A Clone elleni háború – így látták a klónháborút 2002 előtt
Mit jelentett a klónháború a második Star Wars epizód előtt?

A titokzatos clone wars kifejezés 1977-ben bukkant fel a később Egy új remény címre keresztelt Csillagok háborúja filmben, ám ebből a háborúról szinte semmit sem tudunk meg, csak hogy Obi-Wan Kenobi tábornokként harcolt ebben a konfliktusban a Köztársaság oldalán. Ám, hogy mi is volt valójában a klónháború, csupán 2002-ben tudtuk meg A klónok támadása filmből.
Lando-klónok mindenütt
A klónháború mikéntjét majdnem már A Birodalom visszavágból is jobban megismerhettük, méghozzá Lando Calrissian karakterén keresztül! A „Star Wars-folytatás” első, Leigh Brackett sci-fi írónő által írt forgatókönyvében Lando (pontosabban Lando Kadar) maga is klón volt még, a klónháború egyik menekültje. Mikor Han Solo először beszél Landóról Leiának, eredetileg nemcsak azt mondja el, hogy régen barátok volt, hanem azt is, hogy szerinte a családja menekültek a klónháborúkból. Leia ebből az információból kiindulva egy későbbi beszélgetésben rá is kérdez arra, hogy Lando vajon klón-e. Leiának ugyanis már ekkor nem stimmelt valami Landóban, érezte, hogy hazudik valamiről. Lando is észrevette, hogy Leia érdeklődik a származásáról, csak túl udvarias erre nyíltan rákérdezni, így a film egy későbbi pontján maga vallotta volna ezt be:
„Igen. Egy klón vagyok. Az Ashardi családból. A dédnagyapám sok fiút akart, és a saját testének sejtjeiből hozta létre őket. A nővére, egy figyelemre méltó nő, sok lányt készített ugyanezzel a módszerrel. Így tartjuk tisztán a vért. De a háborúk óta nem sokan maradtunk, és igyekszünk nem feltűnést kelteni.” – mondta Lando, majd szomorúan folytatta:
„Nem tűnt furcsának számunkra, hogy a saját arcunkat látjuk végtelenül ismételgetve városaink utcáin. Az egység, az összetartozás érzését adta nekünk. Most, amikor minden arc új és ismeretlen… igazán egyedül érzem magam.”
Ebből persze még a háborúról sok nem derült ki, ám úgy tűnt mintha valamikor üldözték volna a klónokat, az vezetett meneküléshez, s eltűnésükhöz. E koncepciót azonban Lucas végül kivette a végleges forgatókönyvből, s nem is tudunk meg többet az eredeti trilógiából a klónháborúról.

Szepikről szó sem volt – Kik harcoltak kikkel?
A Jedi visszatért követően a Star Wars történetmesélés stafétáját jó időre a regény- és képregényirók vették át, akik maguk sem rendelkeztek biztos támpontokkal arról, hogy mi is volt ez a titokzatos klónháború. A Szeparatista Mozgalom és Palpatine háttérben működő ármánykodása Lucas remek húzása volt az előzményfilmek írásakor, ezekről azonban nem tudtak még az 1980-as és 1990-es évek Star Wars rajongói. (Habár Lucas eredeti, korai, Journal of the Whills, Part I c. story outline-jában szerepelt egy Független Rendszerek Szövetsége, Mace Windy hadúr vezetésével.) Többnyire úgy gondolták, hogy a háborút a Köztársaság és a jedik a klónok ellen vívták. Magyarországon erre még rá is erősített az Egy új remény regény változata is, ahol Leia hercegnő üzenetében a klónháborút „Clone elleni háborúk”-ként adta vissza Gömöri Péter fordító.
„Sok évvel ezelőtt tábornok – folytatta a hang, te a Régi Köztársaságot szolgáltad a Clone elleni háborúkban” – olvashatjuk.
Azt, hogy a klónokat az ellenséges oldalra kell helyeznünk a Kener figuragyártó meg nem valósult folytatásötlete is pártolta. 1984/1985-ben, nem sokkal a A Jedi visszatért követően előállt a Kener figuragyártó cég egy új figurasor tervével, mely kapcsolódott volna a klónháborúhoz. A Kenernél új, az endori csatát követő történetet is kigondoltak, létrehozva Atha Prime alakját mint új antagonistát. Atha Prime genetikamester és a klónháború egyik kirobbantója lett volna, akit még Palpatine száműzött, de halála után visszatért volna leigázni a galaxist. Prime seregét klónharcosok képezték volna rohamosztagosok helyett. (A sztoriban a Halálcsillag pusztulását csodálatos módon túlélő Tarkin nagymoff is visszatért volna, hogy visszaállítsa a Birodalmat.) E projekt azonban végül így nem valósult meg.

