Ahsoka magyarázó: honnan ismeri Thrawn Anakint?
Thrawn, oldalán Anakin és Darth Vader

Az Ahsoka hatodik epizódjában Thrawn megsejti Ahsoka érkezését és arra utasítja embereit, gyűjtsenek össze minden fellelhető információt róla, amit tudnia kell, ha szembe akar vele szállni. Tipikus Thrawn. Kérdései között viszont az is szerepelt, hogy ki volt a mestere?
Noha Thrawn a Thrawn: Szövetségek című regényben hallotta már Ahsoka nevét, az alsó hangon 30 évvel korábban játszódik, ugyanebben a kötetben viszont éppen az ő mesterével, Anakinnal dolgozott együtt, miután Padmé szeparatista fogságba esett. A chiss ekkoriban még saját népének birodalmát szolgálta, és egy invazív faj, a gryskek miatt keresett szövetségest számukra. Mivel a Köztársaság ekkor háborúban állt, így egyelőre nem tartotta megfelelő bajtársnak ellenfeleivel szemben, Anakinban viszont egy eszes és veszedelmes harcost látott, akivel jól tudtak együttműködni. (Thrawn ráadásul nemcsak Anakinnal, hanem Padméval is találkozott küldetése során, s ekkor hallotta a Marg Sabl taktikát, amit később is előszeretettel használt, s amit eredetileg Ahsoka Tano vetett be a klónháború során – a szerk.)
A klónok háborúja végeztével és a Birodalom felemelkedésével Thrawn már alkalmasnak tartotta az államalakulatot céljai számára, ezért csatlakozott hozzájuk. Később, mikor már főadmirális rangban szolgált, újra egy közös küldetésre indultak Anakinnal, aki ekkor már természetesen Darth Vader volt. Ennek hátterében ismét a gryskek álltak.
Thrawn egyike volt azon kevés személynek, akik a sötét nagyúr valódi kilétével is tisztában voltak, erre pedig ráadásul saját maga jött rá, miután mindkét változatában együttműködött a férfival.

Vader Thrawn TIE Defender projektjét is támogatta, mely a Halálcsillaggal ellentétben nem egy nagy, központi fegyvert részesített volna előnyben a Birodalom hatalmának fenntartása érdekében, hanem tömegesen gyártott, de sokkal hatékonyabb vadászgépeket, mint a hagyományos TIE vadászok. Vader maga is repült egy Defenderrel és javaslatokat is adott Thrawnnak, milyen módosításokkal lehetne még hatékonyabb az eszköz.
Anakinnak és Thrawnnak tehát meglehetősen bő a közös múltja, így érdekes lehet az Ahsokával való találkozásuk. Az sem kizárható, hogy a gryskeknek is lesz még jelentősége. A faj sok párhuzamot mutat a legendák-béli yuuzhan vongokkal, szóval akár elképzelhető lenne, hogy Thrawn, később pedig az Első Rend legyőzésével szabad prédává váljon számukra a Star Wars „fő” galaxisa, és a kilencedik epizód után játszódó New Jedi Order moziban egy ilyen inváziós sztorit láthassunk. Ez viszont természetesen csak feltételezés. (Megjegyzendő, hogy a yuuzhan vong háborút tárgyaló regénysorozat is a New Jedi Order címet viselte. – a szerk.)
További Ahsokával kapcsolatos írásainkat ide kattintva éred el.
A témát YouTube-csatornámon is megénekeltem, íme: