel, ő pedig a miriali Vernestra Rwoh, aki ekkor már jedimesteri rangban szolgálja a Rendet.

Szintén összekötő kapocs még a sorozat és az írott tartalmak között a vector vadászgépek megjelenése. Ezek azok a vadászgépek, amelyeket kifejezetten az Erő-használatot figyelembe véve terveztek, fontos elemét képezték a Jedi Rend flottájának a multimédiás projektben, és úgy tűnik, hogy egy továbbfejlesztett verziójuk a sorozatban is debütálni fog.

Vector vadászgépek (Forrás: Wookieepedia)

Ám Vernestra karakterétől és a vector vadászgépektől eltekintve csupa új karaktereket és technológiát ismerhetünk majd meg Leslye Headland sorozatában. Szintúgy jelentős eltérés, hogy míg a multimédiás projektben a sithek semmilyen mértékben nem tűntek fel, addig a sorozatban egyenesen ők fogják betölteni a főellenségek szerepét. A sorozatból azt ismerhetjük meg, miként is kezdődik az a hanyatlás a Jedi Renden és a Köztársaságon belül, ami végül lehetővé tette Darth Sidious hatalomátvételét és a Birodalom kikiáltását.

Forrás: Disney

Szimbolikus különbség fedezhető fel az írott tartalmakban, illetve a sorozatban látható jedik ruházatában is. Az akolitus előzetesében látott jediöltözék ugyanis elemeiben és színvilágában még megidézi a könyvek és képregények szereplőinek megjelenését, ugyanakkor már az átmenetet szimbolizálja a Köztársaság Fénykora és az előzményfilmek között.

Az akolitus június 5-én duplarésszel debütál a Disney+ felületén.

About Author