Az írók is hasonlóképpen értelmezték a puzzle-darabokat, a klónokat ellenségként felfogva. A Birodalom örökösei huszadik évfordulójakor, 2011-ben kiadott regényverzió különlegessége, hogy jegyzeteket tartalmaz, melyekben például Timothy Zahn megjegyzéseit, magyarázatait olvashatjuk. Az egyik jegyzetben például így ír Zahn a klónháborúról:
„Még egyszer, pontosan az ellenkezőjét feltételeztem a klónháborúról: úgy gondoltam a klónok a Köztársaság ellen harcoltak, s nem az oldalán (Szép csavar, George!)”
Zahn ugyanitt kifejtette, hogy szerencsére a regényben angolul olyan szót használt (facing), ami még másképp is értelmezhető. Mindenesetre Zahn Thrawn-trilógiája jócskán felhasználta a klón-koncepciót, s maga is egy kis lore-t épített ki köré. Ő vezette be a spaarti klónozóhengereket, amelyeket Palpatine titkos raktárában, a Tantiss-hegyen őriztek, s amelyeket Thrawn is felhasznált új klónkanoták gyártására. Arról is kaptunk ismereteket, hogy a hengerekben előállított klónkatonák agyába komputerizált tanulási mátrix révén a klónozandó alany tudását is belevésték. Azt is Zahn történetéből tudtuk meg, hogy a klónok másképp, furábban érződnek az Erőben. Ennek ellenére jediket is klónoztak, mint az őrült és labilis Joruus C’baoth, vagy Luke klónja, Luuke. A Dark Empire képregény is a klónozást gondolta tovább Palpatine klónjaival, és a beléjük áttranszferált tudatával. (Érdekesség, hogy a sorozatot író Tom Veitch külöben eleinte előzménytörténetet akart írni a klónháborút követően, Vader által levadászott jedimesterek történetét feldolgozva.) Mindenesetre e történetek a klónok helyét a negatív oldalon képzelték el, bár Kevin J. Anderson Jedi Akadémia-trilógiában már a pozitív hősök között is találunk klónt, a jedi Dorsk 81-et és Dorsk 82-t, míg a Zahn Thrawn keze-duológiájában a Thrawn által létrehozott Fel-klónok végül Luke, Leia és Han oldalálán segédkeztek, felvillantva a klónok emberi oldalát.

Még érdekesebb koncepció jelent meg 1997-ben, tehát két évvel a Bajlós árnyak előtt a The Galactic Empire Scrapbook című kötetben. Ebben úgy gondolták, hogy a klónháborút a jedik és a mandalóriak vívták egymással, s Palpatine csupán a háborút követően lett a Köztársaság vezetője. Ezen ötlet már a Knights of the Old Republicot idézi, könnyen elképzelhető, hogy a Lucasfilm jó szokásához híven itt is újrahasznosított.
Réges-régen vagy éppen nemrég – mikor volt?
Nemcsak a harcoló felek kiléte volt bizonytalan, de a háború időpontja is. A legbevettebb interpretáció szerint jóval több év telt el az Egy új remény idejéig a klónháború óta, mint azt 2002 óta tudjuk. Megjegyzendő a film regényváltozatában is úgy fogalmaz Luke Skywalker Ben Kenobi kunyhójában:
„Kenobi tábornok, te részt vettél a Clone elleni háborúkban? De hiszen… az nagyon régen volt.”
Hogy mennyire régen? Ehhez nyúljunk vissza ismét egy Zahn-jegyzethez az említett kötetből:
„Az apróbb bakik egyik a Birodalom örököseiben a datálás. Akkoriban George még nem állapodott meg a végleges idővonalban, és nekünk azt mondták, hogy a klónháború harmincöt évvel az Egy új remény előtt történt. Az előzményfilmekből azonban tudjuk, hogy a klónháború csupán tizenkilenc évvel az ANH előtt ért véget. A Birodalom örökösei dátumai ezért ezzel a tizenhat évvel nem stimmelnek.”
Hasonló dátumokkal dolgozhatott Michael Stackpole is, A Krytos csapda c. regényből kiderült, hogy Corran Horn nagyapja, Neeja Halcyon jedimester volt, aki elhunyt a klónháborúban. Fia, kis Valin ekkor 10 éves volt, s örökbefogadta Rostek Horn, s megvédelmezte a gyermek származásának titkát is, amikor a Birodalom vadászni kezdett a jedikre. Igen, ekkor még úgy gondolták, hogy a jedik elleni irtóhadjárat később, jóval a klónháború után kezdődött, nem volt még semmi 66-os parancs. Corran már maga is felnőtt volt a galaktikus polgárháború idején, Yavin előtt 18-ban született, szóval eszerint két generáció (apa és fia) cseperedett fel a klónháború és az Egy új remény között, nem csupán egy.

Sőt, az X-wing videójáték limitált kiadású floppylemezéhez társuló könyvecske, a The Farlander Papersben Mon Mothma a béke évtizedeiről beszél a klónháború vége és Birodalom felemelkedése közötti időszakra utalva. Palpatine-t eszerint ugyan elnökké választották a háború folyamán, de csak jóval később kiáltotta ki magát császárnak és irtotta ki a jediket. (Tom Veitch viszont 20 éves időszakról beszélt a klónháborút követően, bár e kijelentését már az előzményfilmek idővonalának tudtával tehette.)
E képet azonban a Star Wars képregény kissé bonyolította, ott ugyanis már későbbre (még a ma ismert időpontnál is jóval későbbre) tették a klónháborúkat, abban ugyanis a felnőtt Boba Fett már egy mandalóri szuperkommandó élén harcolt. A kontinuitás szempontjából kevéssé jelentős (S-kánon) Marvel képregény igazán korán vitte papírra a klónháború egy rövid részletét, a képregény 1982-ben – tehát még A Jedi visszatér előtt – megjelenő 68. füzetében. Itt bukkant fel a mandalóri Fenn Shysa karaktere, aki elmeséli Leiának, hogy a klónháborúban a Birodalom oldalán harcolt Boba Fett oldalán a Mandalóri Védelmezők soraiban. S ez az esemény olyan későn játszódott, hogy Leia is aktívan részt vett benne. A klónháborút különben csak hárman élték túl az alakulatból, Boba Fett, Fenn Shysa, valamint Tobbi Dala.

Bár magáról a klónháborúról semmit sem magyarázott meg az Egy új remény, ez az egyetlen sejtelmes utalás hatalmas hatással bírt a franchise-ra. Lényegében megalapozta, hogy a klónok szerves részét képezzék az univerzumnak, s már a korai Star Wars könyvekben is képregényekben is fontos szerep hárult a klónokra, klónozásra. A klónháború végül egy jóval komplexebb, csavarosabb történetet kapott az előzményfilmekben és A klónok háborúja animációs sorozatban, utólag pedig azt mondhatjuk, hogy megérte annyit várni erre a sztorira!
(A nyitóképen Luke és Ben nézik Leia üzenetét az Egy új reményben. Forrás: Star Wars.com)