Andor – Eredetileg nagyon másképp végződött volna Maarva beszéde

A Dedra Meerót alakító Denise Gough nemrég az Empire-nek adott interjút, ahol többek között azt is felfedte, eredetileg másképp hangzott volna Maarva beszéde. Igen, egy másik „F betűs” szó került volna a „Fight the Empire” mondatba.
Míg a Star Wars rajongóknak hónapokat kellett várniuk arra, hogy a Birodalom által megszállt Ferrix lakói Maarva Andor temetésén felkeljenek elnyomóik ellen, Denise Gough elárulta, valójában a forgatási munkálatok itt kezdődtek.
„Az első napom a Ferrix volt. Megkaptam a két halálosztagosomat – egyiküket ki kellett képezni, hogy úgy fusson, mint egy halálosztagos, és ne úgy, mint egy musicalszínész –, én pedig nem bírtam magammal, és elkezdtem dúdolgatni az Imperial March-ot. Aztán mindenki más is körülöttem.”
– emlékezett vissza Gough a Pinewood stúdióban épült nyolchektáros városba való megérkezésére.
Maarva beszédével kapcsolatban a színésznő a következőképpen fogalmazott:
„Fiona hangja mindannyiunk fölött ott lebegett. Kivéve, hogy a végén nem azt mondta, hogy »Harcolj a Birodalom ellen!«. Azt mondta, »B*ssza meg a Birodalom!«. Emiatt mindannyian nagyon izgatottak voltunk, de végül nyilván nem tarthattuk meg.”
A Star Wars világában a trágár szitkozódás általában valamilyen, az univerzumban létező nyelven történik (pl. poodoo, dank farrik, vagy karabast).
Habár Fiona Shaw monológjának végére nem került be az „f-bomba”, egy másik trágár kifejezés itt hangzott el először, ami nem más, mint a „sh*t”. Ez a szó – amit magyarra általában úgy szoktak fordítani: francba – a harmadik részben hagyta el Linus Mosk száját. Az angol nyelvben ez egy sokkal mocskosabb kifejezésnek számít, mint magyarul, általában cenzúrázni is szokták, így valamelyest meglepő, hogy bent maradhatott.
#Andor spoilers
The first time someone in Star Wars says „Shit” and it’s some Scottish guy pic.twitter.com/FvsTSj5u3W
— Lalo ��� missing Andor arc (@clonehumor) September 21, 2022
Kelemen Richárd (Rixon)